Németország: veszített squashban, edzőnek áll az Európa-bajnok

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.02.23. 20:48
null
Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó – Mario Basler a német nyolcadik ligában lett edző (Fotó: Getty Images)
Elveszített egy fogadást Mario Basler, a Bayern München korábbi labdarúgója, így a jövő héttől már ő irányítja a német nyolcadik ligában szereplő Türkgücü Osnabrück felkészülését – számolt be róla a Kicker.

 

A német válogatott tagjaként 1996-ban Európa-bajnoki címet nyerő Basler fogadást kötött a Türkgücü Osnabrückben futballozó egyik barátjával, hogy ha kikap tőle fallabdában, akkor átveszi a csapat vezetőedzői pozícióját.

A többi már történelem… Az amatőr labdarúgó legyőzte Baslert, aki ígéretét betartva a jövő héten már munkába is áll a kerületi ligában a feljutásért küzdő, a saját bajnokságában jelenleg a második helyen álló kiscsapatnál.

„Boldogok a fiúk, még mindig nagyon sokat tanulhatnak Baslertől” – idéziSakinmazt, a Türkgücü Osnabrück sportigazgatóját a Kicker. Hozzátette, az 1. FC Kaiserslauternt, a Herthát és a Werder Brement is erősítő, a Bayern Münchennel kétszeres német bajnok (1997, 1999) középpályás nem rövid távra, hanem másfél évre vállalta el az együttes irányítását.

A csapat eddigi vezetőedzője, Ali Ucar a jövőben Basler „jobb kezeként” dolgozik tovább.

Legfrissebb hírek

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
2025.03.26. 10:31

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Engedély nélkül vett részt a Beckenbauer-kupán, felbontották a BL-győztes játékos szerződését

Minden más foci
2025.03.20. 17:21

Gulácsi bravúrt bravúrra halmozott, a Lipcse két góllal legyőzte a Dortmundot

Német labdarúgás
2025.03.15. 20:27

Schäfer kezdett, a fáradt Bayern München nem bírt az Union Berlinnel

Német labdarúgás
2025.03.15. 17:29

Kimmich marad a Bayern Münchenben – hivatalos

Német labdarúgás
2025.03.13. 14:46
Ezek is érdekelhetik