Nem sikerült befogni a Werdert, csak ikszeltek a bajorok a rangadón

Vágólapra másolva!
2007.03.11. 19:29
A Bundesligában a 25. forduló legnagyobb derbijét rendezték az Allianz Arénában. A Bayern München az első félidei remeklés után mégsem tudta két vállra fektetni a Werder Brement. Podolski korai gólját a második félidő közepén Rosenberg egyenlítette ki Kahn hibája után.
Lukas Podolski (balra) hamar betalált, de aztán többször meggyűlt a baja Fritzékkel (jobbra)
Lukas Podolski (balra) hamar betalált, de aztán többször meggyűlt a baja Fritzékkel (jobbra)
Lukas Podolski (balra) hamar betalált, de aztán többször meggyűlt a baja Fritzékkel (jobbra)
Lukas Podolski (balra) hamar betalált, de aztán többször meggyűlt a baja Fritzékkel (jobbra)

Szavazás

Melyik csapat nyeri a német bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
A Bayern München nem teketóriázott, óriási lendülettel vetették bele magukat a mérkőzésbe a bajorok, s meg is lett az eredménye, már a hetedik percben sikerült a végletekig kijátszaniuk a Werder-védelmet.

Schweinsteiger indította ekkor Van Bommelt, aki mesterien húzta be a középen érkező Podolski elé a labdát. A sakk-matt szituáció végén a fiatal német az üres kapuba passzolt.

A Bayern továbbra is irányította a játékot, s könnyen lehet a szezon legjobb produkciójával rukkoltak elő a bajorok az első félidőben. Podolski újabb lövését Wiese blokkolta, Schweinsteiger 25 méteres bombája pedig nagy szerencséjükre elkerülte a Klosét nélkülöző brémaiak kapuját.

A Werder az első félidő végére kikerült a szorításból, gólhelyzetük mégsem adódott.

A második félidő teljesen hasonlóan Bayern-fölénnyel indult. Csupán a gól maradt el a hazaiaknál, Podolski azonban továbbra is félelemben tartotta Naldóékat, a második félidőre beálló Makaay veszélytelenebb volt.

A 66. percben aztán derült égből villámcsapás: az előre merészkedő Hugo Almeida keltett zavart a Bayern 16-osánál, a feleslegesen kirohanó Kahn fölött átemelt labdájára többen is pályáztak, végül a kapu szájában Rosenberg feje búbján megpattanva került a labda a hálóba.

A 72. percben Salihamidzic óriási helyzetet teremtett lövőcselével magának, de 14 méteres lökete célt tévesztett, a tátongó hosszú sarok mellett suhant el.

A Bayern ezután ki tudott dolgozni még néhány lehetőséget, de a győztes gólt sehogy sem sikerült kicsikarniuk, ez az eredmény pedig egyik gárdának sem telitalálat, hiszen nem tudtak közelebb kerülni a hetek óta válságban lévő, s szombaton döntetlenező listavezető Schalkéhez.

NÉMET ÉLVONALBELI BAJNOKSÁG (BUNDESLIGA)

25. FORDULÓ
Bayern München – Werder Bremen 1-1 (Podolski 7., ill. Rosenberg 66.)
Hamburg – Bayer Leverkusen 0-0
Az állás
1. Schalke 04 25 15 5 5 41-25 +16 50
2. Werder Bremen 25 14 5 6 59-33 +26 47
3. VfB Stuttgart 25 13 7 5 42-29 +13 46
4. Bayern München 25 13 5 7 39-30 +9 44
5. Nürnberg 25 8 13 4 36-24 +12 37
6. Bayer Leverkusen 25 10 6 9 39-35 +4 36
7. Hannover 25 9 7 9 33-37 -4 34
8. Hertha BSC Berlin 25 9 7 9 36-41 -5 34
9. Alemannia Aachen 25 8 6 11 39-45 -6 30
10. Mainz 25 7 9 9 23-35 -12 30
11. Wolfsburg 25 6 11 8 24-28 -4 29
12. Hamburg 25 5 13 7 29-27 +2 28
13. Borussia Dortmund 25 7 7 11 29-37 -8 28
14. Energie Cottbus 25 7 7 11 28-36 -8 28
15. VfL Bochum 25 7 6 12 29-39 -10 27
16. Eintracht Frankfurt 25 5 12 8 32-44 -12 27
17. Arminia Bielefeld 25 6 8 11 31-34 -3 26
18. Mönchengladbach 25 6 6 13 21-31 -10 24
Legfrissebb hírek

A Bayern München nem hosszabbít Thomas Müllerrel – sajtóhír

Német labdarúgás
12 órája

Sané vezérletével nyert otthon a Bayern, két óriási gól is kellett a Werder kieli sikeréhez

Német labdarúgás
2025.03.29. 17:38

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
2025.03.26. 10:31

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Engedély nélkül vett részt a Beckenbauer-kupán, felbontották a BL-győztes játékos szerződését

Minden más foci
2025.03.20. 17:21

Az Arsenal szemet vetett a Bayern München szélsőjére

Angol labdarúgás
2025.03.13. 13:27

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40
Ezek is érdekelhetik