Dárdai Pál: Hálás vagyok a csapatomnak, mert így kicsit nekem is könnyebb

– Így képzelte el a századik Bundesliga-meccsét a Hertha vezetőedzőjeként?
– A győzelemben természetesen bíztam, ugyanakkor az nem szerepelt a tervek között, hogy a hetedik percben létszámhátrányba kerülünk… – mondta a Nemzeti Sportnak az őszi szezont az RB Leipzig otthonában 3–2-es győzelemmel záró Dárdai Pál. – Nem élek a statisztikák bűvöletében, számomra nem jelentett semmi extrát, hogy ez volt a századik bajnoki mérkőzésem a kispadon. Más kérdés, hogy a jubileumi találkozóim rendre jól sikerülnek, futballistaként is megnyertem a legtöbbet, és edzőként az ötvenediket is behúztam a Freiburg ellen. Úgy tűnik, mázlim van.

– No meg jó csapata.
– Így igaz! Alaposan kielemeztük az ellenfelet, és amit a szakmai stáb megálmodott, a játékosok maradéktalanul megvalósították. Fantasztikus volt, amit műveltek, a korai kiállítás sem törte meg őket. Előnyt kovácsoltunk az emberhátrányból. Bár egy pillanatra megrémültem, amikor a játékvezető felmutatta a piros lapot Torunarighának, ahogy telt az idő, egyre biztosabb voltam benne, hogy nagyot alkotunk. Háromgólos vezetésünknél kapufát rúgtunk, ha a labda néhány centivel beljebb megy, egy óra elteltével vége mérkőzésnek – de nem ment beljebb. A hazaiak visszazárkóztak, a hajrában még izgulnunk is kellett valamelyest. Viszont a lefújást követően mindenki elismerte, hogy megérdemelten győztünk. Koncentráltak voltunk és frissek, valóban jól néztünk ki.

– Beszélgetett a lipcseiek másodedzőjével, Lőw Zsolttal?
– Futtában kellemes ünnepeket kívántunk egymásnak. Ilyenkor mindketten tesszük a dolgunkat, nincs idő beszélgetni. Szerencsére a feleségeink is ott voltak a stadionban, ők tudtak cseverészni. Majd' elfelejtettem: Szélesi Zoltán is a lelátón ült. Folyamatosan képezi magát, ami azt illeti, jobb mérkőzésre nem látogathatott volna ki. Két magyar legény edzőként ült a kispadon a Bundesligában, szerintem ez nagy szó.

– Az is, hogy huszonnégy ponttal fejezték be az őszi idényt?
– Két héttel ezelőtt úgy nyilatkoztam, ha huszonegyet szerzünk, rendben vagyunk, de ma már bevallhatom, az öltözőben a huszonnégyet céloztuk meg. Voltak gyengébb időszakaink az elmúlt hónapokban, itt-ott elpotyogtattunk néhány pontot, ám a finisre összekaptuk magunkat, az őszi utolsó öt mérkőzésen tíz pontot gyűjtöttünk, így még inkább rendben vagyunk. A lipcsei meccsre bónuszként tekintettünk, nem volt veszítenivalónk. A hétközi, Hannover elleni győzelemmel a játékosok kiharcoltak maguknak egy extra szabadnapot, én azzal motiváltam őket, hogy még egyet kaphatnak, ha nyernek. Megtették, így a tavasszal kétszer állhatnak elém azzal, hogy tréner, holnap ne legyen edzés. Annyi a kikötésem, hogy ne azt a napot akarják elmulasztani, amelyen a legnagyobb terhelést kapják. Azzal persze tisztában vannak ők is, hogy mi fér bele, mi nem. Nemcsak jó a csapatom, intelligens is.

– A kapitányi karszalagot viselő Ibisevic hogyan kezelte, hogy a legutóbbi két találkozón csere volt, mi több, a Hannover ellen be sem szállt?
– Remek ember! Mindkét meccs után odalépett hozzám, gratulált, és közölte, hogy jól döntöttem. Tudom, mennyire bántotta, hogy nem lehetett kezdő, de a csapatérdek neki is fontosabb volt. Ő már ott tart, hogy nem a pénz érdekli, a futball iránti szenvedély hajtja. Talán furán hangzik, de amikor neki vagy Kalounak meg kell mondanom, hogy nem játszik, az engem is megvisel. Ők ketten rengeteget tettek a Hertháért, és ha tehetném, mindig beraknám őket. Csak hát van, amikor a rivális játékához és sebességéhez alkalmazkodnunk kell. Ahogyan én megadom nekik a tiszteletet, ugyanúgy megkapom tőlük – és mindenki mástól. Tényleg nem lehet egy rossz szavam sem a fiúkra, kiválóan dolgoznak az edzéseken, a hozzáállásuk példaértékű. Ha egyszer belebetegszem a futballba, azért lesz, mert fáj, amikor valakivel tudatnom kell, hogy nincs helye a keretben.

– Kifüggeszthetne egy listát is az öltözőben.
– Ez kétségkívül egyszerűbb megoldás lenne, de az nem én lennék. Szemtől szemben mondom el az érintetteknek, miért nem számolok velük, úgy gondolom, ez így korrekt.

– Davie Selke szorította ki Ibisevicet, aki Lipcséből szerződött Berlinbe, és aki két gólt lőtt vasárnap…
– Szeretetre méltó fickó ő is. Benne volt a pakliban, hogy túlpörög korábbi klubja ellen, ám hidegvérű profiként kezelte a szituációt. Azt is, hogy hiába járt közel a triplázáshoz, lecseréltem húsz perccel a vége előtt – már a kezdés előtt megbeszéltük, hogy Vedad áll be a helyére. Davie tudniillik a szerdai meccset végigjátszotta, nem bírta volna végig. Sérülés miatt a nyári felkészülést kihagyta, menet közben kellett felépítenünk. Szorgalmas és fegyelmezett csatár, mentálisan is rendben van, ha így folytatja, magas szintre juthat. Hozzáteszem, ez Starkra, Plattenhardtra, Weiserre és Lazaróra egyaránt igaz, ők bizony már jelentős értéket képviselnek. S akkor a saját nevelésű fiatalokról még nem is szóltam: Maier még nincs tizenkilenc, de gondolkodás nélkül bevethető, Mittelstädt szintúgy, és már Palkó fiamnak is volt egy nagy meccse az Európa-ligában az Östersund ellen.

– Ezek után milyen tavaszt remél?
– Az első két forduló meghatározhatja a sorsunkat. Megyünk Stuttgartba, majd a Dortmundot fogadjuk, ha ebből a két mérkőzésből jól jövünk ki, merész céljaink lehetnek – ha nem, akkor építjük a jövőt. Mivel a Német Kupából és az Európa-ligából kiestünk, csak a bajnokságra kell összpontosítanunk, ennek van előnye és hátránya is. Az előnye az, hogy mindegyik meccsre egy hetet készülhetünk, nem kell ide-oda utazgatnunk, míg a hátránya az, hogy a nemzetközi kupában olyanok is szóhoz jutottak, akik a Bundesligában kevesebbet játszottak, nem is volt morgás, de mostantól a keret felével megint meg kell értetnem, miért nem kap lehetőséget a hétvégén. A téli szünet rövid, január másodikán már edzünk, a futballistákban próbáltam tudatosítani, hogy ez nem szabadság, csupán aktív pihenés. Néhány napig nem kell a labdarúgásra összpontosítaniuk, ennyi, nem több. Mindjárt az új év második napján pörögniük kell, mert szeretnénk ott folytatni, ahol abbahagytuk.

– Lapunk hétfői címlapján az a fotó virít, amelyen a szívére teszi a kezét, úgy köszöni meg a Herthát Lipcsébe is elkísérő szurkolók támogatását.
– Sokat segítettek nekünk, a nehezebb periódusokban is kitartottak mellettünk. Vasárnap este az öltözőből hívtak vissza, boldogan álltam ki eléjük. Mire visszaértünk Berlinbe, sokan már az edzőközpontnál vártak minket, ott is csaptak egy kis ünneplést. Szép zárása volt ez a szezonnak.

– December nyolcadikán veszítette el az édesapját, de nem hagyta magára a csapatát, két nappal később az Augsburg, majd a Hannover és a Lipcse ellen is a kispadon ült. Berlinben tudták, min megy keresztül?
– Akinek tudnia kellett, tudta. A szóban forgó három összecsapáson hét ponttal gazdagodtunk, nyugodtan várhatjuk a tavaszt. Hálás vagyok a csapatomnak, mert így kicsit nekem is könnyebb.