Bayern: „Sokak számára rokonszenvesebbé váltak”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.03.26. 13:24
Sok győzelmet arathat még az idén a Bayern München, de az biztos, hogy a bajnoki trófea elhódítása a szezon legfontosabb sikere, mert a hétről hétre végzett munka eredményét mutatja – emelték ki német lapok szerdán azzal kapcsolatban, hogy a csapat a Hertha otthonában szerzett három ponttal kedden behozhatatlan előnyre tett szert, és a sorozat vége előtt hét fordulóval megvédte bajnoki címét a német labdarúgó Bundesligában.

A legnagyobb példányszámú német lap, a Bild kommentárjában kiemelte, hogy a futballért rajongók fordulatosabb bajnokságot is el tudtak volna képzelni, de a bajoroknak nem kell elnézést kérniük a Bundesligán eluralkodó „unalom” miatt, mert menetelésük során páratlan mutatvánnyal szolgáltak. Pep Guardiola vezetőedzőnek „sikerült a lehetetlen”, a tavalyi triplázás – a Bundesliga, a Német Kupa és a Bajnokok Ligája elhódítása – után még jobb együttessé formálta a Bayernt.

Csaknem valamennyi lap kiemelte, hogy a bajorok számára a Bundesliga az év legfontosabb sorozata. A Bajnokok Ligájában vagy a Német Kupában nem mutatkozik meg a csapat fejlődése, hiszen „ha kifogunk egy rossz napot, fújhatjuk az egészet”, a Bundesligában elért eredményt viszont az egész szezonban elvégzett munka határozza meg – idézte a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) Pep Guardiolát.

A „bajnokságban minden megvan: mérkőzés szélben, esőben, rossz gyepen, jó gyepen, sérülésekkel. A Bundesliga számít, mert az az egész év tükre” – idézte a frankfurti lap az edző március elején tett nyilatkozatát.

Ugyanezt emelte ki kommentárjában a Die Welt, amely szerint a müncheni csapat nem csupán megszolgálta a győzelmet. Jóval jobb teljesítményt nyújtott, mint ami a bajnokság megszerzéséhez szükségeltetett volna, mert a Jupp Heynckes vezetésével szerzett tripla után „még dominánsabb, céltudatosabb és hatékonyabb” lett. Gyakran nem is focizott, hanem „labdarúgó-művészetet mutatott be” a pályán, amelyet az ellenfél szurkolói is élveztek.

Ezzel a játékkal a bajorok „sokak számára rokonszenvesebbé váltak” – tette hozzá a Die Welt, rámutatva, hogy a Bayern München szinte minden mérkőzésen más felállásban játszott, fordított gólhátrányból, és az sem vetette vissza, hogy több fontos játékost sérülés miatt hetekre nélkülöznie kellett.

A müncheni Süddeutsche Zeitung kiemelte, hogy Guardiola nehéz örökséget kapott Jupp Heynckestől, mert olyan csapatot kellett továbbfejlesztenie, amely mindent megnyert. Az új edző azonban új identitást adott az együttesnek, és még magasabb szintre emelte játékát, így sorra jöttek a lehengerlő győzelmek, és még az 5 vagy 7 góllal nyert mérkőzéseken sem volt tapasztalható, hogy alábbhagyott volna a játékkedv és a lelkesedés.

Pep Guardiola első müncheni éve véget sem ért még, de már történelminek számít minden tekintetben. Guardiola vezetése alatt a Bayern München a Bundesliga „őszi szezonjában minden korábbinál több – 15 – győzelmet szerzett, a legtöbb győzelmet aratta sorozatban – már 19-et, és még nincs vége –, a legkorábban szerezte meg a bajnokságot, a leghosszabb – 52 mérkőzés óta tartó – veretlenségi sorozatot tudhatja magáénak, és egy naptári év alatt a legtöbb pontot szerezte meg – 93-at az elérhető 99-ből” – írta a Süddeutsche Zeitung, amely szerint a Bundesliga többi csapatának az jelentheti az egyetlen esélyt, hogy az osztrák Alabán kívül valamennyi alapember szerepel a nyári brazíliai világbajnokságon, ezért elképzelhető, hogy a címvédő fáradt játékosokkal kezdi el a Bundesliga következő szezonját.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik