Szuperliga: új tervezet! 60-80 csapatos nyílt versenysorozat jöhet?

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2023.02.09. 11:54
null
A Szuperliga nem adja fel az UEFA elleni harcot (Fotó: Getty Images)
Az Európai Szuperligát támogató cég, az A22 bejelentette új, tíz pontból álló tervezetét a sorozat beindítására. A szervezet közleményében utal rá, hogy az Európai Bíróság hamarosan ítéletet hoz a szervezet és az UEFA közötti jogi vitában.


Ahogy azt megírtuk, a felek közötti decemberi meghallgatás végén Athanasziosz Rantosz, az Európai Bíróság főtanácsosa úgy fogalmazott, hogy az új versenyrendszert létrehozhatja a cég, azonban a benne szereplő csapatok csak a FIFA és az UEFA engedélyével folytathatják szereplésüket azok versenyrendszereiben (hazai bajnokságok és kupasorozatok).

„Célunk egy fenntartható projekt prezentálása az európai futballban résztvevők számára, amely minimálisan mind a huszonhét EU-tagállam csapatai számára elérhető lesz. A problémák egyértelműek, és cselekednünk kell a szurkolók, a játékosok és a klubok érdekeit szem előtt tartva” – nyilatkozta Bernd Reichart, az A22 ügyvezető igazgatója.

A tíz pont összefoglalva:

• Egy nyílt versenysorozat 60-80 csapattal, a részvétel bajnoki szerepléshez kötődne.

• Hazai versenysorozatok erősítése és versenyképesebbé tétele az európai versenyrendszerből származó erőforrások segítségével.

• Fenntartható erőforrásokkal javítani a versenyképességet a pénzügyi szabályok szigorú betartása révén, amihez hozzájárulhat a minimum 14 európai kupamérkőzés garantálása.

• A játékosok egészségére helyezett nagyobb hangsúly, a nemzetközi kupamérkőzések száma ne emelkedjen.

• Az európai versenyrendszert a klubok kormányozzák, és szigorú pénzügyi szabályok betartása mellett történjen. A klubok kizárólag a saját maguk által megtermelt bevételt költhetik el, a versenyt romboló tőkeinjekciók nem alkalmazhatóak. A klubok kizárólag a megtermelt bevételük egy meghatározott százalékát költhetnék el fizetésekre és átigazolási díjakra.

• A világ legjobb kupasorozatának létrehozása, amely képes lekötni a fiatalok figyelmét, és amely felveszi a versenyt az amerikai ligákkal is.

• Szurkolói élmény javítása a szurkolói csoportokkal való folyamatos kommunikáció révén.

• Női futball népszerűsítése és anyagi támogatása annak középpontba állításával. A befektetések profi és amatőr szinten is megvalósulnának.

• Szolidaritási alap biztosítása a nem részt vevő klubok és grassrootsprogramok számára évi 400 millió euróval, amely kétszerese a jelenlegi támogatásnak.

• Az Európai Unió értékeinek, törvényeinek, alapvető szabadságjogainak tiszteletben tartása.

A Sky News riportere, Rob Harris megkérdezte a sorozatot támogató szervezetet, hogy mely klubok támogatták a tervezetet. Az A22 úgy válaszolt, „Sajnos nyilvánvaló okok miatt nem adhatjuk ki ezt az információt.”

 

Legfrissebb hírek

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
5 órája

Három kontinentális szövetség vezetője is ellenzi a 64 csapatos vb ötletét

Minden más foci
12 órája

Robert Lewandowski a Dortmund ellen: 28 meccs, 29 gól

Bajnokok Ligája
19 órája

Vereséggel kezdett a Topolya a rájátszásban

Minden más foci
2025.04.13. 18:02

Nem brillírozott a Barcelona, egy öngóllal viszont begyűjtötte a három pontot

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 22:57

Elutasították az Osasuna óvását, fellélegezhet a Barca; A pamplonaiak fellebbeztek

Spanyol labdarúgás
2025.04.11. 17:06

Rangos UEFA-elismerést kapott a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 12:14

Dupla Tízes: innen is visszajön, vagy most már le lehet írni a Real Madridot? 

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 19:29
Ezek is érdekelhetik