NL: hiába nyertek a görögök, a finnek a csoportelsők

Vágólapra másolva!
2018.11.15. 22:44
null
Hiába nyertek a görögök, maradnak a C-ligában (Fotó: Twitter)
Bár Görögország 1–0-ra legyőzte a finneket a Nemzetek Ligája C-divíziójának 2. csoportjában, utóbbiak számára ez is elegendőnek bizonyult a kvartett első helyéhez.

A magyar válogatottat felvonultató csoport másik mérkőzésén az immár Angelosz Anasztasziadisz által irányított Görögország a finneket fogadta. Az eddigi négy meccsét egyaránt megnyerő, és még gólt sem kapó északi válogatott abban a tudatban lépett pályára, hogy pontszerzés esetén biztosan csoportelső lesz, sőt, abban az esetben is, ha csak egy góllal kap ki, vagy ha a 0–2-es eredményt leszámítva kettővel.

A kiegyenlített küzdelmet hozó első félidő mindössze egy-egy, kaput eltaláló lövést hozott – a finnek balszerencséjükre célt tévesztettek, és a saját kapujukat vették be, igencsak balszerencsésen. Lukas Hradecky egy jobb szélről érkező beadásnál éppen az előtte álló Albin Granlundra ütötte a labdát, amely az Örebro védőjéről a gólvonal mögé került (1–0).

A második játékrész sokkal nagyobb görög fölényt hozott, ami már helyzetekben is megmutatkozott, ám Mitrogluék a kapu előtt pontatlanok voltak, így a vendégek egygólos vereségével eldőlt, hogy Finnország végez a 2. csoport élén. A görögöknek a második helyre jó esélyük van, ehhez legalább egy pontot kell szerezniük a biztos utolsó és kieső észtek elleni hazai meccsen.

A magyar meccsről ide kattintva olvashat bővebben.

NEMZETEK LIGÁJA, C-LIGA
2. CSOPORT, 5. FORDULÓ
Görögország–Finnország 1–0
(Granlund 25. – öngól)

A csoport másik mérkőzésén
MAGYARORSZÁG–ÉSZTORSZÁG 2–0 (1–0)
Budapest,
Groupama Aréna. V: Enea Jorgji (albán)
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Baráth, Orbán, Kádár, Korhut – Nagy Á., Pátkai – Nagy D. (Dzsudzsák, 65.), Kalmár (Kleinheisler, 84.), Kovács I. – Szalai (Böde, 76.). Megbízott szövetségi kapitány: Cosimo Inguscio
ÉSZTORSZÁG: Aksalu – Teniste, Vihmann, Tamm, Pikk – Antonov, Dmitrijev – Luts (Puri, 77.), Vassiljev (Purje, 82.), Ojamaa (Zenjov, 60.) – Henri Anier. Szövetségi kapitány: Martin Reim
G: Orbán (8.), Szalai (69.)

Szeptember 8., szombat
Finnország–MAGYARORSZÁG 1–0
Észtország–Görögország 0–1
Szeptember 11., kedd
MAGYARORSZÁG–Görögország 2–1
Finnország–Észtország 1–0
Október 12., péntek
Görögország–MAGYARORSZÁG 1–0
Észtország–Finnország 0–1
Október 15., hétfő
Észtország–MAGYARORSZÁG 3–3
Finnország–Görögország 2–0
November 15., csütörtök
Görögország–Finnország 1–0
MAGYARORSZÁG–Észtország 2–0
November 18., vasárnap
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Finnország
20.45: Görögország–Észtország

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Finnország 5 4 1 5–1 +4 12
2. Görögország 5 3 2 4–4 0 9
3. MAGYARORSZÁG 5 2 1 2 7–6 +1 7
4. Észtország 5 1 4 3–8 –5 1
Legfrissebb hírek

Marco Rossi üzent a törökök elleni visszavágó után: Minden kritikát megértek és elfogadok, amíg az kulturált

Magyar válogatott
17 órája

Vb 2026: két meccs után hibátlanok a bosnyákok, Románia gólt kapott, de nyert San Marinóban

Foci vb 2026
2025.03.24. 22:49

„Ma a franciák voltak a jobbak” – Zlatko Dalic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.03.24. 11:40

NL: Lukaku volt a hős, a belgák fordítottak az ukránok ellen

Minden más foci
2025.03.23. 22:45

Álom, valóság – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.22. 23:29

Lewandowski 85. válogatott góljával nyertek a lengyelek, Antman volt a finnek hőse Máltán

Foci vb 2026
2025.03.21. 23:00

Nagelsmann: Továbbra is 50 százalék az esélyünk a továbbjutásra

Minden más foci
2025.03.21. 10:30

Hat magyar konzul lesz jelen a Törökország–Magyarország NL-osztályozó helyszínén

Magyar válogatott
2025.03.20. 09:55
Ezek is érdekelhetik