Halász Bence magabiztosan várja a döntőt; Schön Szabolcs a győri lehetőségről beszélt

S. T. J.S. T. J.
2025.09.15. 23:10

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

„Nagyon örülök, hogy ilyen magabiztosan sikerült megdobni a szintet. Sokat számít ebben az időben, hogy hamar tudtam teljesíteni, így annál több energiát el lehet menteni a döntőre – nyilatkozta az olimpiai ezüstérmes kalapácsvető, Halász Bence, aki magabiztosan jutott be a szám döntőjébe a Tokióban zajló atlétikai világbajnokságon. Hozzátette: – Elég laza dobás volt, de vigyázni kellett, nehogy túl laza legyen, mert az a technika rovására ment volna. Olyan ez, mint amikor biciklizés közben annyira lassan tekersz, hogy emiatt elesel. Technikailag még lehet javítani, ha nem ilyen félve csinálom meg, hanem bátran beleteszem minden erőmet. A dobókör rendben van, jól lehet teljesíteni benne.”

Az Angliából egy év után kölcsönben hazatérő Schön Szabolcs interjút adott a Nemzeti Sportnak. A kilencszeres válogatott, 24 éves futballista a Bolton játékosaként az átigazolási időszak legvégén kötött egyéves kölcsönszerződést az ETO FC-vel. Az előző idényben 42 mérkőzésen játszott a Boltonban, alapembernek számított, csakhogy „januárban edzőt váltott a klub, és bár Steven Schumacher irányításával sok időt töltöttem a pályán, nem sikerült a feljutás, és a menedzser új játékosok szerződtetését szorgalmazta. A nyáron tucatnyi futballista érkezett, ami előrevetítette, hogy kevesebb szerepet kapnék az idényben. Mivel mindenképpen játszani akartam, nagyszerű lehetőségnek tartottam az ETO FC-t pályafutásom szempontjából, ezért egy évre aláírtam kölcsönben.”

Az új formátum második évére a labdarúgó Bajnokok Ligája angol fölénye nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is tetten érhető. A Premier League csapatai a kontinens legmélyebb kereteivel és jelentős versenyrutinnal érkeznek a sorozatba, miközben a sportelemzéssel foglalkozó Opta Sports modellezése szerint több angol klub (Arsenal, Manchester City, Chelsea, Newcastle, Tottenham) is a fő esélyesek közé tartozik. A rajtnál a „magyaros” Liverpool áll mindenki előtt az előrejelzés szerint, amit persze sohasem a konkrét százalékok, hanem a tendenciák szerint érdemes értelmezni. A megújuló Liverpoolban jelenleg Szoboszlai Dominik viszi a prímet, aki az Atlético Madrid elleni nyitófordulóban játssza majd századik mérkőzését vörös mezben.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Joan Carrillo értékelte a spanyol vb-győzelmet; az ETO FC a Kl-ben folytatja az európai kupaszereplését

E-újság
16 órája

Futballtörténelem a fiók mélyén – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
Tegnap, 0:52

Sallai Roland még gyűjteni akar a bajnoki trófeákból; Kásás Tamás néha azért nosztalgiázik

E-újság
Tegnap, 0:50

Jön a spanyol–argentin labdarúgó-vb-döntő; Jerzy Dudek exkluzív interjút adott lapunknak

E-újság
2026.07.18. 23:58

Luis de la Fuente: A futball az értékek iskolája; Lionel Scaloninak a mesterét kell legyőznie a vb-aranyért

E-újság
2026.07.17. 23:35

Szívből jön az argentinok ereje: a válogatott többet jelent nekik a klubcsapatnál; Piros lap és sima győzelem az Üllői úton

E-újság
2026.07.16. 23:27

Viadal és diadal – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.07.16. 23:21

Vb-láz Pesten – Csillag Péter jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.16. 23:07