Dortmund: megvan az új edző, nyáron kezdhet – hivatalos

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2021.02.15. 15:47
Igaznak bizonyultak a sajtóhírek, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Mönchengladbach vezetőedzője, Marco Rose nyártól már a Borussia Dortmundot irányítja.

A 2020 decemberében menesztett Lucien Favre helyét Edin Terzic vette át, de már akkor is tudni lehetett, hogy az új edző szerződése csak az idény végéig érvényes, és a BVB-nál nem ő a végső kiszemelt.és a BVB-nál nem ő a végső kiszemelt.

A pletykák pedig igaznak bizonyultak, a Mönchengladbach ugyanis most hivatalos honlapján adta hírül, hogy megegyeztek Marco Rosével a szerződése felbontásáról, és a 44 éves német edző lesz a Dortmund új mestere 2021 nyarától.


Rose 2010-ben akasztotta szögre a stoplist a Mainznál, majd edzői karrierjét a német negyedosztályú Lokomotive Leipzig együttesénél kezdte.

Ezután a Red Bull Salzburg kispadján ült, majd 2019-ben a Gladbachnál nevezték ki, ahol eddig 72 tétmeccsen irányította a csapatot – ebből 36-ot megnyert, 18 döntetlennel, 18 pedig vereséggel ért véget.

Legfrissebb hírek

A Lipcse csatára a klubrekord-beállítás előtt álló Lőw Zsoltot dicsérte

Német labdarúgás
14 órája

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
17 órája

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
19 órája

Marco Rose lehet Dárdai Bencéék edzője a következő idényben – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.16. 16:56

150 millió fontot fizetne De Bruyne utódjáért a Manchester City

Német labdarúgás
2025.04.16. 16:34

Marca: Hajszálnyira volt a Barcelona a katasztrófától – így értékelt a külföldi sajtó

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 13:15

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 10:37

Lewandowski: Ez a mérkőzés jó tanulság minden fiatal játékosnak, a BL-ben nem elég 90 százalék

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 07:38
Ezek is érdekelhetik