Werder: három Aílton-gól, Lisztes és 115 kilós Wiese a búcsúmeccsen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.07. 11:00
null
Nem mindennapi látványt nyújtott Wiese a kapuban
Címkék
Telt ház, 40 ezer néző ünnepelte Brémában a profi pályafutását befejező korábbi brazil kedvencet, Aíltont, akinek búcsúmeccsén újra összeállt a Werder 2003–2004-es szezonban duplázó (bajnokság, Német Kupa) csapata.

Aílton 1998 és 2004 között játszott a Werderben, utolsó évadában a gólkirályi cím (28 találat) mellett a bajnokságot és a Német Kupát is megnyerte a csapattal. A szurkolók pedig nem felejtették el a kedvencet, 40 ezren voltak kíváncsiak a búcsúmeccsére, amelyen egy félidőt játszott mindkét csapatban, és összesen háromszor talált a kapuba a 12 gólt hozó gálán (egyszer a 12 éves lánya is eredményes volt). A mérkőzés után a kezdőkörben magához ölelte feleségét és négy gyerekét, ekkor előtörtek belőle a könnyek.

„Ez a stadion az otthonom, a klubot és a csapatot örökre a szívembe zártam. Otthon Brazíliában van egy apám, egy második pedig itt Németországban, ő Thomas Schaaf” – mondta meghatódva.

Érdekesség, hogy a búcsúmeccsen újra pályára lépett a Hoffenheimmel ugyan 2016-ig szerződésben álló, de az utóbbi időben testépítéssel foglalkozó Tim Wiese.

„Semmit sem felejtettem el” – nyilatkozta a 115 kilós Wiese, aki Aílton büntetőjét is hárította a találkozón, hozzátéve, reméli, hogy lesz még pár meccse a kapuban.

AÍLTON ALL-STARS–WERDER BREMEN 2003–2004 4–8
Aílton All-Stars:
Aílton, Wiese, Verlaat, Silva do Nascimento, Paulo Sergio, Reck, Nunez, Naldo, Mineiro, Hernández, Guerra, Elber, dos Santos, Dedé, Dabrowski, Cardoso, Beinlich, Barbarez, Mallo. Edző: Julio César, Wolfgang Sidka
Werder Bremen 2003–2004: Ailton, Reinke, Ernst, Davala, Stalteri, Wehlage, Lisztes, Lagerblom, Micoud, Borel, Bode, Klasnic, Daun, Skripnik, Eilts, Frings, Borowski, Ismaël, Schulz, Basler, Stier, Owomoyela. Edző: Thomas Schaaf, Dieter Burdenski
G: Paulo Sergio (12., 60.), Aílton (31.), Barbarez (63.), ill. Klasnic (24.), Micoud (26.), Lagerblom (30.), Ernst (39.), Aílton (54., 74.), Alexandra Aílton (65.), Borowski (70.)

Lisztes Krisztián is ott volt a gálameccsen (Fotó: Imago)
Lisztes Krisztián is ott volt a gálameccsen (Fotó: Imago)
Aílton szambatáncosok gyűrűjében
Aílton szambatáncosok gyűrűjében
A lefújás után a kedvenc nem bírt a könnyeivel
A lefújás után a kedvenc nem bírt a könnyeivel
Összefoglaló videó Aílton Werder Bremenben töltött éveiről
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik