Fojtófogás – S. Tóth János publicisztikája

MEGYEI RANGADÓT VÍVOTT a minap a Sopron Basket és az Uni Győr a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban. A meccs ilyetén minősítését csak a közelmúlt kiélezett versenyfutása indokolja, a két együttes közti aktuális különbséget ugyanis híven tükrözi, hogy a regnáló bajnok soproniak 40 pont különbségű vereséget mértek ellenfelükre. Ez volt a bajnokságban 2025. november 22. óta nyeretlen győriek sorozatban 12. veresége. Ahhoz képest, hogy az előző idényt még a negyedik helyen zárták, látványos, de nem előzmények nélküli a mélyrepülésük.

A megroggyant ellenfelet térdre kényszeríteni nem nagy dicsőség, ám a leghűségesebb város sportrajongói számára minden alkalom kedves, midőn a megfricskázott a „megyei nagy testvér” képviselője. Mióta a rákosista közigazgatási reform 1949-ben felszámolta Sopron vármegye önállóságát és annak megmaradt területét Győr–Mosonnal – Győr–Sopron megye néven – egyesítette, a két település viszonyát afféle kutya-macska barátság jellemzi. Győr primátusa ipari centrumként megkérdőjelezhetetlen, Sopron térségének fejlődését évtizedeken át korlátozta az osztrák határ közelsége miatti steril elszigeteltsége. Mindez a sportban is éreztette a hatását, a kosárlabda volt az a sportág, amelyben Sopron országos brandeket is képes volt felmutatni. A Soproni MAFC férficsapatának 1969-es Magyar Népköztársasági Kupa-győzelme jelentette a nyitányt, ám jó ideje a női szakág viszi a prímet: a Sopron Basket (a különféle szponzorok nevére vett jogelődjeivel együtt) ez idáig 17 magyar bajnoki címet, 12 MK-sikert, valamint Euroliga- és Ronchetti-kupa-elsőséget jegyez. Párharca a Rátgéber László vezette Péccsel egy évtizeden át a magyar női kosárlabda meghatározó versengése volt (s egyúttal a szakág egyik aranykora).

Győrnek ebben az érában nem osztottak lapot, s a megyeszékhely – ahol a futball mellett a kézilabda az alapsport – jó eséllyel sosem került volna fel a kosárlabdázás honi térképére, ha Sopron második számú női csapata, a Postás 2003-ban nem jelent csődöt. Hiába volt azonban bajnoki ezüst- és bronzérmes korábban az együttes s jutott el 2002-ben a Ron­chetti-kupa elődöntőjébe, a csapatot működtető gazdasági társaság többségi tulajdonosa, a Magyar Posta Rt. vezetősége – gazdasági okokra hivatkozva – elállt a versenysport támogatásától. S bár a sport kft.-ben meglévő többségi üzletrészét felajánlotta megvételre a kisebbségi tulajdonos Soproni Postás Sportkörnek, nyilvánvaló volt, hogy a klub önerőből nem lesz képes fenntartani egy profi együttest, amely addigra már 80 millió forintot meghaladó adósságot halmozott fel.

A függöny ekkor végleg legördülhetett volna, ám jött a „Hüpp-hüpp-hüpp, Barba-trükk!”, és a Bajai Bácska felvásárlásának, majd Sopronba költöztetésének köszönhetően mégis két csapata maradt a városnak. Igaz, a „lombikbébi” szavatossága gyorsan lejárt, így jött az újabb székhelyváltás, és a mono­dráma Győrött folytatódott: 2005. október 2-án a csapat már Rába Quelle-Foton Veritas Győrként vágott neki a bajnoki idénynek. Mindössze hét év telt el az áttelepülést követően, és az akkor Uni SEAT Győr néven versenyző alakulat eljutott a fénypontig: magyar bajnok lett! Külön pikantériája a történetnek, hogy a mindent eldöntő ötödik meccset Sopronban sikerült megnyernie. Annak a győri csapatnak a kispadján a honi edzői kar új hullámának egyik legígéretesebb képviselője, Fűzy Ákos ült. 

Már sosem derülhet ki, miként alakult volna a győri női kosárlabdázás története, ha nincs 2013. szeptember 7., illetve, ha azon a napon az éppen Hat-Agro Uni néven futó győri csapatot a Sopron elleni mérkőzésre szállító autóbusz nem karambolozik Kapuvárnál. Ám szembejött a végzet, s a baleset következtében Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző elhunyt, több játékos megsérült, a szerb válogatott Natasa Kovacsevics bal lábát térd alatt amputálni kellett. Kijózanító valóság, ám még e sötét univerzumból is sikerült kiemelni a klubot. Az ambíciókat jól jelzi, hogy – mások mellett – olyan, a névjegyüket jó néhány helyen letevő szakembereket sikerült Győrbe hívni az évek során, mint Völgyi Péter, Iványi Dalma vagy éppen Cziczás László; hogy aztán melyik tréner milyen szájízzel hagyta el a folyók városát, arról az érintettek tudnának hitelesen számot adni.

Ami biztos: a klub elnökeként a néhai Fűzy Ákos unokatestvére, Fűzy András mert nagyot álmodni. A legfőbb hazai riválisokkal versenyképes játékoskeretet tartott fenn, és éveken át vállalta a csapat nemzetközi versenyeztetését is, ami rendre milliókkal csapolta meg a klub kasszáját. Anyagi haszna az európai portyázásoknak nemigen lehetett; a női kosárlabda nem az a műfaj, amely üzleti alapon működtethető. Az első látványos repedés 2024-ben mutatkozott, amikor a vezetőség idény közben, alig egy hónapnyi közös munka után adta ki a kanadai légiós (a WNBA-ben a 125 ezer dolláros játékosok kategóriájába sorolt) Bridget Carleton útját – hivatalosan persze közös megegyezéssel. Ezt követően sorjáztak a vészjelzések. Egy idő után már Fűzy András is a „gazdasági lehetőségek szűküléséről és nehezedéséről” nyilatkozott, tavaly nyáron pedig bejelentette: nem vállalják a nemzetközi kupaszereplést. Az összeomlás azzal vált teljessé, hogy kilenc játékos társaságában vette a kalapját Cziczás László vezetőedző is.   

Az edzőkérdést – tűzoltás jeligére – házon belül oldotta meg a klub. Fűzy elnök felesége, Fűzy-Antolovics Adél vette át a szakmai irányítást, aki pályaedzőként dolgozott Milos Pavlovics, Merim Mehmedovics, Iványi Dalma és Cziczás László segítőjeként, sőt, utóbbi kiállítása, majd eltiltása idején – másfél meccs erejéig – egyszer már a kormánykerékhez is odaállhatott. Mostani, végzetesen meggyengült társulata azonban legfeljebb díszletelem lehet a riválisok előadásain. S hogy a szétesés felerősítheti a szilaj emóciókat, azt egyértelműen jelezte Dubei Debóra botránya. A csapat kapitánya az ELTE BEAC Újbuda elleni bajnokin egy, rá legkevésbé sem jellemző sportszerűtlenségre ragadtatta magát: a parketten fekve beletalpalt ellenfele, Drahos Leila térdhajlatába, amiért kiállították. Utóbb a válogatott játékos nyilvánosan elnézést kért a sértettől, valamint saját játékostársaitól is, ezzel együtt házon belül pénzbüntetésre ítélték. Dubei elszabadult hajóágyúságát senki sem mentegette, ellenben a szurkolók egy részének diagnózisa szerint képmutató, hogy az a klubvezetőség szabott ki pénzbüntetést, amely a kerettagok többségének jelentős összeggel tartozik, és – állítólag – kilenc számjegyű hiányt halmozott fel.

Csöppet sem meglepő tehát, hogy a Győr a jelen bajnokságban a kiesőjelöltek közé zuhant. A katasztrófa elhárításának terhe (illúziója?) már nem a Fűzy házaspár vállát nyomja. A „megsokszorozódott közéleti és önkormányzati feladataira” hivatkozva távozó Fűzy Andrást már tavaly októberben Dúl Norbert váltotta, januárban pedig Fűzy-Antolovics Adél munkáját köszönték meg azt követően, hogy a Győrt a sereghajtó Szigetszentmiklós is megleckéztette (utódja az akadémia szakmai vezetője, Gálos László lett).

Amikor 2005-ben a Győr felkerült a női kosárlabdázás honi térképére, az NB I-ben még olyan riválisai is voltak, mint a BSE, a Zala Volán, a Szolnoki NKK, a Szeviép-Szeged és a Kanizsa DKK – mára ezek az együttesek eltűntek a süllyesztőben. Ez azonban csak töredéke az elmúlt évtizedek veszteséglistájának. Az ezredforduló óta kihullott az élvonalból – és részben meg is szűnt – mások mellett a MiZo-PVSK, a Kecskeméti KC, az ESC-Debreceni SI, a Bajai Bácska, a Savaria Szombathely, a Ferencváros, a PINKK-Pécs és az MTK együttese is. Hogy a fővárost futótűzként sújtó további elmúlásokról (Tungsram, Bp. Spartacus, Csepel, KSI, Ganz-Mávag) most ne is essék szó.

Az, hogy az új klubvezetőségnek sikerül-e az októberi hivatalba lépésekor meghirdetett terápiát végigvinnie („Határozott és egyértelmű cél, hogy a nehéz helyzetben lévő zrt. működését folyamatosan biztosítsa és újraszervezze, a fennálló tartozásokat rendezze, illetve biztosítsa a csapat jövőbeli szerepléséhez szükséges összes feltételt”), rövidesen kiderül. Az ETO FC futballcsapatának dobogós helyezéssel kecsegtető bajnoki menetelése és a Győri Audi ETO KC kézilabda-együttesének európai uralkodása közepette a Kisalföld fővárosát aligha sokkolná, ha a kosárlabdázók lehúznák a rolót – maroknyi a csapattal együtt lélegzők közössége. Annál nagyobb deficit lenne a magyar kosárlabdázásnak egy újabb bázis kivérzése, hiszen már így is tele az ország fehér foltokkal.

Valahogyan szabadulni kellene ebből a fojtófogásból…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!