Nikolics Nemanja: Böde Dániel gólkirályi címe kritika a fiatal támadóknak; Tóth Alex a bizalomnak és a bátorságnak köszönheti jó teljesítményét

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2025.05.26. 23:50

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

 

Nagy győzelmi sorozat és stabilitás kellett a feljutáshoz. A Kisvárda az ősszel ötös, a tavasszal kilences sikersorozatot épített fel, míg a Kazincbarcika nehezen legyőzhető csapat volt az NB II-ben. Bodnár Tibor elemzése

Tóth Alex a bizalomnak és a bátorságnak köszönheti jó teljesítményét. A Ferencváros 19 esztendős középpályása a Győrben 2–1-re megnyert sorsdöntő találkozón is gólpasszt adott. Borbola Bence írása

Nikolics Nemanja: Böde Dániel gólkirályi címe kritika a fiatal támadóknak. A 43-szoros válogatott futballista szerint Böde Dániel minden elismerést megérdemel, hogy 38 évesen a legtöbb gólt jegyezte. A magyar élvonal korábbi gólkirályával Judi Ádám beszélgetett

Golovin Vlagyimir folytatná a tavaly megkezdett utat. A női nemzeti csapat kapitánya a világbajnoki sorsolásáról, az élvonal most záruló küzdelmeiről és a hétvégi budapesti BL-négyes döntőről is szót ejtett. Papp Bálint összefoglalója

Pallai Tamás: Az eredmények alapján látszik, mekkora utat jártunk be. A 2018 után ismét bajnoki címet szerző Szolnok kosárlabdacsapatának kapitánya lapunknak többek között arról is beszélt, már tavaly augusztusban feltették magukat a topcsapatok polcára. Győri Ferenc interjúja

Kis Gábor: Ha elkezdek valamit, rendesen akarom csinálni. Meghaladta Kis Gábor várakozásait a Szentes vízilabdacsapatának legutóbbi idénye, a következő évadtól mégis átadja a helyét Somogyi Balázsnak és másodedzőként folytatja. Az okokról Szeleczki Róbert kérdezte Peking olimpiai bajnokát

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Elkényeztették a labdarúgás szerelmeseit az idei BL-döntős csapatok; Mészáros Krisztofer a történelmi Eb-érméről

E-újság
20 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
2025.05.29. 23:50

Hornyák Zsolt végre a családjáé; Fodor Csengéék már nagyon várják a négyes döntőt

E-újság
2025.05.28. 23:29

A BL-selejtezőben végig kiemelt lesz a Fradi; Marozsán–Alcaraz a Roland Garroson

E-újság
2025.05.27. 23:57

Robbie Keane: Európában más kell…; Szoboszlai kezében a Premier League serlege

E-újság
2025.05.26. 00:01

Sorozatban hetedszer bajnok a Ferencváros; Kerkez Milos búcsúmeccset játszik a Bournemouthban?

E-újság
2025.05.24. 23:58

Nagy Zsolt aranyérmet is kaphat a vasárnapi születésnapjára; Ferenczi János: Ha kell, tizenötször rúgjuk ki a labdát a stadionból

E-újság
2025.05.23. 23:33

Mesterként köszön el az angol inas – Moncz Attila publicisztikája

Légiósok
2025.05.23. 23:32
Ezek is érdekelhetik