Tv: maradnak az Eurosporton a Bundesliga-közvetítések

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.24. 16:47
Az Eurosport megszerezte a labdarúgó német Bundesliga 2017–2018-as szezonjának exkluzív lineáris és digitális közvetítési jogait Magyarországra.

A csatorna csütörtöki közleményéből kiderült, hogy az új megállapodás szerint az Eurosport 2-n lesznek láthatóak a péntek esti főműsoridős mérkőzések, illetve a szombat és vasárnap délutáni meccsek is. Az Eurosport fordulónként hat mérkőzést közvetíthet, emellett heti magazinműsorban mutatja be a hét kiemelkedő eseményeit.

„A televíziós közvetítések mellett a Bundesliga 1 és a Bundesliga 2. minden mérkőzése elérhető lesz az Eurosport Playeren élőben és on-demand (igény szerint), ezzel téve teljessé a német bajnokság nyújtotta élményt a nézők számára” – olvasható a közleményben.

„Azon leszünk, hogy a legszínvonalasabb közvetítéseket nyújtsuk a magyar rajongóknak” – mondta Peter Hutton, az Eurosport vezérigazgatója.

A Bundesliga mérkőzései jelenleg is az Eurosporton láthatóak.

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
2 órája

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
5 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
19 órája

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
22 órája

Kiesőjelölttől kapott ki a Schäfert nélkülöző Union Berlin

Német labdarúgás
2025.03.02. 18:06

„A terv jó volt” – Gulácsi Péter a Lipcse újabb botlása után

Német labdarúgás
2025.03.02. 12:59

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

Edzője szerint Kleinheisler László egy „hihetetlenül ösztönös” labdarúgó

Légiósok
2025.03.01. 15:18
Ezek is érdekelhetik