A klub, amit még a Bayernnél is jobban gyűlölnek Németországban: RB Leipzig

Az Augsburg–Leipzig meccs 80. percére fordult az óra mutatója. Ahogyan a koronavírus miatt az újrakezdés óta minden találkozón, ezúttal is csak a legminimálisabb létszámban lehettek jelen emberek a stadionban. Csak a cserejátékosok és néhány VIP-vendég emelkedett fel a székéről, amikor Timo Werner kiugrott a leshatárról. A német csatár Angelino átadása után kifejezetten jól vette át a labdát, utána azonban elveszni látszott a lendülete. Végül az ötös jobb csücskétől, kissé maga alól rúgta el a labdát és lőtt a hosszú alsó sarokba. Werner megoldotta a feladatot. A lipcseieké lett a végső szó.

Werner duplája nemcsak azt jelentette, hogy 95 gólos klubrekorderként veheti az irányt a Chelsea felé, hanem azt is, hogy az RB Leipzig a záró fordulóban elért 2–1-es sikerével a Bundesliga 3. helyén végzett. Ha marad a döntetlen, a Borussia Mönchengladbach állhatott volna fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. Így viszont a lipcsei csapat írt – Németország-szerte megosztó – sporttörénelmet.

Hogy miért megosztó? 2009-ig kell visszaugranunk az időben.

A KIHÍVÓ, AKINEK SENKI NEM ÖRÜL

Expansion team. Az amerikaiak ezt a kifejezést használják azokra a klubokra, amelyek a major ligák bővítése miatt, többnyire olyan városokban, államokban jönnek létre, ahol korábban nem volt hasonló szinten működő csapat. Expansion team – a szintén amerikai ESPN így határozza meg az RB Leipziget olvasói számára. A párhuzam, ha nem is tökéletes, de egészen jól lefesti a lipcseiek hátterét.

A klub ugyanis 2009 előtt nem létezett. Legalábbis nem a jelenlegi formájában.

Aztán jött a Red Bull – amely ekkor már a salzburgi és a New York-i labdarúgócsapatot felvásárolta és rebrandingelte –, azért, hogy a német futballban is megvesse a lábát. Az évek óta dübörgő gépezet mögött Dietrich Mateschitz üzletember áll, aki az élet minden területén győzelemre tör. Az energiaital-gyártó cég ma már négy labdarúgóklubbal büszkélkedhet – Salzburg (2005), New York (2006), Bragantino (2007), Leipzig (2009) – és más együttesek, akadémiák is kapcsolódnak a hálózathoz. A csapatok összefonódásáról, főleg a Salzburg és a Lipcse közti kapcsolatról a minap Tóth Ádám kollégánk már készített egy összefoglaló cikket. Most az ESPN-en 2020 januárjában megjelent elemzés segítségével részletesebben is megpróbáljuk bemutatni a csapat történetét, működését.

A RasenBallsport Leipzig 2009. május 19-én született meg. A cégcsoport – több sikertelen düsseldorfi, hamburgi és müncheni tárgyalás után (a német drukkerek a Sankt Paulinál és a Fortuna Düsseldorfnál is óriási tüntetéseket szerveztek a Red Bull ellen, az 1860 München vezetősége pedig egyszerűen kosarazta az óriáscéget) – az akkor ötödosztályú SSV Markranstädt indulási jogát vásárolta meg, több utánpótláscsapatával együtt. A klub új tulajdonosi köre gyors egyezségre jutott Lipcse önkormányzatával a 2006-os világbajnokság óta kihasználatlan, 43 ezer fő befogadására alkalmas városi stadion tíz évre szóló bérleti szerződéséről. Már csak el kellett indulni az élvonalba vezető úton, amelyre tíz évet adott magának a vezetőség.

Az utazásra végül nyolc idény is elég volt az RB Leipzig számára. A 10. idényre, amely a 2018–2019-es évadot jelentette, már a Bajnokok Ligája csoportkörét is megjárta a csapat. A 2019–2020-as idénynek így úgy vágtak neki Lipcsében, hogy ideje még egy szintet lépni: a Bayern München kihívói akarnak lenni. Mindezt a Bundesliga legfiatalabb átlagéletkorú állományával (23.7 év).

Fiatal csapathoz fiatal edző dukál, gondolhatták a székházban, amikor múlt nyáron kinevezték a még mindig csak 32 éves, a TSG Hoffenheimtől érkező Julian Nagelsmannt, akitől nem titkoltan azt várták, hogy még attraktívabbá, támadóbbá tegye az együttes játékát. Mindez össze is jött: a csapat a harmadik legtöbb szerzett góllal zárta az évadot: 81-szer köszönt be az ellenfeleknek, ennél többször csak a Dortmund (84) és a Bayern (100) volt eredményes. Ami szintén beszédes adat: féltávnál – azaz 17 meccs után – 48 gólnál jártak Wernerék, ami az őszi elsőséget jelentő 37 ponttal társult.

Mindez óriási hírnek számított abban a ligában, amelyben az elmúlt tíz évben csupán két klub tudott bajnoki címet szerezni (Bayern, Dortmund) és a 2000-es éveket tekintve is csupán öt (Bayern, Dortmund, VfB Stuttgart, Werder Bremen, Wolfsburg). Joggal feltételezné az ember, hogy a Bayern uralmát (immáron zsinórban nyolc bajnoki cím) fenyegető minden új kihívónak örülnek Németországban (leszámítva persze Münchent), ám az RB Leipzig esetében ez nincs így.

„A legfőbb ellenségeinknek is hamarabb szurkolnánk, mint nekik – így az ESPN-nek nyilatkozó Philipp Reschke, az Eintracht Frankfurt vezérigazgatója. – Mindig is nemmel fogunk szavazni a mű dolgokra. Akkor már ezerszer inkább egy olyan nagy tradícióval bíró klub, mint a Bayern München. A szívünkre kell hallgatnunk az ilyen kérdésben.”

KLUBTÖRTÉNELEM HELYETT: ÍGY TENYÉSZTENEK BIKÁKAT

Reschke indulatainak értelmezéséhez meg kell érteni, a német futball a Bundesliga 1963-as megalakulása óta alig-alig változott. A stadionok nagyobbak és fedettek, a mezeken egyre több a szponzor, de a futballt továbbra is igyekeznek társadalmi értékként megőrizni. „A labdarúgás a ragasztó a német társadalomban. Óriási a felelősségünk” – mondja erről Carsten Cramer, a BVB vezérigazgatója.

Annak érdekében, hogy a klubok ne válhassanak lélektelen befektetési alapok, vagy külföldről érkező nagytőkések játékszerévé – ahogyan az nagyon sok országban megtörténik –, a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) szabályzata előírja, hogy az egyesületeknek kötelező megőrizniük többségi tulajdonrészüket, illetve szavazati többséggel kell rendelkezniük. Ez a kitétel garantálja, hogy orosz iparmágnás és arab sejk sem szerezhet meghatározó befolyást Bundesliga-csapatban. Az 50+1 százalékos szabály gazdasági biztonságot jelent: a német első, illetve másodosztály 36 csapata közül egynek sincs tartozása. Egyéb esetben csak az rendelkezhet többségi tulajdonjoggal (50 százalék plusz 1), aki legalább húsz éve a klub befektetője. Utóbbi kitételt eredendően az olyan nagy múltú összefonódásokra tekintettel iktatták be, mint a Wolfsburg esete a Volkswagen Csoporttal, vagy a Bayer Leverkusené a Bayer gyógyszeripari vállalattal – illetve ez a „kiskapu” biztosított teret Dietmar Hopp és az SAP számára a Hoffenheim-projekthez is. Utóbbi történet szintén megért az idényben néhány misét…

Nyilvánvaló, hogy a Red Bull és az RB Leipzig esetében nem ez a helyzet. Az ESPN emlékeztet, a lipcsei tulajdonosi rendszer lényegében a szabály kijátszása – igaz, a Bundesliga és a DFB egyelőre szemet huny felette. Miként a névhasználat felett is. Mivel a német szabályok tiltják a szponzorneveket, a Red Bull-csoport vezetősége szintén szinte a semmiből alkotta meg a RasenBall kifejezést (szabadfordításban talán a gyepen játszott labdázás fedi a legpontosabban a jelentését), hogy a világszerte az energiaital-gyártóra utaló RB előtagot mégis használni tudja. Hogy mennyire a szürke zónában járt a klub, azt bizonyítja, hogy a DFB nem fogadta be az RB Leipzig által leadott címert, így az újjáalapítást követő első idényben klublogó nélküli mezben játszott a csapat. A lipcsei projekt eredményeit – épp annak a helyi értékrend szerint bűnben fogant mivolta miatt egzisztenciális válságként éli meg a legtöbb csapat. Egyszerűen veszélyt jelent a hagyományos és hagyományosan is működő klubokra.

Épp ezért történhetett meg az is, hogy amikor a Leipzig Frankfurtba látogatott, az Eintracht vezetősége megtagadta, hogy a stadion óriáskivetítőire kitegye az RB logóját. „Nem azért vagyok itt, hogy ingyen hirdetést biztosítsak a Red Bullnak” – mondta a döntés hátteréről Axel Hellmann, a frankfurtiak igazgatótanácsának tagja.

De nemcsak a Frankfurt és a Dortmund áll ellen keményen a Leipzignek. Amikor a lipcsei klub először utazott az 1. FC Union Berlinhez, a meccsmagazinban általában a vendégklub történetének szentelt oldalon a bikatenyésztésről szóló cikket közöltek. A Fortuna Düsseldorf külön a Lipcse miatt új kiegészítést írt az alapszabályába: tilos a csapattal felkészülési mérkőzést szervezni, és „bármilyen elismerést tenni felé, ami túlmutat a fair play által minimálisan megkövetelteken”. A német sajtóban terjedő hírek szerint az Augsburg elnöke külön azért hozott létre egy befektetési csoportot, hogy így próbálja bevásárolni magát a Leipzig tulajdonosi hálójába és belülről elgáncsolni a projektet, ám nem járt sikerrel.

A szurkolói csoportok rendszeresen bojkottálják a Leipzig elleni idegenbeli bajnokikat. A legkevesebb vendégjegyet a Red Bull Arénába adják el az egész ligában. A szurkolók a társak helyére a klubot becsmérlő molinókat, üzeneteket helyeznek el, amikor csak lehet.

„Néha úgy érzem, hogy a többi csapat drukkerei azon versenyeznek egymással, hogy melyikük tud keményebben odavágni a Red Bullnak” – mondja a jelenségről Frank Aehlig, az RB Leipzig volt ügyvezetője, aki azóta már az 1. FC Kölnnél dolgozik.

„Nincs olyan, hogy Leipzig-drukker. Őket egyszerűen fogyasztónak hívjuk – mondta az ESPN-nek Sue Rudolph, a düsseldorfi klub egyik vezérszurkolója. – Amikor meglátjuk a nevüket a tabella tetején… Ez egyszerűen nem igazságos, tisztességtelen az egész! Amit csinálnak, az nem egy tündérmese. Ez csupán a pénz!”

A Leipzignél természetes úgy gondolják, van itt más is.

A RED BULL NEM VÉLETLENÜL VÁLASZTOTTA LIPCSÉT

A kettévágott Berlin mellett Lipcse volt az egykori Kelet-Németország legnagyobb városa. Emellett jelentős sportközpontként is emlegették, igaz, az NDK-s sportolók doppingügyei miatt utóbbi történetekre sötét árnyék vetül.

A kilencvenes évekig Lipcse is futballváros volt. A mai Red Bull Aréna jellegzetes „héját” adó, egykori Zentralstadionban nemegyszer 100 ezer fő körüli nézőszámot regisztráltak az ötvenes években. 1988-ban, csupán egy évvel a berlini fal lebontása előtt 90 ezer néző látogatott ki az 1. FC Lokomotive Leipzig és a Diego Maradona vezette Napoli UEFA-kupa-meccsére. Aztán a berlini fallal együtt az egykori keletnémet futball is összeomlott. Egy-két liftező csapat ugyan akadt a következő években, évtizedekben, ezek a klubok a Bundesligáig legalább eljutottak, de az európai kupaporondra kilépni esélyük sem volt. A Lokomotive is óriási zuhanásba kezdett, 2004-ben a negyedosztályból is kizúgott, az újraalapítást követően pedig még mélyebbről kellett elkezdenie a kapaszkodást. (A legutóbbi idényben már a negyedosztályban szerepelt és meg is nyerte a Regionalliga északkeleti területi csoportját).

Az RB Leipzig a 2016–2017-es idényben mutatkozott be a Bundesligában és a 11. fordulóban óriási meglepetésre az élre állt. Ezt megelőzően a keletnémet régióból érkező csapat 1991–1992-ben tudta utoljára vezetni a német élvonal tabelláját – a Hansa Rostocknak jött még össze a bravúr. És ennyi. Nem csoda, hogy a futballszerető tömegek eltűntek a helyi stadionokból. Mateschitzék elgondolása az volt, hogy a potenciális közönség még mindig ott van a régióban, csak épp nincs klub, amely minőségi futballt biztosítana a szórakoztatásukra…

„Egyszerűen látszott, hogy Németország keleti részén megvan a hely egy profi labdarúgócsapat számára” – mondja a lépésről Oliver Mintzlaff, a Red Bull-csoport futballért felelős divíziójának jelenlegi feje. Ennek ellenére a nézők sokkal lassabban érkeztek meg a Red Bull Arénába, mint azt eleinte a befektetők gondolták. Az ötödosztályban szinte kongott a stadion, s hiába a gyors feljutás, a negyedik liga sem vonzotta a nézők tömkelegét. Újabb három idény telt el, amikor már a harmadik vonalban szerepelt az RB Leipzig, és végre kezdte megtalálni a helyi közönségét is.

S ami ennél is fontosabb, a klubvezetés megtalálta a projekt későbbi vezéralakját, Ralf Rangnickot is. Rangnick ekkor már két – a Bundesliga mércéjével – kiscsapatot, a Hannovert és a Hoffenheimet is az élvonalba vezetett, s az jól látszott, hogy a Red Bull támogatásával képes lehet harmadszor is véghezvinni ugyanezt – igaz, ezúttal elsősorban a sportigazgatói székből kellett navigálnia.

„Rangnick személye megkerülhetetlen, ha a Red Bull-klubok sikerességét vizsgáljuk   – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére Lőw Zsolt tavaly októberben, aki előbb a Salzburgnál dolgozott másodedzőként 2014 és 2015 között, majd Lipcsében töltött három évet, s jelenleg a Paris Saint-Germain kispadján Thomas Tuchel segítője. – Hosszú karrierje során kitaposott egy ösvényt, s a felhalmozott tudásanyagát igyekszik mindenkinek átadni. Ő volt, aki lehetőséget adott korábbi labdarúgóknak, többek között nekem és Marco Rosénak is. A Salzburgnál Oliver Glasner Roger Schmidt másodedzőjeként tevékenykedett, ne feledjük, utóbbit is Rangnick karolta fel. A tehetséges fiatalok felkutatását az FC Liefering, a Salzburg »második csapata« végzi. Fontos, hogy a tizenhat-tizenhét éves játékosok az osztrák másodosztályban tudnak versenyezni, és akik kiemelkedően teljesítenek, felkerülnek a Salzburgba. Utóbbiban már évek óta a nemzetközi színtéren is megméretnek a labdarúgók, a kupaporondon a jó szerepléssel kinyílhat előttük a világ.”

MÁR A HARMADOSZTÁLYBAN ÚGY MŰKÖDTEK, MINT…

A Professzor becenévre hallgató szakember mottója, hogy „a sikerességre a tudomány, a tőke, a koncepció és a kompetencia a garancia.”

Rangnick volt az, aki 2013-ban Lipcsébe csábította a mai napig alapembernek számító, akkor még csak 19 évesYussuf Poulsent is.

„Már akkor nagyon nagy terveket szőtt a klub, már megterveztek minden lépést a továbbfejlődéshez – idézi a dán támadót az ESPN-n – Rangnick azt mondta, alapembert csinál belőlem. Ha elvállalom, óriási szerepem lesz abban, hogy a csapat helytálljon a harmadosztályban, és hogy onnan még feljebb kapaszkodjunk, a második ligába. Ott lesz egy évünk, hogy megszokjuk a másodosztály színvonalát, aztán ismét lépünk egyet felfelé az élvonalba. Hihetetlennek hangzott. De aztán eljöttem Lipcsébe és megláttam a stadiont, a körülményeket. Egyáltalán nem úgy festett, mint egy harmadosztályú klub. Az infrastruktúra már akkor készen állt a Bundesligához.”

Rangnick ebben az időszakban vitte Lipcsébe Poulsen mellett Wernert, Marcel Sabitzert és Diego Demmét is az élvonalban is meghatározóvá váló játékosok közül.

„Ha valaki megnézi a mostani keretünket, sok-sok olyan nevet lát, aki még a harmad- vagy a másodosztály idején jött. Nagyon olcsón szerezte meg őket a klub. Van öt-hat játékosunk, akiért anno összesen tízmillió eurót, ha fizettek” – így Poulsen.

NEM. CSAK. PÉNZ.

Az RB Leipzig jelenleg az Atlético Madrid elleni BL-negyeddöntőre készül. Mindezt úgy, hogy a legjobb tizenhat között kegyetlenül leiskolázta az egy évvel korábbi döntős Tottenhamet (két győzelem, 4–0-s összesítés). Ennek ellenére a mai napig a mindössze 20 millió euróért szerződtetett Kevin Kampl a klub rekordigazolása. (A februárban megszerzett Dani Olmóért 19 milliót fizettek, bónuszokkal még átveheti a vezetést.)

„Egyáltalán nem azt csináltuk, amit a közvélemény várt. »Majd jön a Red Bull, őrült pénzekért összevásárolják a legjobbakat és átveszik a Bundesligát.« Nem. Soha, de soha nem vásároltunk kész csillagot. Inkább fiatal játékosokat néztünk ki. Olyanokat, akiket abban az időben minden Bundesliga-csapat megengedhetett volna magának, és a másodosztályban is sokan. Jó munkát végeztünk a megfigyelőhálózatunkkal, és egyértelmű a filozófiánk, amihez továbbra is ragaszkodunk” – jelentette ki Mintzlaff.

Persze a Red Bull-háttér jelentette tőke jól jött az infrastruktúra gyors kialakításánál, ám a játékospiacon valóban nem úgy lép fel a Leipzig, mint a legtöbb újgazdag klub teszi – gondoljunk csak az arab kézbe került Manchester City, Paris Saint-Germain párosra. Bár a City más megközelítésben mégis jó példa arra, amit a lipcseiek csinálnak. A Red Bull – mint már említettük – hasonló klubhálózatot épített fel szerte a világban, mint a City Football Group tette (utóbbinál a Man. City a zászlóshajó, miközben New Yorktól Melbourne-ig hat másik klub is a csoport része). A Red Bull égisze alatt négy profi csapat működik, de félprofi, akadémiai csapattal jelen vannak Ázsiában és Afrikában is. A rendszert lépcsőzetesen használva szinte bármilyen tehetséget el tudnak juttatni a német élvonalig és onnan az európai kupaporondra.

Ahogyan azt már Tóth Ádám is lejegyezte, a Mintzlaff által említett filozófia alapja, hogy a Leipzignek (és a Salzburgnak) a 17 és 23 év közötti játékosokra kell fókuszálnia az átigazolási piacon, akik pályafutásuk első vagy második szerződését írják alá. A klubmodell egyik alappillére, hogy akik elmúltak már 24 évesek, nem számítanak tehetségnek. A Salzburg és a Leipzig feladata, hogy felfedezze a fiatal titánokat, fejlessze és felkészítse őket, majd haszonnal továbbadja olyan kluboknak, mint a Bayern München (Joshua Kimmich) vagy a Liverpool (Naby Keita, Sadio Mané).

A testvércsapatokhoz hasonló előnyt jelent a Leipzig számára, hogy a vezetőség hierarchikusan épül fel, a döntéseket a csúcson egy szűk vezetőségi kör hozza meg, miközben mindenkinek tiszta a felelősség és jogköre. Nem kell hosszadalmas elnökségi üléseket végig várni, hogy döntést hozzanak a klubéletet érintő kérdésekről. Vagyis a Leipzig mindenre, de mindenre gyorsabban tud reagálni.

„Egyszerű példa, szerettünk volna egy óriáskivetítőt az edzőpálya mellé, hogy közvetlenül elemezhessük a szituációkat – nem kellett húsz embert végigkérdezni, hogy lehet-e – mondta Nagelsmann a helyzet egyik előnyéről. – Hogy ez előnyt jelenthet-e hosszú távon is? A riválisaink többségénél sokkal bonyolultabb a folyamat. Itt rövid idő alatt is nagy változásokat lehet elérni, ami jelentős javuláshoz vezethet. S ez nagyszerű lehetőség.”

AZ EGÉSZ EGY ÉRTÉKRENDI VITA

A Leipzig vezetősége egy pillanatig sem titkolja, hogy más rendszerben dolgozik, mint ami a Bundesligában átlagos. Nem csoda, hogy a tradíciókövető kluboknak ez nem tetszik. De Mintzlaffnak van egy elég erős érve a kritikákkal szemben: a Leipzig nemcsak Németországban, hanem Európában is sikeres akar lenni. Az európai riválisok döntéshozatala, működése pedig többnyire pont olyan, mint a lipcseieké. „A Bundesliga a világ egyik legjobb bajnoksága, de a világ nem áll meg, a többi liga fejlődik és nekünk tartani kell a lépést. Az emberek a legjobb játékosokat akarják látni, bárhol is éljenek. A legjobb játékosokat pedig nem egyszerű megszerezni.”

„Mi nem panaszkodunk, hogy nincs annyi pénzünk, mint a Bayernnek. Vannak más lehetőségeink. Van egy kicsit talán amerikai mentalitásunk, hogy megyünk előre – dolgozzunk többet, keményebben, jobban” – magyarázza a futballvezér.

„Mi fog történni 2022 után azokkal a klubokkal, amelyek katari kézben vannak?” – teszi fel a kérdést kontraként Cramer. A dortmundi sportvezető szerint csupán a pillanatnyilag előnyösebb versenyhelyzetért nem szabad sutba vágni azokat a szabályokat, amelyeket a Leipzig feszeget nap mint nap.

„Ki garantálja azon klubok stabilitását, amelyek egyetlen nagytőkés kezébe kerültek, egyetlen tulajdonos kénye-kedvének kiszolgáltatottak? A futball az emberekért van, akiket nem hagyhatunk cserben – Cramer felidézte a Leicester-tulaj, Vichai Srivaddhanaprabha 2018-as helikopterbalesetét. – A szurkolóknak azon kellett imádkozniuk, hogy a család a jövőben is kitartson a befektetés mellett, különben vége a klubnak. Hasonló kiszolgáltatottság Németországban nem fordulhat elő.”

Nem véletlen, hogy a Dortmund a Leipzig-projekt egyik leghangosabb ellenzője. És ez nem csupán arról szól, hogy a BVB féltené az első számú kihívó posztját. Dortmund a második világháborúig dinamikusan fejlődő iparváros volt, ám azt követően megváltozott a város helyzete. Az acélgyárak bezártak, a lakosság jelentős része elvándorolt. A helyiek számára hosszú ideje a futball jelenti az egyetlen mentsvárt.

„A Leipzig ultrái a stadion mely részén foglalnak helyet? Valaki tudja? Észak? Dél? Nyugat? Kelet? Hol a törzshelyük?” – teszi fel a költői kérdést Cramer, a BVB legendás sárga falára utalva. Dortmundban található a Bundesliga legnagyobb állószektora, a Südtribünén akár 28 ezer ember is elfér – s rendre meg is telik.

Ilyen, ha világnézetek találkoznak. Az RB Leipzig hasonló tettet hajtott végre, mint jó tíz évvel korábban a Hoffenheim – ám sokkal erősebb hullámokat vetve. A klub felkavarta a Bundesliga állóvízét, és a DFB szabályait feszegetve, ám azoknak jelen állás szerint még éppen megfelelve, egyre erősödik. Ha augusztusban a Bajnokok Ligájában is összejön egy nagy dobás a két magyar válogatott játékost, Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató csapatnak, az alighanem még nagyobb változásokat indíthat el Németországban is.

„Jó lenne egy kézzelfogható sikert, egy trófeát is elérni. Tavaly ehhez a Német Kupában közel is kerültünk, de a döntő a Bayern München ellen nem sikerült. A Bundesligában lőtávolban vagyunk és a Bajnokok Ligájában is állunk. Lehet, nem mi vagyunk az esélyesek, s magunk sem számolunk úgy, hogy BL-t kellene nyernünk, de jó lenne már ott tartani, hogy legalább még egy kört mehetünk ebben a mezőnyben” – mondta Gulácsi még márciusban a Nemzeti Sport Instagram-oldalán adott interjúban.

De ez egyelőre a jövő zenéje.