Pimaszság, Panenka a neved! – Eb-címet és „örökkévalóságot” ért az 1976-os alápöccintés

 

A csehszlovák labdarúgásnak 1976-ban már nagyon hiányzott egy világraszóló siker. A válogatott az 1934-es és 1962-es vb-n ezüstérmes lett, ám nem került ki az 1964-es és 1972-es Eb-re, illetve az 1966-os és 1974-es vb-re sem, igaz, az 1964-es tokiói olimpián Magyarország mögött második lett. A mexikói tornára (1970) éppen a magyarok testén keresztül jutott el, de nem lépett tovább a csoportjából.

A válogatottat 1972-től a Sparta Prahával hatszoros bajnok, háromszoros Csehszlovák Kupa-győztes Václav Jezek irányította, aki segítőjével, Jozef Venglossal az 1976-os kontinensbajnokságig 62 futballistát próbált ki. Az 1974-es vb-selejtezőben Skócia megelőzte a csehszlovákokat, majd az Eb-kvalifikációban is vereséggel kezdtek idegenben Angliával szemben (0–3), de a 2–1-es hazai siker és a többi eredmény kedvező alakulása csoportgyőzelmet ért nekik. (Csupán zárójeles megjegyzés: az angolok 1975 októberi legyőzése előtt néhány nappal ugyancsak Pozsonyban Baróti Lajos magyar válogatottja Várady Béla góljával 1–1-es döntetlent harcolt ki a házigazdákkal szemben, a csehszlovákok egyenlítő gólját az Eb négyes döntőjében csillogó Zdenek Nehoda szerezte.) A négyes döntőért az 1975-ben KEK-győztes Dinamo Kijevre épülő, az első három Eb-n két ezüst- (1960, 1964) és egy bronzérmet (1968) szerző szovjet válogatottat verték ki (2–0, 2–2).

A jugoszláviai négycsapatos Európa-bajnokság előtt szinte mindenki biztosra vette, hogy a fináléban az 1974-es vb-döntő visszavágóját, Hollandia–NSZK összecsapást láthatunk. Ám a csehszlovákok megtréfálták a hollandokat Zágrábban. A termete és játéktudása alapján is tekintélyt parancsoló középső védő, Anton Ondrus az ellenfél kapuja előtt is feltalálta magát, fejes góljával megszerezte a vezetést (1–0) – ám Jaroslav Pollák kiállítása után, negyedórával a vége előtt egy beadást a saját kapujába lőtt (1–1). A ritmusukból kizökkenthetetlen csehszlovákok a hosszabbításban Zdenek Nehoda és Frantisek Vesely góljával kiharcolták a fináléba jutást. A másik ágon az NSZK és Jugoszlávia sem úszta meg ráadás nélkül, pedig már elkönyvelték a házigazdák sikerét. A jugoszlávok 2–0-ra vezettek, ekkor Helmut Schön szünetben beküldött cseréje, Heinz Flohe szépített, de a német szövetségi kapitány azzal még jobbat húzott, hogy a 80. percben Dieter Müllert is a pályára küldte. A kölni csatár egy perc múlva egyenlített, majd a hosszabbításban szerzett két gólja döntőt ért (4–2). A főszereplővé előlépő csatár így lelkendezett a győzelem után: „Egyelőre még nehéz felfognom, ami körülöttem zajlik. Előbb el sem akartam hinni, hogy bekerülök a válogatott csapatba, »áramütésként« ért a felszólítás, hogy röviden, de jól melegítsek, majd menjek be a pályára. Arra meg miként gondolhattam volna, hogy gólt is lövök, amikor már csak tíz perc volt hátra a mérkőzésből? Hát még hogy három lesz belőle! Mindig csodáltam Gerd Müller góllövőtudományát, és titokban sokszor gondoltam arra, de jó is lenne hozzá hasonló pályát befutni. A kezdet, azt hiszem, nem rossz...”

Nem volt rossz, sőt, a folytatás sem: Dieter Müller a fináléban is gólt szerzett – más kérdés, hogy ez csupán az ezüsthöz volt elég. Mert ugyan Bernd Hölzenbein a 90. percben – akárcsak Wolfgang Weber 1966-ban a Wembleyben az angolok elleni vb-döntőben vagy Karl-Heinz Schnellinger az 1970-es mexikói vb elődöntőjében az olaszok ellen – egyenlített, a hosszabbítást követő tizenegyespárbajt a csehszlovákok bírták jobban idegekkel. A negyedik párban Uli Hoeness elhibázta a lövést, az ötödiknek következő Antonín Panenka átvitt értelemben az Eb-trófeát vehette célba. A prágai Bohemians futballistája bohémra vette a figurát: ahogyan azóta is mondják, „bepanenkázta”, vagyis az eldőlő Sepp Maier felett a hálóba emelte a labdát. Lehet, nyugodtságát annak is köszönhette, hogy csapata készült a 11-esekre. A szóbeszéd szerint Jezek a válogatott edzésein az álldogáló nézőket arra kérte, keltsenek hangzavart, a tétmeccsekhez hasonló hangulatot a 11-es rúgások során.

A döntő, akárcsak a két elődöntő és a bronzmeccs (Hollandia–Jugoszlávia 3–2) hosszabbítást hozott. A lebonyolítási forma nagy vesztese Jugoszlávia lett, Dragan Dzsajicsék az elődöntőben és a helyosztón is 2–2-re végeztek a rendes játékidőben, de a ráadásban mindkétszer alulmaradtak.

Hogy minek köszönhették a csehszlovákok a sikerüket? A korabeli Képes Sport szerint csapategységük, labdabiztosságuk, jó erőnlétük mellett kiváló rögtönzési készségük emelte az egyébként technikás futballistákból álló együttest a többi fölé. A KS a négyes döntővel kapcsolatban leszögezte: „Az a tény, hogy a legjobb négy között egyik sem játszotta a jellegzetes erőfutballt, még inkább bizonyítja, hogy ennek az irányzatnak vége van, és a labdarúgás ismét jó irányba halad.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. május 15-i lapszámában jelent meg.)