PSG: Ki kell érdemelniük, hogy a csapat mezét viselhessék – Pochettino

Vágólapra másolva!
2021.01.03. 12:04
null
Mauricio Pochettino örül a párizsi lehetőségnek (Fotó: psg.fr)
A Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának új vezetőedzője, Mauricio Pochettino örül a lehetőségnek, de figyelmeztette a klub éljátékosait: meg kell mutatniuk, hogy megérdemlik a francia bajnok mezét.

A Tottenham Hotspur korábbi mesterét szombaton nevezték ki. Az argentin szakember a német Thomas Tuchelt követi, akinek a Racing Strasbourg elleni siker után köszönték meg a munkáját, mivel a címvédő PSG jelenleg csupán a harmadik a Ligue 1 tabelláján.

„Ez a klub mindig is a kiválóságról szólt, a futballistáknak ki kell érdemelniük, hogy a csapat mezét viselhessék” – fogalmazott a 48 éves Pochettino, aki 2001-től 2003-ig maga is erősítette a párizsiakat, csapatkapitány is volt.

„Úgy gondolom, hogy fantasztikus a keretünk és elérhetjük a klub és a játékosok céljait, mert a labdarúgókban nagy a versenyszellem és trófeákat akarnak nyerni” – tette hozzá az új tréner, aki 2022 júniusáig írt alá.

A dél-amerikai szakember azt mondta, első feladata az, hogy biztosítsa, a klubnál mindenki összedolgozzon.

„A legfőbb cél az, hogy mindenki egy irányba húzzon, és mindennél jobban akarja a sikert. Szilárd alapokon nyugvó erős klub akarunk lenni” – mondta Pochettino, aki a szerdai, St.-Étienne elleni idegenbeli bajnokin mutatkozhat be a kispadon.

Legfrissebb hírek

Kikapott a Szeged a PSG-től a férfi kézi BL-ben, bravúr kell a negyeddöntőhöz

Kézilabda
20 órája

Nem akármilyen örömhírrel szolgált Bánhidi Bence a PSG elleni rangadó előtt

Kézilabda
Tegnap, 12:31

Bodó Richárd: Ez a PSG már nem az, amelyik rendre a négyes döntőért játszott

Kézilabda
Tegnap, 8:10

Videó: Thierry Henryval ünnepeltek az Egyesült Államokat Los Angelesben megverő panamaiak

Minden más foci
2025.03.22. 14:14

Dembélé a francia klasszikuson is gólt rúgott, a PSG legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
2025.03.16. 22:49

Ígéretes irányban a fenntarthatóság felé – Football Benchmark-elemzés a PSG-ről és az Interről

Képes Sport
2025.03.15. 11:42

Dupla Tízes: borzalmas szabály vagy felesleges hiszti? Bajnokok Ligája-kibeszélő  

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 16:54

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40
Ezek is érdekelhetik