A 17 éves Yamal csak ünnepelni szeretne Madridban; Dunai Ede 75 éves

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.07.13. 23:31

A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

 

A 17. életévét szombaton betöltő Lamine Yamalnak az Eb-n már több játékperce van a spanyol válogatottban, mint az azt megelőző időszakban összesen. Az FC Barcelona futballistája elmondta: „Azt mondtam édesanyámnak, hogy ha megnyerjük az Európa-bajnokságot, nem is kérek ajándékot. Csak ünnepelni szeretnék Madridban a csapattársakkal – ennyi. Óriási banzáj lenne!” A franciáknak parádés gólt rúgó csatár elárulta, a tornán korábban már Kylian Mbappé és Federico Chiesa is elkérte a mezét.

Hetvenöt éves lett Dunai Ede, az Újpest korábbi labdarúgója. Az olimpiai ezüstérmes, kilencszeres magyar bajnok futballista lapunknak felidézte első gólját is, amelyet a Szombathely ellen szerzett: „Lőttem így néhány gólt, mert Titi, azaz Göröcs János mindig mondogatta: ha lehet, találd el a kaput! Eltaláltam néhányszor… Az elején félig viccesen, félig komolyan így biztatott: játsszál bátran, mert ha nem, visszamész a téglagyárba. Merthogy az óbudai gyár csapatától, az Újlaki FC-től kerültem a Megyeri útra. Apám az Újlakiban védett, magától értetődő volt, hogy ott játszom.”

Olimpiai reménységeinket bemutató sorozatunkban Péni Istvánnal beszélgettünk. Az UTE 27 éves puskása pályafutása harmadik olimpiájára készül. „Tudom, hova utazom és mire készülök, arra törekszem, hogy jól bírjam a nyomást, meg kell találni az egyensúlyt, mert az sem jó, ha nem törődöm a téttel, és a helyszínen döbbenek rá, mi vár rám. Mindig vannak jobb és rosszabb időszakok, de az a legfontosabb, hogy Chateauroux-ban olyan mentális állapotban legyek, amivel aranyérmet lehet nyerni.”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik