NL: Skócia visszavágott Ukrajnának a vb-pótselejtezőért

Vágólapra másolva!
2022.09.21. 22:45
null
John McGinn kezdte a gólgyártást (Fotó: AFP)
A labdarúgó Nemzetek Ligája B-ligájának 1. csoportjában Skócia hazai pályán 3–0-ra legyőzte Ukrajnát.

 

A mérkőzést eredetileg június 4-én játszották volna, de a vb-pótselejtezők miatt nem tudták megrendezni. A két együttes éppen egymás ellen mérkőzött a pótselejtezőben, akkor az ukránok 3–1-re győztek. Igaz, később a vb-részvételről döntő találkozót Wales ellen elveszítették.

Mostani meccsükön az ukránok óriási lépést tehettek a csoportelsőség és ezzel együtt a feljutás felé, de ehhez idegenben kellett volna győzniük.

Nem sikerült.

A skótok jobban játszottak az egész mérkőzésen, az ukránok sokáig remekül védekeztek. A 70. percben azonban jött John McGinn, és bevette a vendégek kapuját. Tíz perccel később Lyndon Dykes is eredményes volt. A 87. percben Dykes ismét betalált, így a hazaiak teljesen megérdemelt 3–0-s győzelmet arattak.

A skótok átvették a vezetést az ukránoktól a csoportban két fordulóval a vége előtt.

NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA, 1. CSOPORT
1. FORDULÓ
Skócia–Ukrajna 3–0
(McGinn 70., Dykes 80., 87.)

AZ ÁLLÁS
1. Skócia 4 3 1 9–4 +5 9
2. Ukrajna 4 2 1 1 5–4 +1 7
3. Írország 4 1 1 2 4–3 +1 4
4. Örményország 4 1 3 2–9 –7 3

A csoport hátralévő programja

5. FORDULÓ
Szeptember 24., szombat
15.00:
Örményország–Ukrajna
20.45: Skócia–Írország

6. FORDULÓ
Szeptember 27., kedd

20.45:
Írország–Örményország
20.45: Ukrajna–Skócia

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Nikitschernek a Valladolid nem lehet cél, csupán egy kiindulási pont

Magyar válogatott
2025.01.30. 09:54

Lemondott a Motherwell vezetőedzője, mert családja nehezen viselte a szurkolók sértegetéseit

Minden más foci
2025.01.28. 14:15

Haratint bejelentette új csapata, nem sorozzák be a hadseregbe

Minden más foci
2025.01.18. 10:35

Elhunyt a Manchester United skót legendája, Denis Law

Angol labdarúgás
2025.01.17. 20:51

Marco Rossi: Bevallom, van bennem harag

Magyar válogatott
2024.12.31. 14:47

Letartóztatták a Ferencváros négyszeres bajnokát, besorozhatják a hadseregbe

Minden más foci
2024.12.16. 13:42

Távozott posztjáról az izlandi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya

Minden más foci
2024.11.26. 09:14

Könnyű győzelemmel hangolt az Eb-re a magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2024.11.24. 19:31
Ezek is érdekelhetik