Schalke: a „csodagyerek” is kocsit tört, 126 milliós kár

Vágólapra másolva!
2016.01.19. 13:45
null
Max Meyer Lamborghinit tört, 126 milliós kárt okozott – a fenti kép még egy augusztusi tanfolyamon készült (Fotó: sport1.de)
Max Meyer, a Bundesligában szereplő Schalke 20 esztendős labdarúgója igen aktívan indította a 2016-os esztendőt: az egyik legtehetségesebb német fiatalnak tartott játékos Miamiban töltött vakációján összetört egy Lamborghinit.

 

A rendőrség jelentése szerint a baleset még január 3-án, Meyer Miamiban töltött téli vakációja alatt történt. Meyer nem hajtott gyorsan, illetve alkoholos befolyásoltság alatt sem állt, ám a labdarúgó a hirtelen leesett eső miatt elvesztette uralmát a nem sokkal előtte kölcsönkért 750 lóerős luxus Lamborghini – amelynek ára körülbelül 190 millió forint – felett, az autó megcsúszott, és előbb a védőkorlátnak, majd egy másik járműnek csapódott.

A kár négyszázezer euróra – mintegy 126 millió forintra rúg –, ám a kocsira kötött biztosításnak köszönhetően Meyernek mintegy kétezer eurót kellett csak kifizetnie.

Thorsten Weck, a fiatal középpályás tanácsadója a Bildnek megerősítette a baleset tényét, egyúttal elmondta, szerencsére senki sem sérült meg, viszont jelentős anyagi károk keletkeztek, az ügyet azonban azóta lezárták.

A miami kiruccanáson egyébként Meyerrel volt két csapattársa, Leroy Sané és Thilo Kehrer is.

 

Legfrissebb hírek

A Lipcse csatára a klubrekord-beállítás előtt álló Lőw Zsoltot dicsérte

Német labdarúgás
14 órája

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
19 órája

Marco Rose lehet Dárdai Bencéék edzője a következő idényben – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.16. 16:56

150 millió fontot fizetne De Bruyne utódjáért a Manchester City

Német labdarúgás
2025.04.16. 16:34

Négygólos döntetlen a Der Klassikeren, a Bayern nem tudta kihasználni a Leverkusen pontvesztését

Német labdarúgás
2025.04.12. 20:30

Elúszóban a bajnoki cím, a Bayer Leverkusen csak döntetlent játszott Schäfer Andrásékkal

Német labdarúgás
2025.04.12. 17:36

„Az idény végén fogunk majd beszélni erről” – Gulácsi az NS-nek a távozását firtató sajtóhírekről

Német labdarúgás
2025.04.12. 09:43

Lőw Zsolt az NS-nek: „Azt gondolta a klubvezetés, hogy bennem látják a megoldást”

Német labdarúgás
2025.04.12. 08:15
Ezek is érdekelhetik