Bayern: újabb sérülés, hetekre kidőlt a világbajnok védő

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.10.23. 13:33
null
Egy darabig Lucas Hernández játékára sem számíthat Niko Kovac (Fotó: AFP)
Bokasérülés miatt hetekig nem léphet pályára Lucas Hernández, a Bayern München világbajnok francia labdarúgója – árulta el Hasan Salihamidzic, a bajor klub sportigazgatója.

 

A 23 éves védő keddenaz Olympiakosz elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen (3–2) sérült meg, a második félidőben le is kellett cserélni.

A Bayern csütörtökön a hivatalos honlapján számolt be az orvosi vizsgálatok eredményéről: a világbajnok futballista részleges bokaszalag-szakadást szenvedett. A bajor klub arról nem tesz említést, hogy Lucas Hernández pontosan mennyi ideig nem léphet pályára, de Hasan Salihamidzic, a Bayern sportigazgatója a pireuszi meccs után azt mondta, a francia játékosra hosszabb kihagyás vár.

„Hosszú időre kidőlt a sorból, néhány hetet mondanék” – idézte a bosnyák sportvezetőt a német Sport1-re hivatkozva a goal.com.

A Bayernnek nem jött jókor Lucas Hernández sérülése, hiszen középhátvédjei közül Niklas Süle is súlyosan megsérült a napokban.

A müncheni klub a hivatalos honlapján kiadott közleményében jó hírekről is beszámolt: Javi Martíneznek és Serge Gnabrynak nem súlyos az Olympiakosz ellen összeszedett sérülése, de a következő néhány napban könnyített edzésmunkát kell végezniük.

FRISSÍTÉS
A szerda délutáni MR-vizsgálat megerősítette a részleges bokaszalag-szakadásról szóló első diagnózist, és biztossá vált, hogy a labdarúgót meg kell operálni – adta hírül a bajor klub hivatalos honlapja szerda késő délután.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ

B-CSOPORT
Olympiakosz Pireusz (görög)–Bayern München (német) 2–3 (el-Arabi 23., Guilherme 79., ill. Lewandowski 34., 62., Tolisso 75.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 3 3 13–4 +9 9
2. Tottenham 3 1 1 1 9–9 0 4
3. Crvena zvezda 3 1 2 3–9 –6 3
4. Olympiakosz 3 1 2 5–8 –3 1

 

Legfrissebb hírek

A Real Madrid „lesimázta” a Bayernt, teljes az Euroliga rájátszásmezőnye

Kosárlabda
9 órája

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 15:40

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 13:35

„Egy dolog nem fordítani, egy másik dolog meg sem próbálni” – nemzetközi sajtóvisszhang a Real Madrid kiesése után

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 12:16

Müller utolsó müncheni BL-mérkőzésén beérte Messit; Viníciús Júnior a legeredményesebb madridi brazil

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 11:41

„Valószínűleg a családomnak érzelmesebb volt ez, mint nekem” – Thomas Müller az utolsó müncheni BL-meccse után

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 09:11

Lautaro Martínez: Megmutattuk, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 00:09

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 23:04
Ezek is érdekelhetik