Ukrajna: „Oroszország, szégyelld magad!” – forrnak az indulatok Rebrovban

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.25. 15:25
null
Szerhij Rebrov felháborodott a hazáját érintő támadáson (Fotó: Árvai Károly)
Távol van hazájától, az Oroszországgal háborúban álló Ukrajnától a szaúdi al-Ain labdarúgócsapatát irányító Szerhij Rebrov, akiben forrnak az indulatok és mérhetetlen nemtetszését fejezte ki a Zbirna hírportál hasábjain.

 

Számtalan sportolóval egyetemben a Dinamo Kijev korábbi csatára és edzője, az ukrán futball egyik kiemelkedő alakja, Szerhij Rebrov is felszólalt az orosz invázió ellen.

„Nem tudom szavakkal kifejezni a hazámat érő támadások miatti felháborodásomat – kezdte a Ferencvárost 2018 és 2021 között irányító, a klubbal három bajnoki címet szerző Rebrov. Számomra Ukrajna nemcsak szülőföld, hanem a legszebb ország a világon. Bárhol is dolgoztam, a szívem mindig a hazámé volt. Ma, távol a hazámtól forrnak az indulatok bennem. Oroszország, mit művelsz? Szégyelld magad!”

Nemrég még az ukrán szövetségi kapitányi poszttal hozták szóba a trénert, aki jelenleg nem tehet mást, minthogy imádkozik az országa biztonságáért.

„Isten áldjon, Ukrajna! Az igazság mögöttünk áll!” – zárta mondandóját a 47 éves szakember.

Rebrovhoz hasonlóan honfitársa, egyben korábbi csapattársa, az aranylabdás Andrij Sevcsenko is felszólalt, és kérte az őket támogató országoktól, hogy segítsenek hazáján.

„A népem és a családom is veszélyben van. Ukrajna békét akar!” – áll a Genova éléről januárban menesztett szakember csütörtöki Twitter-bejegyzésében.

Legfrissebb hírek

Az NHL szeretne orosz részvételt a hoki-vk-n

Amerikai sportok
2025.02.13. 16:59

Haratint bejelentette új csapata, nem sorozzák be a hadseregbe

Minden más foci
2025.01.18. 10:35

Az oroszok 102 feltételezett doppingesetet jelentettek

Egyéb egyéni
2025.01.13. 12:59

Az orosz korcsolyázók is indulhatnak az olimpiai kvalifikáción

Téli sportok
2024.12.21. 12:24

Párizs 2024: két és fél millió rubel jár fejenként az olimpiai ezüstérmes orosz teniszezőknek

Tenisz
2024.12.21. 10:06

Letartóztatták a Ferencváros négyszeres bajnokát, besorozhatják a hadseregbe

Minden más foci
2024.12.16. 13:42

Rövid pályás úszó-vb: megkapták a vízumot a Budapesten induló orosz úszók

Úszás
2024.12.07. 15:03

Rövid pályás úszó-vb: akár harminc orosz is rajtolhat a Duna Arénában

Úszás
2024.11.26. 14:40
Ezek is érdekelhetik