Szakmája megszállottja – amikor Mezey Györgyék majdnem kiejtették a Sampdoriát

Nem látva biztosítottnak a (futball)jövőt, élve az egyébként hat évre szóló szerződésében foglaltakkal, 1988 végén Mezey György felmondta megállapodását az MLSZ-szel. A szövetség mit sem törődött a joggal, nekiment a volt kapitánynak. Hetilapjában, a Fociban aláírás nélküli közleményt jelentetett meg, benne kötelességmulasztással, anyagiassággal, számlákkal való ügyeskedéssel, az MLSZ kegyeiért esedezéssel és a végén, csattanóként, elszámolás nélküli, csapot-papot otthagyó lelépéssel vádolta.

Török Péter főtitkár elhatárolta magát a vádaskodástól, legalábbis Mezeynek, az pedig jellemző mellékszál, hogy a szövetséget irányító triumvirátusból Vadászi Tibor és Varga Miklós elvtársak utasították Czékus Lajos főtitkárhelyettest, hogy gondoskodjon a közlemény megjelentetéséről. A saját lapjukról lévén szó, nem lehetett nehéz dolguk.

Mezey Györgynek egy esztendő Finnország következett (1989–1990), a másodosztályú Hangö IK csapatánál vállalt munkát. Hogy nem éppen magas fizetését kiegészítse, dokkmunkásként is dolgozott, de tanulságosabb, amit a körülményekről tapasztalt. Legyen elég annyi, hogy a 12 ezres tengerparti kisvárosban 15 utánpótláscsapat volt, az öt-hat esztendős gyerekek is szervezetten futballoztak. A Hangö IK-nál négy füves pálya szolgálta a felkészülést.

Közben Laczkó Mihály lett az MLSZ elnöke, aki szerette volna elnökhelyettesnek Mezeyt, de végül találtak valami „alapszabályellenességet”, és semmi sem lett belőle. Na ja, aki keres az talál...

Aztán 1990-ben hazatért, egy tragikus esemény szólította.

A Videoton edzője, Kaszás Gábor február végén, 42 esztendősen autóbalesetben életét vesztette, a fehérváriaknak két héttel a tavaszi rajt előtt kellett edzőt keresniük. Mezeyt hívták, ő pedig az első szóra jött. Itthon azzal kezdték, hogy korábban azt mondta, egyelőre nem kíván szerepet vállalni itthon, mire a válasza: „Ez igaz, de a Videoton olyan nehéz, váratlan helyzetbe került, hogy nem dönthettem másként. Kötelességem volt igent mondani.” Egyrészt Kaszás Gábor miatt, aki a tanítványa volt, másrészt azért, mert 1988 zűrzavaros őszén a Vidi fiataljai (Petry Zsolt, Máriási Zsolt, Csucsánszky Zoltán) habozás nélkül szolgálták a válogatottját.

A bajnokság végén 9. lett a Videoton, ami a téli tragédia után szép eredmény, Mezey pedig így búcsúzott: „Munkatársaim nevében is köszönetet mondok a játékosoknak, a vezetőségnek. (...) A fiatal, tehetséges játékosokból álló csapatnak pedig sok sikert kívánok.” Az ifjak között volt a már említetteken kívül Halmai Gábor (18) és Kuttor Attila (20) is, tehát nem udvarias fordulatról volt szó.

Következett a Bp. Honvéd (1990–1992). Nem kis vállalás, hiszen a kispestiek az 1989–1990-es bajnokságban csak osztályozót követően (Kazincbarcika: 1–0, 2–2) maradtak benn az NB I-ben. „Biztos vagyok benne, hogy a klub vezetősége levonta a megfelelő következtetéseket a csapat bajnoki szerepléséből” – bizakodott a rajt előtt, majd az első meccset követően (Bp. Honvéd–Vác 3–0) így beszélt: „Jó benyomást tett rám az újjáalakult Honvéd, remélem, a folytatás még ennél is jobb lesz.”

Közben a Nemzeti Sport a Feyenoordtól hazatérő Róth Antallal közölt interjút, aki azt mondja, „semmivel sem keményebbek az edzések, nem tudnak többet az edzők. Sőt, Mezey György felkészültségét egyik tréner sem közelítette meg azok közül, akikkel Rotterdamban együtt dolgoztam. Talán az a magyarázat, hogy ott mások az alapok. Másképp foglalkoznak a gyerekekkel, és amire felnőtt profik lesznek, alaposabban ismerik a szakmát, mint a magyar labdarúgók.” Mindez annak jegyében érdekes, hogy Mezey éppen ezt akarta elérni félrelökött terveivel.

A Bp. Honvéd az élen zárta az őszi szezont, joggal mondhatta az edző, hogy „Reális esélyt látok arra, hogy megnyerjük a bajnokságot”     , ám fontosabb állomás, hogy december 4-én a Testnevelési Egyetemen megvédte disszertációját, s ezzel egyetemi doktor lett. „Ez a megtisztelő tudományos fokozat egyben az egész magyar futballtársadalom rangját s az edzői kar tekintélyét is növeli” – így a Nemzeti Sport. Miközben ugyebár a „futballtársadalom”, az „edzői kar” enyhén szólva sem állt mögé, amikor kellett.

A bajnokságot megnyerte a Honvéd. „Ennek értékét külön növeli, hogy játékosaink, vezetőink és munkatársaink felül tudtak emelkedni a napi intrikákon. Közös munkánk gyümölcse a siker”      – nyilatkozta az utolsó forduló után, ami sejtette, hogy a háttér nem igazán stabil. Mindenesetre az edző végezte a munkáját, a Nemzeti Sport a csapatot értékelve hozzátette: „No meg, van egy edzőjük, dr. Mezey György. Aki... EDZŐ.” A lap idényvégi szavazásán a kollégák is az első helyre tették, közöttük az ellenlábasának tekintett Verebes József is, aki a kérdésre, hogy miért, így felelt: „Kell ezt magyarázni...?”

Az ősszel a BEK-meccsek voltak a legfontosabbak, az ír Dundalk kiejtése (1–1, 2–0) után jött az olasz Sampdoria, nem akármilyen játékosokkal: a kapuban Gianluca Pagliuca, a mezőnyben pedig Pietro Vierchowod, Roberto Mancini, Srecko Katanec, Gianluca Vialli, Toninho Cerezo, Attilio Lombardo. Mondta is Mezey, hogy „irtó nehéz lesz gólt rúgnunk a Sampdoriának”. Itthon kettőt sikerült, 2–1 lett a vége, mert a tudósító szerint „a Honvéd lelkesedésével, szervezett játékával most felvette a versenyt a világklasszisokkal” . Miközben az utolsó hat percben a csatár Adrian Negrau állt a kapuban, mert Tarlósi Istvánt kiállították.

„Csapatom sokat tett azért, hogy a szerencse mellé álljon” – így az edző, hogy aztán Genovában Fortuna elpártoljon a társaságtól. A visszavágón ugyanis a Sampdoria 3–0-s vezetése után öngóllal (65. perc: Fausto Pari) szépített a Honvéd, egyre inkább magára talált, s a 82. percben: „Csábi ismételten hatalmas bedobással hívta fel magára a figyelmet, Negrau remekül emelkedett ki az olasz védőgyűrűből, s a jobb felső sarokra bólintott. Pagliuca a fizika törvényeit meghazudtolva repült, és az utolsó másodpercben szögletre tornászta a labdát.”

„Bármennyire udvariatlanul hangzik is, de mi magunkat ütöttük el a továbbjutástól” – mondta utána Mezey, nem csupán Pagliuca bravúrjára utalva, hanem arra is, hogy elemi hibák nyomán (kapushiba, pontrúgás, átemeléses csel) kapták a gólokat. Nagy lehetőség volt, azért is, mert az olaszok „nagyon lenéztek bennünket”.

Maradt a bajnokság, amelyben hullámzó teljesítményt nyújtott a csapat. A 3. helyen állt az ősz után, s a végén is a 3. hely lett az övé. Viharos körülmények között. Mezey elismerte, hogy a bajnok Fradi „olyan parádét csinált, amelyre a világon nincs példa. Azokban a nehéz pillanatokban, amelyek több mérkőzésen is adódnak, mindig valami átlendítette őket. Amikor a bajnokságot nyertük, velünk is így volt.” De lényegesebb: „Biztos én is hibáztam, és nem védekezésképpen, de január óta olyan helyzet alakult ki körülöttem, amelyben rendkívül nehéz volt dolgozni. A viselkedésem nem volt más, mint régen, talán kicsit feszültebb voltam.”

Köszönhetően annak, hogy közölték vele, nem kívánják meghosszabbítani a szerződését. Történt pedig, hogy 1992 márciusában, amikor a csapat még vezette a tabellát, megalakult a Kispest-Honvéd Kft., élén Louis de Vries állt, aki korábban a Ferencvárosnál próbálkozott, sikertelenül. A Bp. Honvédnál képviselőjével, Bálint Lászlóval minden kérdésben dönteni kívánt, ami miatt „Mezey nem lelkesedett úgy, ahogy illett volna” – tudtuk meg a Nemzeti Sportból. Az edző úriember volt, nem kommentálta a történteket („Eljött a búcsú, és kész”), de egyet lehet érteni a lap értékelésével: „Mezey György szakmájának a megszállottja, avatott tudója, s mint minden ilyen – különc is. A különcség pedig mindig szemet szúr, a megszállott többnyire nem képes alkalmazkodni, így aztán előbb vagy utóbb, de konfliktusba kerül a környezetével. Ma már tudja: ez az ő sorsa, s ezt vállalja is. Azzal a tudattal, hogy ő más, nem átlagos edző, együtt kell élnie vele, de nagyon nehéz ezt mindenkivel elfogadtatnia.”

(A következő részben: Bajnoki cím – és vége)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. október 16-i lapszámában jelent meg.)