Bundesliga: marad a fantomgól - elutasított hoffenheimi óvás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.28. 13:41
null
Az előtérben Felix Brych, a mérkőzés játékvezetője, a háttérben két asszisztense (Fotó: Action Images)
Stefan Kiessling fantomgólja ellenére nem játsszák újra a Hoffenheim-Bayer Leverkusen mérkőzést a német labdarúgó Bundesligában.

 

A helyi szövetség (DFB) illetékes testülete hétfőn úgy határozott: mivel a bíró, Felix Brych nem sértette meg a szabályokat, nincs szükség a meccs megismétlésére sem. A játékvezető egyébként arra hivatkozott a mintegy másfél órás meghallgatás során, hogy úgy gondolta, a labda elkerüli a kaput, s mivel takarásban állt, már csak azt látta, hogy a játékszer végül a hálóban landolt.

A 8. fordulóban rendezett meccset a vendégek nyerték 2-1-re úgy, hogy a 70. percben Kiessling fejese - a televíziós felvételeken jól láthatóan - az oldalhálón keresztül jutott a kapuba, a bíró mégis gólt ítélt. Ezzel lett 2–0, aztán a Hoffenheim – amely a 83. percben büntetőt rontott – a 88. percben szépített, ám végül nem tudott pontot szerezni.

A leverkuseniek sportigazgatója, Rudi Völler azt javasolta, hogy az összecsapás utolsó 22 percét játsszák újra, de nem járt sikerrel.

A hoffenheimiek azt szerették volna elérni, hogy újrajátsszák a találkozót. A mostani ítélet ellen még fellebbezhetnek.

Legfrissebb hírek

A Bochum legyőzésével három pontra csökkentette hátrányát a Leverkusen

Német labdarúgás
17 perce

A szeptember óta egy meccset sem játszó Lisztes Krisztiánt kölcsönadná a Frankfurt – sajtóhír

Német labdarúgás
Tegnap, 12:28

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Bő egy éven belül másodszor hosszabbította meg sikeredzője szerződését a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.03.22. 13:27

Gulácsi remek teljesítménye fejfájást okozhat a lipcsei vezetőknek – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.18. 09:35

Az Eintracht Frankfurt játékosa megdöntötte a Bundesliga sebességi rekordját

Német labdarúgás
2025.03.17. 18:10

Gulácsi ismét ott van a forduló válogatottjában a Kickernél

Német labdarúgás
2025.03.17. 09:12

Kétgólos hátrányból, a hajrában fordított Stuttgartban a Bayer Leverkusen

Német labdarúgás
2025.03.16. 21:34
Ezek is érdekelhetik