Pozzo duplája, Hurst triplája, és az egyetlen, aki háromszor is… – a vb-döntők legjei

A CÍMVÉDÉS NEHÉZSÉGEI
Hamarabb találunk botoxszal feltöltött szájú négylábút valamelyik sivatagi ország teveszépségversenyén, mint a címét megvédeni képes válogatottat a labdarúgó-világbajnokságon. A bravúr eddig mindössze két nemzeti együttesnek sikerült: az 1934-es győzelmét négy évvel később (fájdalom, éppen a magyar válogatott ellen) megismétlő Olaszországnak, illetve az 1958 után 1962-ben is trófeát nyerő Brazíliának. A fehér hollók társaságához 2022-ben Franciaország csatlakozhat harmadikként, ha a fináléban legyőzi (a hozzá hasonlóan története harmadik vb-címére hajtó) Argentínát.

AZ „ÖREG” MESTERVIZSGÁJA
A vb-trófeát a két világháború között kétszer is megkaparintó olasz együttes kispadján az 1934-es hazai rendezésű és az 1938-as franciaországi tornán is ugyanaz a mester dirigálta kiváló tanítványait: Vittorio Pozzo, az egyetemes futballtörténet egyik legsikeresebb szövetségi kapitánya. Az 1886-ban született Il Vecchio Maestro („Öreg Mester”) 48 esztendősen ért fel először, 52 évesen pedig másodszor a világfutball csúcsára, sőt a kettő között megnyerte az 1936-os berlini olimpia aranyérmét is. Pozzo titka a kiváló taktikai felkészültség és a pszichológia korszerű használatának vegyítésében rejlett, és persze olyan labdarúgók játszottak a „keze alá”, mint Gianpiero Combi, Giuseppe Meazza, Raimundo Orsi vagy Silvio Piola. Pozzo „köpönyegéből” eddig még nem bújt elő újabb ismétlő kapitány,      ám a már játékosként (1998) és edzőként (2018) is megdicsőülő francia Didier Deschamps december 18-én beléphet a „klubba”. Bár ha ezúttal nem nyer, akkor is elmondhatja magáról, hogy egyike a kétszer is világbajnoki fináléba jutó edzőknek. A duplázó elődök: Vittorio Pozzo (1934, 1938), Helmut Schön (1966, 1974), Mario Zagallo (1970, 1998), Franz Beckenbauer (1986, 1990) és Carlos Bilardo (1986, 1990).

ISMÉTELJÜK ÁT ÚJRA!
1930 óta csupán egyszer fordult elő, hogy az egymást követő világbajnokságon ugyanaz a két válogatott játssza a döntőt. 1986-ban Argentína 3–2-re legyőzte az NSZK együttesét a mexikói Azték Stadionban (a felső képen), hogy aztán négy évvel később, Rómában, az Olimpiai Stadionban 1–0-ra kikapjon a „visszavágón”. A kispadon mindkétszer Carlos Bilardo és Franz Beckenbauer gardírozta fiait, az argentinoknál Jorge Burruchaga, Diego Maradona, Oscar Ruggeri, a nyugatnémeteknél Thomas Berthold, Andreas Brehme, Lothar Matthäus és Rudi Völler (lent) játszott mindkét döntőben. Ha az idei vb-n Horvátország legyőzte volna az elődöntőben Argentínát, létrejöhetett volna a vb-k második „megismételt” fináléja, így viszont még várni kell az újabb újrázásra.

OTTHON, ÉDES
A világ nyolcadik csodája lett volna, ha a katari futballválogatott bejut a 2022-es világbajnokság döntőjébe (sőt sokszor egy tisztességes ellentámadás megszervezése is nehézségeket okozott), így továbbra is hét házigazda mondhatja el magáról, hogy hazai pályán eljutott a torna fináléjáig (Brazília 1950-ben rendezőként lett második, de nem játszott döntőt, hiszen azon az egy tornán körmérkőzés után dőlt el a végeredmény a talpon maradó négy válogatott között). A hétből hat mondjuk nem elégedett meg a döntővel: Uruguay (1930), Olaszország (1934), Anglia (1966), az NSZK (1974), Argentína (1978) és Franciaország (1998) egyaránt győztesen hagyta el a hazai gyepet, egyedül az 1958-as rendező Svédország nem bírt a mindent eldöntő összecsapáson a félelmetes brazil támadókkal.

KÉT DÖNTŐBEN IS BETALÁLTAK
Mindössze négy olyan futballista van, aki egynél több világbajnoki döntőben szerzett gólt. A brazil Vavá 1958-ban a svédeknek (kétszer) és 1962-ben a csehszlovákoknak, honfitársa, Pelé a svédek elleni dupláján kívül 1970-ben az olaszoknak is beköszönt. A (nyugat)német Paul Breitner 1974-ben tizenegyesből vette be a hollandok kapuját s lett világbajnok, nyolc évvel később ellenben „csak” a becsületgólra futotta erejéből az olaszokkal szemben 3–1-re elveszített fináléban. Zinédine Zidane 1998-ban a brazilok elleni két fejesével a mennybe ment, s 2006-os 11-es góljával úgy tűnt, hogy megint odajut, de az olasz Marco Materazzi mellkasára bevitt találatával a pokolra került. 2022-ben két francia játékos, Antoine Griezmann és Kylian Mbappé (a négy évvel ezelőtti döntő francia gólszerzői közül Paul Pogba sérülés miatt kimaradt a katari vb-keretből) is csatlakozhat a csoporthoz.

KIÁLLÍTÁSOK KÉPEI
Ahhoz képest, hogy a 2022-es a huszonegyedik világbajnoki döntő (1950-ben ugye nem volt klasszikus finálé), nem is sok az eddig kiosztott öt piros lap. 1990-ben a mexikói Edgardo Codesal játékvezető mindjárt két argentin „hentestanoncot” is kiszórt a nyugatnémetek elleni, szikrázóan kemény mérkőzésen (Pedro Monzón a 65., Gustavo Dezotti a 87. percben szállt ki a játékból, utóbbi második sárgával, viszont már Andreas Brehme gólját követően), 1998-ban a francia Marcel Desailly viszont hiába kapott a 68. percben pirosat, a házigazda sikerét egy jottányival sem nehezítette meg a brazilok ellen. Nem úgy, mint a magáról csak egy másodpercre megfeledkező Zinédine Zidane kiállítása a 2006-os francia–olasz parti végjátékában a francia válogatottét, de a színes lapjárásáról emlékezetes 2010-es vb-döntő 109. percében leküldött John Heitinga is felteheti magában a kérdést, ha végig a pályán van, vajon Andrés Iniesta akkor is belövi a spanyol győztes gólt a 116. percben?

ZIDANE PIROS LAPJA:

A KORRAL JÁR
A vb-döntők legfiatalabb és legidősebb gólszerzőjét is az (amúgy gólokban a leggazdagabb) 1958-as finálé adta – hét találat esett az 5:2-es dél-amerikai győzelmet hozó brazil–svéd összecsapáson. Pelé 17 évesen és 249 naposan duplázott, míg a háromkoronások vezető gólját szerző Nils Liedholm 35 évesen és 263 naposan köszönt be Gilmarnak. És ha már a korrekordok: az olasz válogatott kapuját védő Dino Zoff (képünkön a trófeával) 40 évesen és 133 naposan lépett pályára az 1982-es vb-döntőben, miközben csapattársa, a tömött bajszú, s ettől legalább tíz évvel idősebbnek kinéző Giuseppe Bergomi 18 évesen és 201 naposan (a fotón balra) állt helyt a védelem jobb oldalán. Kettejük között 21 év és 298 nap volt a különbség – ez azóta is rekord a mindenkori vb-döntős csapattársak között.

JÓ EZ A MESTERHÁRMAS
Mesterhármasból és öngólból is csak egy akadt az eddigi döntőkben. Utóbbit az angol Geoff Hurst jegyezte az NSZK elleni mérkőzésen, és a West Ham United csatára arra is ügyelt, hogy az összecsapás dramaturgiáját is legalább olyan izgalmasra komponálja, mint egy Alfred Hitchcockba ojtott Quentin Tarantino. Hurst előbb megnyugtatta a kedélyeket, miután Helmut Haller 12. percben esett vezető gólját hat percre rá kiegyenlítette, majd a hosszabbítás 101. és 120. percében elért újabb találatával biztossá tette Anglia első (és mindmáig egyetlen) világbajnoki győzelmét – a Wembley 96 924 nézőjének földöntúli boldogságára. Hurst – Vavával, Pelével és Zinédine Zidane-nal holtversenyben – vezeti is a vb-döntők összesített góllövőlistáját.
Öngólt ellenben 2018-ban látott először a vb-döntőn edződött szurkoló szeme: a horvát Mario Mandzukic saját kapujába csúsztatása, látva a dübörgő francia hengert (4–2 lett a végeredmény), nem osztott, nem szorzott, ráadásul a támadó ötven perccel később helyrehozta hibáját, és a „jó helyre” is betalált.

EGYEDÜLIKÉNT     HÁROMSZOR IS
Világbajnoki döntőben egy brazil, de nem a háromszoros győztes Pelé (ő sérülés miatt lemaradt az 1962-es döntőről), hanem a háromszor is finalista Cafu (jobbra) szerepelt a legtöbbször. A kiváló képességű jobbhátvéd az 1994-es, az 1998-as és a 2002-es döntőben is a selecao rendelkezésére állt. Az elsőn, Olaszország ellen Jorginho cseréjeként lépett pályára, a másik két mérkőzést viszont végigjátszotta, sőt az ötödik brazil vb-diadalt hozó 2002-es jokohamai találkozón ő volt a brazilok csapatkapitánya.

INTER, BAYERN: TOVÁBB!
Negyven éve minden vb-döntőn szerepel legalább egy futballista az Interből és a Bayernből.      Az 1982 óta tartó sorminta alighanem 2022-ben sem szakad meg, hiszen az argentin válogatottban Lautaro Martínez Milánó fekete-kék szegletében keresi a kenyerét, a francia keretben pedig négyen is (Benjamin Pavard, a betegséggel küszködő Dayot Upamecano és Kingsley Coman, illetve a sérülés miatt kieső, így a döntőt biztosan kihagyó Lucas Hernandez) a Bayern München hazai öltözőjében érzik otthon magukat . A legkevesebben, ketten az 1994-es döntőben voltak érdekelve (Nicola Berti az Intert, Jorginho a Bayern Münchent képviselte), 2014-ben viszont a német és az argentin válogatottba összesen nyolc futballistát adott a lombardiai (Rodrigo Palacio) és a bajor (Manuel Neuer, Philipp Lahm, Jerome Boateng, Bastian Schweinsteiger, Thomas Müller, Toni Kroos, Mario Götze) sztárcsapat.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. december 17-i lapszámában jelent meg.)