Schalke: végleg a klubhoz kerülhet a Man. City védője

Vágólapra másolva!
2015.03.05. 11:42
A Schalke 04 labdarúgócsapatának klubmenedzsere, Horst Heldt szerint Matija Nasztaszics elérheti, hogy megvásárolják a nyáron a Manchester Citytől. A szerb védő jelenleg kölcsönben szerepel a Schalkéban, de lehetősége van rá, hogy teljesítményével kiharcolja a végleges szerződést.

Nasztaszics a 2014–2015-ös szezon első felében csupán egy alkalommal lépett pályára a Manchester Cityben. Ezzel szemben nem hagyott ki mérkőzést, mióta a Schalkéhoz került, alapembere volt a háromhátvédes felállásnak Benedikt Höwedes mellett. A Schalke vezetőedzője, Roberto Di Matteo szeretné a csapatában tudni a 21 éves játékost.

„Opciós jogunk van Nasztaszics megvásárlására, amely életbe léphet, ha a védő pályára lép meghatározott számú mérkőzésen. Más feltételek teljesülése is szükséges ahhoz, hogy életbe lépjen az opciós jogunk, de azt megerősítem, lehetőségünk van a játékos végleges megvásárlására” – nyilatkozta Heldt.

Legfrissebb hírek

A Bochum legyőzésével három pontra csökkentette hátrányát a Leverkusen

Német labdarúgás
6 órája

A szeptember óta egy meccset sem játszó Lisztes Krisztiánt kölcsönadná a Frankfurt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.27. 12:28

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Bő egy éven belül másodszor hosszabbította meg sikeredzője szerződését a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.03.22. 13:27

Gulácsi remek teljesítménye fejfájást okozhat a lipcsei vezetőknek – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.18. 09:35

Az Eintracht Frankfurt játékosa megdöntötte a Bundesliga sebességi rekordját

Német labdarúgás
2025.03.17. 18:10

Gulácsi ismét ott van a forduló válogatottjában a Kickernél

Német labdarúgás
2025.03.17. 09:12

Kétgólos hátrányból, a hajrában fordított Stuttgartban a Bayer Leverkusen

Német labdarúgás
2025.03.16. 21:34
Ezek is érdekelhetik