NL, D-divízió: Andorra pontot szerzett, élre törtek a fehéroroszok

Vágólapra másolva!
2018.11.15. 22:40
Ötödik mérkőzésén is nyeretlen maradt, de harmadszor játszott döntetlent (ezúttal Grúziával) az andorrai válogatott a labdarúgó Nemzetek Ligája D-divíziójában. Az 2. csoportban a fehéroroszok 2–0-ra győztek Luxemburgban, és átvették a vezetést a riválistól, míg San Marino a 77. percig döntetlenre állt, végül kikapott Moldovától.

Grúzia már négy mérkőzés után kiharcolta a feljutást az 1. csoportból, így Andorrában izgulnia sem kellett annyira, pláne, hogy Giorgi Csakvetadze révén már a 9. percben megszerezte a vezetést, 1–0.Giorgi Csakvetadze révén már a 9. percben megszerezte a vezetést, 1–0.


A 63. percben váratlanul egyenlítettek a hazaiak: Cristian Martínez balról, éles szögből végzett el szabadrúgást, azonban beadás helyett a bal felső sarokba bombázott 1–1.

A 2. csoportban Fehéroroszország idegenben nyert csoportrangadót a luxemburgiak ellen (mindkét gólt a BATE középpályása, Sztanyiszlav Dragun szerezte), így továbbra is veretlen, és kétpontos előnnyel a vezetést is átvette.

NEMZETEK LIGÁJA
D-DIVÍZIÓ
1. CSOPORT
Andorra–Grúzia 1–1
(Cristian Martínez 63., ill. Csakvetadze 9.)
Korábban
Kazahsztán–Lettország 1–1 (Szujumbajev 37., ill. Rakels 48.)

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Grúzia 5 4 1 10–1 +9 13
2. Kazahsztán 5 1 3 1 7–5 +2 6
3. Lettország 5 3 2 2–6 –4 3
4. Andorra 5 3 2 2–9 –7 3

2. CSOPORT
San Marino–Moldova 0–1
(Damascan 77.)
Luxemburg–Fehéroroszország 0–2 (Dragun 37., 54.)

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Fehéroroszország 5 3 2 8–0 +8 11
2. Luxemburg 5 3 2 10–3 +7 9
3. Moldova 5 2 2 1 3–4 –1 8
4. San Marino 5 5 0–14 –14 0
Legfrissebb hírek

Marco Rossi üzent a törökök elleni visszavágó után: Minden kritikát megértek és elfogadok, amíg az kulturált

Magyar válogatott
Tegnap, 10:28

Haalandék jöttek, láttak s négy gólt lőttek Izraelnek Debrecenben

Foci vb 2026
2025.03.25. 22:55

Vb 2026: két meccs után hibátlanok a bosnyákok, Románia gólt kapott, de nyert San Marinóban

Foci vb 2026
2025.03.24. 22:49

„Ma a franciák voltak a jobbak” – Zlatko Dalic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.03.24. 11:40

Kaukázusi katasztrófa: az örmények kilenc gólt kapva bukták el az osztályozót

Minden más foci
2025.03.23. 17:19

Álom, valóság – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.22. 23:29

Luxemburg Svédországot, Haiti Azerbajdzsánt verte meg felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2025.03.22. 20:49

Moldovai szerencsétlenkedés – Haalandék öt gólt szereztek

Foci vb 2026
2025.03.22. 20:22
Ezek is érdekelhetik