Dárdai Pál 1997. január elsején alig 20 évesen került védekező középpályásként a német együtteshez, amelyet azóta is szolgál – a márciusban a 41. születésnapját ünneplő sportember lassan második esztendeje vezetőedző.
A berlini klub írásában megemlíti, hogy a 20 év tele volt érzelmekkel, nagy sikerekkel, néha visszaesésekkel – és elképesztően sok munkával.
„Először három napra érkeztem, együtt edzettem az akkoriban második ligás csapattal, és megnéztem a Zwickau elleni bajnokit, amelyre tizenkétezren jöttek ki – emlékezett vissza az első berlini benyomásaira Dárdai Pál. – Carl-Heinz Rühl menedzser feltette nekem a kérdést, el tudom-e képzelni, hogy a Hertha igazán nagy csapat legyen? Miért is ne? – válaszoltam, arra gondolva, hogy Berlin főváros, és Európában szinte mindenhol nagy táboruk van a fővárosi kluboknak. Aztán amikor ténylegesen megérkeztem Berlinbe, a Kaiserslautern ellen már egy telt házas mérkőzésnek voltam részese, és akkor egy életre magával ragadott a miliő. Hatalmas változás volt ez az életemben. Király Gábor és én nagy tehetségként voltunk elkönyvelve odahaza, és képesek voltunk felnőni a Herthához. Fél évvel később már az élvonalban voltunk.”
„A Wolfsburg ellen léptem pályára először 1997 márciusában – folytatódik a múltidézés –, a második félidőre álltam be. Máig emlékszem egy sikerrel megvívott párharcra, kapura törtem, de kihagytam a helyzetet. De végül megszereztük a győztes gólt.”
Ami a két feljutást illeti, Dárdai már 1997-ben is érzékelte, mennyire fontos pillanatok részese, de a 2011-es visszajutáskor volt képes igazán átélni, milyen fontossággal bír az élvonalbeli tagság a szurkolók, a város számára.
A 2010-es kiesés pedig „nem azért következett be, mert rossz csapatot alkottunk, hanem mert nem tudtunk élni a kínálkozó lehetőségeinkkel” – véli a bokasérülése miatt abban a keserű szezonban sokat kihagyni kényszerülő honfitársunk.
Az edzősködés remekül indult, Andreas Thom segítőjeként az U17-sekkel rögtön német bajnoki címet nyert, ami megindított benne valamit. Hatalmas szerencsének tartja, hogy a későbbiekben az utánpótlásban szabad kezet kapott – az ott kikísérletezett edzésmódszereket igyekszik kamatoztatni most a felnőtteknél is.
A „nagy” Hertha vezetőedzői székében letudott első mérkőzésre (Mainz, 2–0, 2015. február 7.) ma is nagy élményként tekint vissza, egy cseppet sem félt, pedig amikor átvette az irányítást, voltak aggályai.
„Kezdetben azt hittem, hogy a csapat csak egy gyorsan múló betegségben szenved, de aztán rá kellett jönnöm, hogy a játékunk roppant bizonytalan, és hát a liga legrosszabb passzmutatója sem véletlenül volt a miénk. Kemény munkával és némi szerencsével aztán sikerült bennmaradnunk. Amikor váratlanul át kellett vennem a csapatot, tartottam attól, hogy a közös felkészülés hiánya visszaüt majd, ugyanakkor azt is tudtam, hogy szerencsére senki sem tett a vállamra olyan terhet, hogy egy-két éven belül Bajnokok Ligája-csapatot kell építenem.”
S hogy mit hoz a jövő?
„Korábban úgy terveztem, hogy az utánpótlásban szeretném kezdeni az edzői szakmát, aztán jöhet a Hertha, majd valamikor a válogatott. Ha nem is ebben a sorrendben, ez mind megvalósult, voltam szövetségi kapitány is, szóval akár vissza is vonulhatok” – fogalmazott Dárdai, nagy nevetéssel egyértelművé téve, hogy a visszavonulást mint lehetőséget mennyire kell komolyan venni.
A Hertha kiválóan szerepel a mostani idényben: 16 forduló után a Bundesliga-tabella harmadik helyén áll. Az első „tavaszi” fordulóban (január 22.) a Dárdai-csapat a Leverkusen vendége lesz.