Női kézilabda: háromból három győzelem, irány az olimpia!; Futballtörténelem: először bajnok a Bayer Leverkusen

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.04.14. 23:26
null

 

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

Nagy-Britannia és Svédország után Japánt is legyőzte a magyar női kézilabda-válogatott a debreceni olimpiai selejtezőtornán, így százszázalékos teljesítménnyel csoportelsőként végzett, és kijutott a párizsi olimpiára

A Werder Bremen elleni 5–0-s sikerrel a Bayer Leverkusen behozhatatlan előnyre tett szert a német futballélvonalban, s története során először szerezte meg a bajnoki címet. Somogyi Zsolt összeállítása

Újabb hazai vereség, zuhanórepülésben a Liverpool. Az Atalanta után a Crystal Palace-tól is kikapott otthon a Liverpool, Szoboszlai Dominik a szünetben állt be, ám ő sem tudott segíteni csapatán. Smahulya Ádám háttéranyaga

Keller Iván: Újra lázban ég Zalaegerszeg. Az idényben harmadszor is legyőzte a ZTE a DEAC-ot a férfi kosárlabda-bajnokságban, a negyeddöntőben ugyan a legszorosabb meccset játszotta a négy találkozóból, de így is 14 ponttal nyerve került előnybe. Fazekas Zoltán írása

Don MacAdam: A vezéregyéniségeknek elő kell lépniük. A szövetségi kapitány úgy véli, néhány játékosa többet enged meg magának a kelleténél, de Sebők Balázs szerint is rendet kell rakni a fejekben a divízió 1/A-világbajnokság előtti két hétben. Férfi jégkorong-válogatottunk kapitányával Pozsonyi Szilárd beszélgetett

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

40 éve vettük be Bécset, vb-szereplést ért a 3–0; A McLaren favoritként készülhet a Szaúdi Nagydíjra

E-újság
Tegnap, 0:01

150 millió fontot fizetne De Bruyne utódjáért a Manchester City

Német labdarúgás
2025.04.16. 16:34

Olvasóink szerint a Fradi az NB I esélyese; Lévai Levente feljebb szeretne lépni

E-újság
2025.04.15. 23:55

Tobias Thulin: Ha a legjobbunkat hozzuk, bárkit meg tudunk verni; Luis Enrique favoritot faragott a PSG-ből

E-újság
2025.04.14. 23:17

Újabb csodálatos nap a birkózó Európa-bajnokságon; Négy hónap után nyert újra bajnokit az Újpest

E-újság
2025.04.13. 23:40

Szenzációs nap a birkózó Európa-bajnokságon; Botlott a Puskás, a Fradi átvette a vezetést

E-újság
2025.04.12. 23:45

Elúszóban a bajnoki cím, a Bayer Leverkusen csak döntetlent játszott Schäfer Andrásékkal

Német labdarúgás
2025.04.12. 17:36

Mohamed Szalah Liverpoolban marad; A Veszprémnek és a Szegednek is jókor jön a négyes döntő

E-újság
2025.04.11. 23:32
Ezek is érdekelhetik