Hertha: Dárdai csapata vonzó a fiatal játékosoknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.22. 22:23
null
A berliniek sikereire a németek is felfigyeltek (Fotó: AFP)
A német rbb-online.de hosszú anyagot közölt a Hertha BSC-ről, amely szerintük rendkívül vonzó állomáshely a feltörekvő ifjú labdarúgók számára. A portál a cikkben hangsúlyozza: a csapat magyar vezetőedzője, Dárdai Pál kulcsszerepet játszik ebben.

Dárdai Pál csapata vonzó a fiatal tehetségeknek. Csak két példa: a 22 esztendős Mitchell Weiser és a bombagóljairól is ismert, 25 éves Marvin Plattenhardt is hosszú időre megállapodott a klubbal, ráadásul nemrég a 22. életévében járó Niklas Stark is hosszabbított. Nem ment ez mindig ilyen könnyen…

Azonban jelenleg Hertha a tehetségek „erődje”. Az utánpótlásból egyre több fiatal nő fel a feladathoz (például Maximilian Mittelstadt és Jordan Torunarigha), azonban nemcsak ők, hanem a máshonnan származó, önmagukat felépíteni vágyó játékosok is Berlinbe jönnek tanulni – akár olyan céllal, hogy egyszer a német válogatott ajtaján kopogtassanak.

A német portál véleménye szerint az a tény, hogy csábítja a fiatalokat a fővárosi alakulat, Dárdai Pálnak köszönhető, illetve kiemelik, hogy nagyon sok minden történt a csapattal a magyar szakember irányítása alatt. Ezt a játékosok pozitív megnyilvánulásai is alátámasztják: Plattenhardt elmondta, szerinte nagyon jó úton járnak, míg Stark azt hangoztatta: otthonosan érzi magát a csapatban és a városban is.

A Hertha történelmének korábbi szakaszáról fontos megemlíteni, hogy a csapat a 2000-es évek elején az elsők között vállalta, hogy ifjú titánokra épít – többek között Jérome és Kevin-Prince Boateng is itt vált utánpótlás-játékosból az első csapat tagjává. Emellett természetesen külföldi, főleg brazil légiósok is szerepet kaptak.

Azonban a jelentősebb német tehetségek közül mindössze Sebastian Deislert foglalkoztatta a klub, a hosszú ideig a válogatottban szereplő Arne Friedrich is 23 éves korában került Berlinbe. 2010-ben az akkor a Bayer Leverkusen utánpótlásában sínylődő Pierre-Michel Lasogga is elkötelezte magát a fővárosiakhoz.

Deisler és Lasogga is jól teljesített Hertha-mezben, és ez jövedelmező üzletekhez vezetett: előbbi játékoson kilenc, utóbbin nyolc és fél millió eurót keresett a klub.

„Ha hosszú ideig fenntartják jó teljesítményüket, nehéz lesz megtartani őket – mondta a jelenleg kék-fehérben fejlődő tehetségekről Dárdai. – Viszont továbbra is fejlődnünk kell csapatként, hogy vonzóak legyünk a fiataloknak. Természetesen van az az összeg, aminél már el kell engedni a játékosokat. Az olyan, pénzügyi értelembe véve közepes méretű csapatoknak, mint a Hertha, ezeknek a labdarúgóknak az eladása potenciális bevételforrásnak tekinthető. Bizonyos ponton túl viszont le kell ülni, és át kell beszélni a Hertha-filozófiát” – mondta a magyar szakember.

Azonban a pozitívumok már most látszódnak – úgy tűnik, kifizetődik majd a vezetők munkája: John-Anthony Brooks 12 millió euróért válthatott volna a nyáron, míg Mitchell Weisert az RB Leipzig szeretné a soraiban tudni – az ő kivásárlási ára 11 millió euró feletti összeg. Pénzügyileg semmiképpen sem járna rosszul a Hertha – más kérdés, mi a helyzet a szakmai oldallal.

Legfrissebb hírek

A Bochum legyőzésével három pontra csökkentette hátrányát a Leverkusen

Német labdarúgás
1 órája

A visszatérését tervező Bódog Tamás az MLSZ helyében Szoboszlai Dominik édesapjára bízná a magyar utánpótlást

Labdarúgó NB I
13 órája

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
2025.03.26. 10:31

A Hertha fölényes győzelemmel zárta le rossz sorozatát

Német labdarúgás
2025.03.16. 15:23

Dinasztia – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.12. 06:56

Az Elversberg jól elverte a Herthát

Légiósok
2025.03.02. 16:07

„A terv jó volt” – Gulácsi Péter a Lipcse újabb botlása után

Német labdarúgás
2025.03.02. 12:59

A Bayern már nem akar hosszabbítani, Kimmich ingyen távozhat nyáron – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.02.27. 12:44
Ezek is érdekelhetik