Bayern: Hoeness szerint jó esélye van a csapatnak a triplázásra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.29. 10:49
null
Uli Hoeness szerint idén ismét triplázhat a Bayern München (Fotó: AFP)
Uli Hoeness, a német futballbajnok Bayern München tiszteletbeli klubelnöke szerint a csapatnak most jó esélye van arra, hogy triplázzon, azaz a Bundesliga-arany mellett a Német Kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerje.

„Ha a mostani formát meg tudják tartani a játékosok, akkor tényleg megnyerhetünk mindent”  – jelentette ki a 68 évesUli Hoeness a bajor televíziónak adott interjújában.

A sportvezető dicsérte Hansi Flick vezetőedzőt és a futballistákat, mert mint mondta, ezekben a nehéz időkben”  nem könnyű fenntartani a motivációs szintet. Hoeness arra utalt, hogy a koronavírus-járvány miatt előbb félbeszakadt a bajnokság, majd a hátralévő meccseket zárt kapuk mögött kellett lejátszaniuk a csapatoknak.

Tripláznia eddig egyszer, 2013-ban, Jupp Heynckes irányításával sikerült a Bayernnek, amelyre szombaton este a Bayer Leverkusen elleni kupadöntő vár.

A BL-t, melyben a bajorok még a Chelsea elleni nyolcaddöntő visszavágója előtt állnak, augusztusban folytatják a versenyben maradt együttesek egy lisszaboni torna keretében. Flick tanítványai az első meccsen – még a világjárvány kitörése előtt – 3–0-ra győztek Londonban, így jó esélyük van arra, hogy kiharcolják a negyeddöntőbe kerülést.

Legfrissebb hírek

A Bochum legyőzésével három pontra csökkentette hátrányát a Leverkusen

Német labdarúgás
2 órája

A szeptember óta egy meccset sem játszó Lisztes Krisztiánt kölcsönadná a Frankfurt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.27. 12:28

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
2025.03.26. 10:31

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Bő egy éven belül másodszor hosszabbította meg sikeredzője szerződését a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.03.22. 13:27

Engedély nélkül vett részt a Beckenbauer-kupán, felbontották a BL-győztes játékos szerződését

Minden más foci
2025.03.20. 17:21
Ezek is érdekelhetik