Hertha: „Tisztességesen kezdtük a szezont” – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.22. 09:29
Dárdai Pál vezetőedző a Werder Bremen elleni pénteki, berlini döntetlent (1–1) követően a Hertha szezonrajtját is értékelte.

„Miután megszereztük a vezetést, megvolt a lehetőségünk, hogy növeljük az előnyünket. A folytatásban azonban már nem ment annyira a játék, és a semmiből egyenlített az ellenfél, sőt nyerhetett volna. Ugyanakkor összességében jó meccset játszottunk. Két meccsen pedig szereztünk négy pontot, amivel elégedett vagyok, ez egy tisztességes kezdés, dolgozunk tovább" – értékelt a Werder elleni 1–1-es döntetlent követően a Hertha magyar vezetőedzője, Dárdai Pál.

„A múlt héttel ellentétben most azért volt oka az ünneplésre rajongóinknak – nyilatkozta a Hertha elleni döntetlen után a brémaiak szakvezetője, Viktor Skripnik, aki az első fordulóban hazai pályán kapott ki csapatával 3–0-ra a Schalkétól. Egy pontot legalább szereztünk, ami a végén lehetett volna három is… De azért boldog vagyok.”

NÉMET BUNDESLIGA
2. FORDULÓ
Hertha BSC–Werder Bremen 1–1
(Stocker 6., ill. Ujah 26.)

AZ ÁLLÁS
1. Hertha 2 1 1 2–1 +1 4
2. Bayern München 1 1 5–0 +5 3
3. Borussia Dortmund 1 1 4–0 +4 3
4. Schalke 1 1 3–0 +3 3
5. 1. FC Köln 1 1 3–1 +2 3
6. Wolfsburg 1 1 2–1 +1 3
Bayer Leverkusen 1 1 2–1 +1 3
8. Ingolstadt 1 1 1–0 +1 3
9. Hannover 1 1 2–2 0 1
Darmstadt 1 1 2–2 0 1
11. Werder Bremen 2 1 1 1–4 –3 1
12. Hoffenheim 1 1 1–2 –1 0
Eintracht Frankfurt 1 1 1–2 –1 0
14. Mainz 1 1 0–1 –1 0
Augsburg 1 1 0–1 –1 0
16. VfB Stuttgart 1 1 1–3 –2 0
17. Mönchengladbach 1 1 0–4 –4 0
18. Hamburg 1 1 0–5 –5 0

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik