Felejthetetlen szurkolói élmény a Bayern–Dortmund kupameccsről

Németországban eltöltött iskolaéveim miatt a kezdetektől fogva a Bayern München szimpatizánsa voltam, és első igazi élő futballélményem is a klubhoz köthető. Majdnem húsz évvel ezelőtt a helyszínen láthattam Effenberget, Janckert, Oliver Kahnt a Duisburg ellen 3–1-re megnyert szezonnyitó meccsen a müncheni Olimpiai Stadionban: ennek a fantasztikus élménynek köszönhetően végérvényesen és visszafordíthatatlanul Bayern-szurkolóvá lettem.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert lelkes sport- és futballrajongóként számos híres stadionba sikerült eljutnom: aCamp Noubanláthattam a legendás, 6–1-es Barcelona–PSG meccset, jártam az Old Traffordon is, de utazásaim során megfordultam Sevilla-, Palermo-, Frankfurt- és Hannover-bajnokikon is. Kedvenceim 12 éve épült szentélyébe, a müncheni Allianz Arénába viszont még nem jutottam el: bár jó pár alkalommal volt alkalmam kívülről megcsodálni ezt a fantasztikus sportlétesítményt, Bayern-mérkőzésre eddig nem váltottam belépőt az állandó telt háznak köszönhető magas jegyárak miatt.

Bár mindig is a bakancslistámon szerepelt (ráadásul igen előkelő helyen), hogy a helyszínen nézzem meg a bajorok egy találkozóját, egész egyszerűen nem vagyok hajlandó 200 euró környéki vagy annál is nagyobb összeget kicsengetni egy kakasülőre szóló jegyért, vagy ennek a dupláját egy főlelátós helyért. Kapóra jött tehát, hogy egy német ismerősöm, aki 20 éve tagja a Bayern München egyik szurkolói egyesületének, meghirdetett egy belépőt a Facebookon a nagy rivális, a Dortmund elleni kupatalálkozóra. Bayern-meccs kevesebb mint 15 ezer forintért, ráadásul a Dortmund ellen? Naná, hogy lecsaptam a lehetőségre!

A sűrű decemberi teendőim folytán csak aznap tudtam kiutazni, ráadásul másnapi elfoglaltságaim miatt a derbi után azonnal haza is kellett indulnom, de mit se nekem kétszer 800 km autóút és monoton vezetés egy ilyen bakancslistás eseményért! A müncheni stadion nagyon jól „be van kötve”a közlekedési infrastruktúrába (az építési költségek több mint fele erre ment el), saját autópálya-lehajtón keresztül érhetjük el az Allianz Aréna óriási parkolóházait, ám a kocsinkat valamelyik közeli P+R parkolóban is tárolhatjuk, ahonnan az U6-os metróval juthatunk a helyszínre: a meccs utáni dugót elkerülendő én a második opciót választottam.

Három órával a kezdés előtt leparkoltam tehát az Arénától egy megállóra lévő Garching-Hochbrück állomás mellett, a peronon üzemelő fanshopban azonnal vettem egy piros-fehér sálat, így már Bayern-színekben szálltam vonatra, sok más drukkerhez hasonlóan. A stadionhoz vezető kb. 10 perces gyalogút is végig szegélyezve volt ételt, italt és szurkolói kellékeket árusító bódékkal, a nagy hidegre való tekintettel még vásároltam egy FC Bayern ülőpárnát, aztán irány az Aréna!

Mivel a bagóért kapott jegyem törzsszurkolói státuszú volt, a mérkőzés előtt a stadionban még benézhettünk a kizárólag a szurkolói klubtagoknak fenntartott Paulaner Fan Treffbe, ami tulajdonképpen egy törzsszurkolóknak fenntartott lounge, ahol előre lefoglalt asztaloknál, kényelmesen elfogyaszthatunk pár sört, perecet vagy bajor kolbászt. Ez nekem igazi kuriózum volt, jó látni, hogy a Bayern egy külön helyet, klubhelyiséget fenntart a leghűségesebb drukkereinek. Egy órával a meccs előtt útra keltünk, hogy a Südkurve, azaz az állóhelyes szektor feletti blokkban elfoglaljuk a helyünket. Ami szembetűnő volt, hogy az igencsak elavult Camp Nouhoz vagy sevillai Pizjuánhoz képest nagyon komoly a technikai felszereltség. Már a folyosókon óriási ledfalak sugározzák az FC Bayern.tv műsorát (véletlenül sem standard méretű kijelzőkön), az igazi csoda azonban az Aréna belterében fogadott, ahol egy hipermodern fény- és hangrendszernek, óriáskivetítőknek köszönhetően a meccs kezdetéig is kiválóan tud szórakozni az ember.

A csapatok bemutatását, pályára vonulását is páratlan fény- és hanghatásokkal fűszerezték, s az is meglepő volt számomra, hogy a teljes mérkőzést élőben is követhettük az óriáskivetítőn, ráadásul a legfontosabb jelenetek, kérdéses szituációk lassított visszajátszásával együtt (eddig azt hittem, hogy ez tilos a játékvezetők védelmében). Maga a meccs felejthetetlen volt, és nem csak azért, mert sok-sok gólhelyzetet láttunk, a végén pedig 2–1-es Bayern-győzelem született. Külön öröm volt, hogy törzsszurkolói jegyemnek köszönhetően igazi szurkolók társaságában,közvetlenüla Bayern-ultrák fölött ünnepelhettük a sikert. Itt nem távol-keleti, futballhoz mit sem értő viagogós turisták fényképezkedtek és tapsikoltak mellettem, mint például Barcelonában a Gijón elleni bajnokin...

Természetesen itt is ment a zrikálás a két csapat tábora között, többször is felhangzott a nyomdafestéket kevéssé bíró „Dortmunder Hurensöhne” rigmus a B-középben, de jó volt látni, hogy a meccs után mégis békésen vonultak egymás mellett a fekete-sárga és piros-fehér sálas drukkerek, mindenféle agresszió nélkül. Foghíjasan megtelt hazai stadionok látványához szokott magyarként eleve letaglózó, libabőrös élmény 75 ezer ember társaságában végigszurkolni egy focimeccset, ám elsősorban az teszi felejthetetlenné az estét számomra, hogy mindezt a Bayern-szurkolói blokkban élhettem át!