Hertha: a klublegenda azonos elveket vall Dárdaival

Vágólapra másolva!
2015.03.27. 11:13
Erich Beer, a Hertha labdarúgócsapatának Eb-ezüstérmes legendája Dárdai Pálhoz hasonlóan a munkában és a fegyelemben hisz.

„Remélem, bírja a strapát. Két állás nagy teher egy ilyen fiatal edzőnek. Nagyon nagy” – nyilatkozta a Berliner Kuriernak a 68 éves Erich Beer, aki 1971 és 1979 között 253 bajnokin 83 gólt szerzett a Hertha színeiben, középpályásként.

A 20. század berlini álomcsapatába beválasztott klubikon bízik Dárdaiban, akinek a Hertha vezetőedzőjeként és a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is helyt kell állnia.

„Ismerem Pált. Ugyanaz a filozófiánk: munka és fegyelem – folytatta Beer, aki szerint a Herthán már most látszik a magyar tréner munkája. – A játék minősége természetesen még lehet jobb, de a védekezés már rendben van, és a csapat veszélyes ellentámadásokat vezet. (Valentin) Stocker is egyre jobb. Most már mer játszani, többet fut az edzőváltás óta, és szinte minden támadásból kiveszi a részét.”

Legfrissebb hírek

Az Elversberg jól elverte a Herthát

Légiósok
2025.03.02. 16:07

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Ifjabb Dárdai Pál Lengyelországba igazolhat – sajtóhír

Légiósok
2025.02.23. 14:24

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19

Szavazzon a XXI. század góljára! – Dárdai Pál, 2006. május 30., Anglia–Magyarország 3–1

Magyar válogatott
2025.02.20. 09:46

Bejelentették a Hertha BSC új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
2025.02.17. 19:00

Dárdai Pál a válogatottról: A legnagyobb áldozatot Leekens hozta, ott senki nem tudott volna segíteni

Magyar válogatott
2025.02.11. 14:12

„Nem szabad a pontkülönbségekkel foglalkoznunk” – a helyzet jó, de nem reménytelen

Kosárlabda
2025.02.08. 12:11
Ezek is érdekelhetik