70 éves lett az ember, aki nélkül lehet, a Bayern csak középcsapat lenne

„Számomra az az igazi boldogság, amikor a Bayern sikeres, a családom egészséges, az unokáim az udvarban futkosnak a két labradorral, és mi mind, akik reggelente itt ébredünk Münchenben, Bajorországban, igazán értékeljük, hogy itt élhetünk” – mondja Uli Hoeness a Bayern által készített, a klublegendát 70. születésnapja alkalmából köszöntő dokumentumfilm elején.

A film egyik archív felvételén arra a kérdésre válaszol, ha választania kellene a szerelem és a labdarúgás között, melyiket választaná: „A futballt” – feleli tinédzserkori énje határozottan. „Jellemző, ez Uli. Szerintem még ma is ezt felelné” – replikázik a következő snitten a felesége, Susanne.

(...)

Hoeness 1952. január 5-én Ulmban látta meg a napvilágot. A futball-labdával már egész fiatalon, hétesztendősen szoros barátságot kötött, előbb a VfB Ulm, majd a valamivel patinásabb TSG Ulm 1846 játékosa lett. Tizennyolc évesen Udo Lattek csábította el Münchenbe – mit sem sejtve arról, hogy a következő fél évszázad legmeghatározóbb transzferjét hajtja épp végre a német futballtörténelem első igazi játékosügynökeként emlegetett Robert Schwan hatékony közreműködése mellett.

„Fel sem fogtam, hogy mekkora lehetőséget kaptam én és a családom. Utánpótlás-játékosként kaptam ötven márka zsebpénzt havonta, aztán egyszer csak a Bayern ajánlata évi húszezer márkáról szólt” – emlékezett vissza Hoeness, aki már fiatalon is remek üzleti érzékről tett tanúbizonyságot.

A Hoeness-korszak 1970. július 1-jén vette kezdetét, a többnyire balról, s néha kissé a középpálya mélységéből induló támadó olyan világklasszisok közt találta magát egyik pillanatról a másikra, mint Sepp Maier, Franz Beckenbauer és Gerd Müller. Rögvest az első idényében 31 bajnokin kapott lehetőséget, hat gólt jegyzett, és végül ezüstérmet szerzett a nyugatnémet élvonalban. Gyorsaságának (11 másodperc alatt tudta lefutni a 100 métert) és gólérzékenységének köszönhetően remek párost alkotott a Nemzet bombázójaként becézett Müllerrel: 1971 és 1973 között, mindössze két idény alatt 106 gólt szereztek ketten együtt, ilyen rövid idő alatt ennyire eredményes csatárkettőst azóta sem látott a Bundesliga.

Hoeness 239 ligameccsen 86 gólt ért el a Bayern színeiben. Három bajnoki cím mellett egy Német Kupa-sikerben, és a müncheniek történetének első három BEK-győzelmében vállalt aktív szerepet. S ki tudja, meddig juthatott volna még, ha nincs a Leeds United elleni sérülése...

„A párizsi BEK-döntőben jött el életem első súlyos sérülése. A meniszkuszom sosem jött rendbe. 1979-ig hol kisebb, hol nagyobb fájdalommal játszottam, de a probléma többé nem akart megszűnni” – idézte fel a karrierje idő előtti lezárásához vezető sérülést a Bundesliga hivatalos honlapjának adott interjúban. Hoeness 1978-ban intett búcsút a Bayernnek, megpróbált még egy idényt játszani Nürnbergben, ám a lába miatt csupán tizenegy bajnoki jutott számára új állomáshelyén.

Az NSZK színeiben 35-ször lépett pályára, és öt gólt szerzett. Az első nagy tornáján, az 1972-es Európa-bajnokságon rögvest aranyérmet akasztottak a nyakába, majd 1974-ben hazai pályán, a müncheni Olimpiai Stadionban a vb-győzelem is megadatott neki.

Csupán két hónappal a visszavonulása bejelentését követően a klubvezetőség tagjaként tért vissza Münchenbe. A lépés senkit sem lepett meg – annak ellenére sem, hogy a liga történetének legfiatalabb klubmenedzsere lett. A kinevezése pedig azonnali sikerekkel járt együtt, bár a csapat gazdasági helyzete ekkor még közel sem tökéletes, hat év után először ismét a bajnokság élén zárt a Bayern.

Hogy miért nem volt meglepő a vezetői szerepvállalása?

Hoeness 1973-ban már igazi sztárnak számított, s mint ilyen, nem volt rest kihasználni a népszerűségből fakadó előnyöket. Az esküvőjén készült fotókat, no meg az exkluzív interjú lehetőségét 25 ezer márkáért adta el az egyik német lapnak. A visszavonulása előtti évben kapcsolatai révén ő hozta össze a Bayern történetének első mezszponzorszerződését – a bajorok és a nyugatnémet tehergépjármű-gyártó Magirus 600 ezer márkás megállapodásából 10 százalék ütötte üzletkötői díjként a markát.

1979. május 1-jétől 2009 őszéig ült a menedzseri székben, hogy aztán a Bayern elnöke legyen. Ez az a 30 év, amely nélkül a Bayern München ma aligha lenne az, ami.

Hoeness víziója volt, hogy az Adidasszal meglévő jó kapcsolatot ki kell használni, ő teremtette meg (Nyugat-)Németországban a modern merchandising mintájául szolgáló hálózatot, megannyi a Bayern címerével ellátott, a szurkolói igényeket minden téren kielégíteni igyekvő termékkel.

„Próbáltam fejleszteni és átültetni egy csomó-csomó dolgot, amit a világot járva, főleg Amerikában és Angliában láttam, tapasztaltam az évek alatt” – mondta.

A csapat a nyolcvanas évek második felére a Bundesliga legdominánsabb együttese lett, 1984 és 1990 között hat kiírásból ötöt is megnyert, ezzel pedig élre állt az örökranglistán. Hoeness klubmenedzseri évei alatt a Bayern összesen 16 bajnoki címmel gazdagodott, kilencszer nyerte el a Német Kupát, ám a BEK utódjaként életre hívott Bajnokok Ligájában csupán egyszer, 2001-ben tudott csúcsra érni.

Az egykori támadóból lett üzletember állítólag a Valencia elleni BL-döntő alatt, a San Siro lelátóján ülve tökélte el, ahhoz, hogy a jövőben is versenyképesek maradjanak, sőt, lehetőleg még versenyképesebbek lehessenek az európai elittel, új infrastruktúrára, a szurkolók még magasabb szintű kiszolgálására van szükségük. Már a kilencvenes évek második felében egyértelmű volt, hogy a csapat addigi otthona, a városi rivális 1860 Münchennel együtt használt Olimpiai Stadion (amely idén lesz 50 éves) nem képes maradéktalanul kielégíteni a televíziós, hirdetői és szurkolói igényeket sem, ám a vita sokáig elhúzódott, és egészen az ominózus döntőig úgy tűnt, alapos átépítés, modernizálás lesz a költséghatékony megoldás a stadionkérdésre.

Egy éven belül elkészült az Olimpiai Stadion utódjának szánt aréna terve, amelyet 2002 és 2005 között, az egy évvel később rendezendő németországi labdarúgó-világbajnokság fejlesztési tervei közt meg is valósítottak. Ez a stadion lett az Allianz Aréna, amely a hivatalos adatok alapján 340 millió euróba került – a költségek jelentős részét azonban a későbbi névadó Allianz átvállalta, cserébe egy 30 évre szóló névszponzori szerződésért. A Bayern így összességében rendkívül kedvezően jött ki az üzletből, viszonylag kis befektetés mellett tett szert egy a korábbinál valamivel nagyobb befogadóképességű, ám sportesemények és koncertek mellett megannyi egyéb rendezvényre fel- és kihasználható modern létesítményre, amely szinte azonnal jelentős pluszbevételt is jelentett a számára.

Mint a gazdasági stabilitásért, növekedésért felelős személy a klub átigazolási politikájába is jelentős beleszólása volt, bár azt mindig tagadta, hogy övé lett volna az utolsó szó.

„Az adott vezetőedző mellett mindig hárman, négyen voltunk azok, akik közösen döntöttünk az igazolások sorsáról. Általában ez Karl-Heinz Rummeniggét, a gazdasági igazgató Karl Hopfnert, engem és a trénert jelentette. Ha négyünk közül bárki azt mondta egy transzferre, hogy nem, akkor az a játékos nem jött. Egy alapelvből sosem engedtünk, olyan futballistára nem voltunk hajlandóak áldozni, akire ne lett volna meg biztosan a pénzünk. Más klub megtehette, hogy kölcsönökből igazoljon, de mi egyetlen futballistáért sem akartuk kockára tenni a klub jövőjét.”

Míg az Olimpiai Stadionban játszott meccsek idején Hoeness rendre a kispadon, a szakmai stáb tagjaként foglalt helyet, addig az új érában többnyire már az Allianz Aréna VIP-páholyában. Utóbbi helyszín aztán több fontos tárgyalást is látott. Ezzel együtt Hoeness nem távolodott el a játékosoktól. Sőt. Többen mind a mai napig amolyan apafiguraként gondolnak rá a 2000-es évek meghatározó „bőrnadrágosai” közül.

„Rendkívül fontos személy a számomra – mondta Hoenessről a Münchenben két etapban összesen 169 bajnokit lejátszó, s három bajnoki címet nyerő brazil Zé Roberto. – Amikor a csapathoz kerültem, rengeteget tanultam tőle. Ő az a fajta főnök, aki tényleg igyekszik törődni a körötte lévőkkel. Néha hibázik, de akkor is hasznos tanulságokkal szolgál mindannyiunknak. Elképesztő örökséget hagyott maga mögött a Bayernnél.”

Zé Roberto mellett Arjen Robben és Franck Ribéry is ódákat zengett róla. 2010-ben például már eldöntött kérdésnek tűnt, hogy a francia szélső 80 millió euró ellenében a Real Madridhoz igazol, Hoeness azonban tett egy utolsó próbát, baráti vacsorára hívta magához a játékost és feleségét – az este olyan jól sikerült, hogy Ribéry egészen 2019 nyaráig a bajorok kötelékében maradt, s 37 esztendősen, igazi klubikonként köszönt el tőlük. 2019-ben szintén Hoeness beszélte rá a maradásra a sérülései miatt már a visszavonulással kacérkodó Kingsley Comant – a támadó egy évvel később győztes gólt szerzett a PSG elleni BL-döntőben (1–0).

A fáma szerint még Pep Guardiola 2016 utáni maradására is lett volna esély az Allianz Arénában, ha a Manchester Cityvel való megegyezés előtt Hoeness meg tudja hívni a katalánt egy hasonló vacsorára. De nem tudta, mert épp börtönben ült...

Már klubelnök volt, amikor 2013-ban saját magát jelentette fel a német adóhatóságnál. Mint kiderült, a korábbi években 28.5 millió eurónyi adót nem fizetett meg üzleti tevékenységei után – emiatt 2014 márciusában három és fél éves börtönbüntetésre ítélték. Jó magaviselete, valamint a bűnbánás jeleként utólagosan elutalt 43 millió eurónak is köszönhetően enyhítették a büntetését. Előbb csupán este hat óra és reggel nyolc között kellett a börtönben lennie, a két időpont közt szabadon dolgozhatott a Bayern utánpótláscsapatai mellett, majd 2016 januárjában az augsburgi tartományi bíróság közölte, hogy február végén, a kiszabott büntetése felének leteltével szabadulhat is.

Az ekkor már 64 éves szakember két nappal a kiengedése után már a Bayern München–Mainz meccsen ült. Az őt „helyettesítő” Hopfner elnöki megbízatásának lejártával pedig újra meg is választották klubvezetőnek. A munkáját jól minősíti, hogy a többség elnézte neki a börtönviseltséget is – őt tartották a legméltóbbnak a tisztségre.

Az elnöki széktől négy évvel később köszönt el végleg – utódja az Adidas-vezér, Herbert Hainer lett, míg Hoeness 2023-ig szóló mandátummal a felügyelőbizottságba ült át, hogy onnan igyekezzen hozzájárulni a „Mia san mia” („Vagyunk, akik vagyunk”) jelmondat eszmeiségének megőrzéséhez.

Hoenessnek azonban nem csak a gazdasági műveletekkel volt óriási szerencséje. Ő és a Bayern lenyűgöző története 1982-ban drámai hirtelenséggel érhetett volna véget. Február 17-én mindössze kar- és bokatöréssel úszta meg a három utastársa életét követelő, Hannover közeli repülőgép-balesetet. Az akkor 30 esztendős Hoeness a mai napig nem tudott rájönni, minek köszönheti az életét, a becsapódáskor sokkot kapott, a baleset körülményeinek részleteire azóta sem emlékszik – csupán annyit tudunk, hogy a kora esti órákban, valamivel nyolc után egy erdész talált rá a roncsok közelében.

A baleset után egy amolyan második életet kezdett élni.

Most, 70 esztendősen pedig épphogy tanulja egy harmadik élet csínját-bínját.

„Furcsa tapasztalat, de igazán sokra becsülöm, hogy végre van ideje önmagára. Hogy reggel anélkül végezheti el a rutinját, hogy bárki megzavarná, hogy csörögne a telefonja. Végre levegőhöz jut. Azt tapasztalom, boldogabb, amikor jó idő van, amikor kinn lehet, rágyújthat egy szivarra a teraszon, és közben elkortyolhat egy Aperol Spritzt” – mondja az Uli mellett tinédzserkoruk óta jóban-rosszban kitartó Susanne.

„Most először nem érzem azt az extrém nyomást, ami áthatott mindent az elmúlt negyven évben. S ez megváltoztatta a látásmódomat mindenre. Még mindig ott vagyok a klub mellett, még most is elkap a meccsláz, az izgalom, de már csak akkor, amikor szombat délután kinn vagyok a stadionban. Ez a nyomás akkor tér csak vissza, amikor elkezdődik a meccs, korábban már a hétfői reggelinél ezt éreztem a szombati meccs miatt” – meséli a 70 éves főszereplő.

„Rettenetesen kötődik a csapathoz, és ez már sosem fog megváltozni” – teszi hozzá a felesége megragadva a lényeget.

Mert Uli Hoeness neve mellé kerülhet bármilyen pozíció, egyvalamit mindig, mindenki megjegyez majd vele kapcsolatban: ő volt az az ember, aki a Bayern Münchent Európa legmeghatározóbb klubjainak egyikévé tette.

Egy ulmi srác, aki azt, amit a fiatalon történt térdsérülése miatt elbukott, kamatostul szerezte vissza remek üzleti érzékének és a bajorok iránti elkötelezettségének köszönhetően.