Hertha: Szeretnék apura hasonlítani – Dárdai Pál

– Hogy van a sérülése?
– Á, semmi súlyos – mondta lapunknak Dárdai Pál, a német élvonalbeli Her­tha 45 éves vezetőedzője, aki a hétvégén a Tolna megyei Zomba település sporttelepén lépett pályára gálamérkőzésen. Mintegy három percig, mert a combját fájlalva cserét kért, és helyette jó barátja, Juhász Zsolt játszott nagyszerűen. – Nem futballozom már, a testem elszokott ettől. Az edzésen a passzgyakorlat más, igaz, sokat kerékpározom, de ez mégiscsak futball. Túl hirtelen akartam a labda után nyúlni – nem kockáztattam, lejöttem, remélem, néhány nap és elfelejtem.

– Megható volt látni, milyen rajongás veszi körül a Balatontól vagy éppen a főváros zajától messzi kis faluban is.
– Nekem is szívmelengető érezni a magyar emberek szeretetét. Néhány éve barátom, Bakalár László, Baki szervezi ezeket a gálameccseket, mozgunk egy jót a haverokkal, régi játszótársakkal, Zombára is eljött Szélesi Zoltán és Fehér Csaba, a meccs után Bognár Györggyel találkozhattam – a hangulat a lényeg, az mindig nagyszerű. Nem lehet megszokni, hogy rengeteg kisgyerek jön oda hozzám aláírásért, nem megterhelő a közös fotókhoz odaállnom, jól érzem magam az egyszerű emberek között. Persze ugratom a többieket, ők csak szórakozzanak, én megdolgozom a vacsoráért. Tudja, nem bonyolult ez: Zombán is megszólított egy hölgy, hogy drága Palikám, az uram az édesapáddal volt sorkatona – apunak köszönhetek mindent. Gyerekként azt láttam, a kukásokkal, az utcaseprőkkel, a kisemberekkel is milyen kedvesen, hosszan beszélget, természetes volt, arrogancia, allűrök nélkül, szeretnék rá hasonlítani. Amikor Baranyában vagy éppen Tolna megyében nekem is jut a szeretetből, eszembe jut, családunk jó hírét édesapám alapozta meg, és legalább annyira a természetével, mint a futballtudásával.

– Pedig a jelek szerint az is öröklődik: hogyan látja ma a fiait?
– Palkó jól indult Fehérváron, de tudtuk, nem lesz könnyű. Először hagyta el a szülői házat, rögtön országot váltott, be kellett illeszkednie – a következő idényben várok tőle sokat. Tudom, hogy jó kezekben, van, Szabics Imre volt játékostársam, később a stábom tagja a válogatottnál, Juhász Rolandot, Torghelle Sándort sem kell bemutatni, a videoelemző Késedi Gábor is dolgozott velem, de az utat Palkónak kell végigjárnia.

– Mit szólt ahhoz, hogy középső fia, Márton tizenkilenc évesen az idény legjobb játékosa lett a Hertha-szurkolók szerint?
– Meglepett. Pedig ismerem nyilván, de amikor leginkább égett a ház, és sokan rettegtek a kieséstől, a vezetők mondták: ne hezitálj, tedd be nyugodtan, látjuk, hogy jó! Stabilizálta a védelmet, időnként olyan passzokat ad mélységből, hogy én is elcsodálkozom. A német futballban létezik egy kifejezés erre, talán mozdulatelőnynek fordítanám, Marci úgy ad harminc-negyven méteres átadást a csatárnak, hogy annak nem kell átvennie, lekezelnie a labdát, egyből mehet a kapu felé, megspórol egy mozdulatot a társnak, aki azzal szerezhet lépéselőnyt a védőjével szemben. Különösen büszke vagyok arra, hogy az iskolában is kiemelkedőn teljesített, a legjobban tanuló sportoló díját kapja meg. Jó szellemű, karakán gyerek ő is, amikor viccelődve kérdeztem, mikor köszöni meg az apjának, hogy Bundesliga-játékos lett, profi szerződést kötött, azzal vágott vissza: apu, te mikor köszönöd meg, hogy ilyen tökös gyerek vagyok, és nem hagytalak cserben? Igaza van, nagy volt a stressz, de olyan nyugodtan játszott, mint egy rutinos bekk. Tíz és harminc méteren is a leggyorsabbak között van, felsőtestre kell erősödnie, azért ha Erling Haaland vagy Romelu Lukaku fedezi a labdát, és ütköznie kell, szüksége lesz megfelelő izmokra. A következő években esélye van negyven-ötven-hatvan jelentős tétmeccsen játszania, tovább fejlődhet.

– Korábban gyakran mondta: a legkisebb fiú, a kétezerhatos születésű Bence juthat a legmesszebb.
– Nagyon megnőtt, meghívták a német U15-ös válogatottba, és ahogy hallom, elégedettek vele, az edzői szerint a korához képest nagyon jól olvassa a játékot. Gondoltam is: aki annyi ideig focizott a kertben a nagyapjával, aki rengeteg ravaszságra megtanította, az tényleg sokra viheti. Talán a folyamatos verseny a bátyjaival alakította ki benne, hogy képtelen veszteni, belehal, ha nem nyer, a legjobbakkal akar rivalizálni. Meglátjuk, mi lesz belőle.

– Visszakanyarodva a középső fiúra váró tétmeccsekre, örök kérdés, hogy segítség vagy hátrány, hogy az édesapja ül a kispadon?
– Az edző élete olyan, hogy három hónap múlva is lapátra kerülhet, a téli szünetben vagy jövő nyáron is, aki ettől tart, ne menjen a futballpálya közelébe. Ha októberben megköszönik a munkámat, Marci akkor is játszhat tovább, önmagának harcolta ki a lehetőséget, nem tőlem kapta ajándékba. Június végén kezdődik a felkészülés, én még nem kerültem lapátra, de az edzősors előbb-utóbb mindenkit utolér. Építkezni kell, nem vár könnyű idény a Herthára, de sokat dolgozunk majd, ezt megígérhetem.