Hertha: Nem akarok krízisről beszélni – Dárdai Pál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.30. 16:35
null
Dárdai pozitívan tekint a jövőbe (Fotó: AFP)
Nincs jó formában a Hertha BSC: a fővárosi alakulat legutóbbi öt tétmérkőzéséből mindössze egyet nyert meg – a többit kivétel nélkül elveszítette. A német sportsajtó már válságról beszél, a klubot korábban játékosként is hosszú ideig szolgáló Dárdai Pál azonban úgy véli: csapata nincs krízishelyzetben.

Több német oldal is úgy gondolja, hogy a Bundesliga hatodik helyén álló Hertha rossz formája nagy problémákra utal. Mint ismert, a berliniek 2–1-es vereséget szenvedtek a Freiburg otthonában, legutóbbi öt bajnokijuk közül csupán a Darmstadt elleni, december 21-i találkozó után hagyhatták el három ponttal a pályát – akkor 2–0-ra nyert Dárdai alakulata.

A bz-berlin.de portál megemlíti, hogy a Herthának nem idén van először ilyen problémája: 2015-ben az év első öt bajnoki mérkőzésén négyszer veszített, egy esztendővel később ennél azért jobban sikerült a rajt: három döntetlennel üdvözölte az új évet a berlini gárda.

A magyar tréner a hétfői edzést követően nyilatkozott az újságíróknak. A szakember elmondta: nem szeretne krízisről beszélni, csapatának nyugodtnak kell maradnia, és akkor minden rendben lesz.

„Túlságosan pesszimistán terveztem az első három mérkőzésre, ugyanis csupán egy győzelemmel számoltam – idézi a honlap Dárdait. – Tehát, ha hétvégén nyernénk az Ingolstadt ellen, elégedettek lehetnénk, hiszen elérnénk a kitűzött célt. Nincs krízis, higgadtnak kell maradnunk, és győznünk kell” – fejezte be mondandóját a 40 esztendős vezetőedző.

A Hertha BSC február 4-én, szombaton 15.30 órakor fogadja a tizenhatodik helyen álló Ingolstadtot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik