Bundesliga: így is lehet elnézést kérni – fotó

Vágólapra másolva!
2016.09.19. 21:08
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Mainz labdarúgói egy képpel kívánnak jobbulást a hétvégi bajnoki mérkőzésen megsérült augsburgi Dominik Kohrnak.

Korábban beszámoltunk róla, hogy az az Augsburg–Mainz (1–3) német bajnoki labdarúgó-mérkőzés 92. percében a vendégektől José Rodríguez méterekről beleszállt a hazaiak játékosába, természetesen a 21 éves spanyol rögvest piros lapot kapott a tettéért. José Rodríguez méterekről beleszállt a hazaiak játékosába, természetesen a 21 éves spanyol rögvest piros lapot kapott a tettéért.

Kohr jobb lábában súlyos szövetkárosodás, mély, nyílt, mintegy 14 centiméteres seb keletkezett, és láthatóvá vált a játékos sípcsontja. Az izmok és a szalagok is sérültek, de legalább a csontjai nem törtek el.

„Nagyon sajnálom, hogy Dominik megsérült, és már személyesen tőle is elnézést kértem" – írta Rodríguez a Facebookon.

Nem sokkal később, a csapat hétfő délutáni edzését követően egy fotót is feltöltött a Mainz a hivatalos Facebook-oldalára. A játékosok így kívánnak jobbulást az augsburgi Dominik Kohrnak.

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt: Orbán nagyon jó úton halad a visszatérés felé

Német labdarúgás
7 órája

Szerződést hosszabbított Schäfer András klubrekorder csapattársa

Német labdarúgás
14 órája

A Lipcse csatára a klubrekord-beállítás előtt álló Lőw Zsoltot dicsérte

Német labdarúgás
2025.04.17. 18:48

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
2025.04.17. 14:05

Marco Rose lehet Dárdai Bencéék edzője a következő idényben – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.16. 16:56

150 millió fontot fizetne De Bruyne utódjáért a Manchester City

Német labdarúgás
2025.04.16. 16:34

Négygólos döntetlen a Der Klassikeren, a Bayern nem tudta kihasználni a Leverkusen pontvesztését

Német labdarúgás
2025.04.12. 20:30

Elúszóban a bajnoki cím, a Bayer Leverkusen csak döntetlent játszott Schäfer Andrásékkal

Német labdarúgás
2025.04.12. 17:36
Ezek is érdekelhetik