NÉMET BUNDESLIGA
25. FORDULÓ
RB Leipzig–Freiburg 1–1 (0–1)
Lipcse, RB Aréna, 24 758 néző. V: Zweyer
Lipcse: Gulácsi – Klostermann, Orbán, Gvardiol – Mukiele (Henrichs, 59.), A. Haidara, Kampl (Dani Olmo, 59.), Angelino, Nkunku, Forsberg (Szoboszlai, 79.) – Poulsen (André Silva, 59.). Vezetőedző: Domeniko Tedesco
Freiburg: Flekken – Gulde (K. Schlotterbeck, 89.), Lienhart, N. Schlotterbeck (Sildillia, 65.) – Kübler, M. Eggestein, Haberer, Höler (N. Petersen, 79.), Grifo (Dzsong Vu Jong, 65.), Günter – Demirovic (Sallai, 79.). Vezetőedző: Christian Streich
Gólszerző: Angelino (90.), ill. Demirovic (38.)
ÖSSZEFOGLALÓ
Nagyon sok energiaital és egyéb lecsúszott már a drukkerek torkán, amióta először találkozott egymással ez a két csapat: 2015-öt írtunk, a Bundesliga 2-ben csaptak össze a felek, de már akkor is Gulácsi Péterrel a lipcsei keretben, és a freiburgi kispadon már akkor is Christian Streich ült.
Akkor két magyar játékos nézte végig a bajnokit a kispadról, Gulácsi mellett Kalmár Zsolt is a Lipcsét erősítette (Lőw Zsolt pedig Ralf Rangnick jobbkezeként vett részt a mérkőzésen), most a kapus mellett Willi Orbán volt a pályán a kezdő sípszótól, Szoboszlai Dominik és a vendégektől Sallai Roland a tartalékok közé szorult.
Annak az idénynek a végén mindketten feljutottak, tehát elérték a nagy céljukat, most ismét riválisa egymásnak a két gárda, csak éppen mindketten a Bajnokok Ligájára törnek. Ehhez képest nem volt különösebben színvonalas vagy izgalmas az első félidő, de egy gól esett: Ermedin Demirovic talált a hazai kapuba egy szerencsés támadás végén.
Demirovicért serdülőjátékos korában, 2014-ben 100 ezer eurót fizetett a Lipcse a Hamburgnak, három évre rá azonban ingyen elengedték a Deportivo Alavéshez.
Nem pörgött fel a szünet után sem a Lipcse, Domenico Tedesco a pályára vezényelte az André Silva, Dani Olmo, Benjamin Henrichs triót, a vendégek támadójátékát erősítendő pedig Dzsong Vu Jong érkezett. A 79. percben beállt Sallai és Szoboszlai is, így négy magyar harcolt a hajrában a pontokért: Szoboszlai lett közülük a „hős”, mert gólpasszt adott Angelinónak.
Az egy ponttal azonban semmiképpen sem lehet elégedett a Leipzig – egyébként az a bizonyos 2015-ös bajnoki is 1–1-re végződött...
Korábban
Bielefeld–Augsburg 0–1 (D. Caligiuri 50.)
Bayern München–Bayer Leverkusen 1–1 (Süle 18., ill. T. Müller 36. – öngól)
Hertha BSC–Eintracht Frankfurt 1–4 (Selke 61., ill. Knauff 17., Tuta 48., Lindström 56., Borré 63.)
Bochum–Greuther Fürth 2–1 (Leitsch 35., Losilla 71., ill. Bella-Kotchap 64. – öngól)
Wolfsburg–Union Berlin 1–0 (Awoniyi 24. – öngól)
VfB Stuttgart–Mönchengladbach 3–2 (Endo 38., Fuhrich, 51., Kalajdzic 83., ill. Plea 14., Thuram 35.)
VASÁRNAP
17.30: 1. FC Köln–Hoffenheim
A Mainz–Borussia Dortmund mérkőzést március 16-ra halasztották el.
1. Bayern München | 25 | 19 | 2 | 4 | 76–27 | +49 | 59 |
2. Borussia Dortmund | 24 | 16 | 2 | 6 | 64–37 | +27 | 50 |
3. Bayer Leverkusen | 25 | 13 | 6 | 6 | 64–40 | +24 | 45 |
4. RB Leipzig | 25 | 12 | 5 | 8 | 51–29 | +22 | 41 |
5. Freiburg | 25 | 11 | 8 | 6 | 40–27 | +13 | 41 |
6. Hoffenheim | 24 | 12 | 4 | 8 | 47–36 | +11 | 40 |
7. Union Berlin | 25 | 10 | 7 | 8 | 32–33 | –1 | 37 |
8. 1. FC Köln | 24 | 9 | 9 | 6 | 36–38 | –2 | 36 |
9. Mainz | 24 | 10 | 4 | 10 | 35–29 | +6 | 34 |
10. Eintracht Frankfurt | 25 | 9 | 7 | 9 | 37–37 | 0 | 34 |
11. Bochum | 25 | 9 | 5 | 11 | 27–35 | –8 | 32 |
12. Wolfsburg | 25 | 9 | 4 | 12 | 27–37 | –10 | 31 |
13. Mönchengladbach | 25 | 7 | 6 | 12 | 34–51 | –17 | 27 |
14. Augsburg | 25 | 6 | 8 | 11 | 27–41 | –14 | 26 |
15. Arminia Bielefeld | 25 | 5 | 10 | 10 | 22–33 | –11 | 25 |
16. Hertha | 25 | 6 | 5 | 14 | 26–58 | –32 | 23 |
17. VfB Stuttgart | 25 | 5 | 7 | 13 | 31–47 | –16 | 22 |
18. Greuther Fürth | 25 | 3 | 5 | 17 | 23–64 | –41 | 14 |
PERCRŐL PERCRE
90+4. perc Szoboszlai emel a jobb oldalról középre, Gvardiol középre fejeli a labdát a másik oldalról... de nincs érkező.
90+2. perc Szoboszlai emel a jobb sarok és Orbán elé, a védő elesik a levétel után, amely hosszúra sikeredett... oda a helyzet.
Négy perc a ráadás.
88. perc Orbán nem éri el rendesen fejjel a kapuskirúgást, Sallai lecsapna a labdára, de szépen jön ki a kapujából Gulácsi!
86. perc Angelino beadását kissé jobbról, hét méterről jócskán a bal alsó mellé fejeli Gvardiol. Gulde elesik, ápolás.
82. perc Szoboszlai beadása után Haidara jobbal a bal alsó mellé lő 18-ról, középről.
81. perc Eggestein fellöki Olmót a 16-os jobb sarka előtt, szabadrúgás. A beadást Orbán a bal sarok mellé fejeli tízről, de mindegy, mert lökött előtte Silva.
Hét meccsen 18 pontot fogott a Lipcse, a Buli második felének a legjobbja ezzel, és klubtörténelmi csúcs is. Hatszor nyertek, annyiszor, mint az első 17 bajnokin!
77. perc Ziccer, Olmo ível a kapu elé jobbal jobbról, Silva hat méterről, középről a kapus ölébe fejeli a labdát!
76. perc Helyzet, Silva passzát Forsberg ballal Flekkenbe rúgja az ötös bal sarkáról.
76. perc Helyzet, Jong jobbról szépen ad be Demirovicnak, de a bosnyák elkapkodja a lövést az ötös előterében. Veszélytelen.
75. perc Heinrichs kiharcol a jobb szélen egy szabadrúgást Demirovic mellett, Kampl beadását Henrichs jobbal a léc alá tenné tízről, de elkapja a labdát könnyedén a kapus.
72. perc Olmo lő jobbal 21-ről jócskán a jobb alsó mellé.
Az SC Freiburg 14 gólt kapott 5 meccsén a Lipcsétől a Buliban, csak az 1860 München ellen kaptak többet átlagban (3.1-et, a lipcseiek ellen 2.8-at).
Három a csere
64. perc Folytatja Schlotterbeck, de nem sokáig. Leült. Csere lesz.
62. perc Orbán kegyetlenül odalép Schlotterbecknek, becsúszva, ápolás.
60. perc Klostermann húzza a lábát... Csere nincs.
50. perc Gvardiol beadását tisztázza a jobb, azaz a rövid sarok elől Kübler. A kornert kifejeli Schlotterbeck.
49. perc Angelino ballábas szögletét kiöklözi a kapu elől Flekken.
Ebben az idényben csak egyszer tudott nyerni hátrányból a Lipcse.
Forrás: Weltfussball
E párharc legjobb góllövői:
Timo Werner 7
Florian Niederlechner 3
Emil Forsberg 3
Nils Petersen 3
Naby Keita 2
A Freiburg még soha nem nyert Lipcsében.
45+2. perc Haidara ívelését mellre veszi Flekken. A kapus...
45. perc Hosszas ápolás. Folytatja a bekk.
43. perc Nkunku ad be balról ballal, Orbán lebirkózza az emberét, szabadrúgás kifelé. De les is volt, bal lábbal véletlenül fejbe is rúgta Lienhartot.
Demirovic: 23 bajnoki az idényben, 2 góllal és 3 gólpasszal.
A 16-os előtt hárman vették körbe Schlotterbecket, Kampl szerelte őt oldalról, a labda a mellett álló Haidaráról azonban a bosnyák elé pattant. Klostermann vetődött, de a labdát nem érte el a bosnyák előtt.
67 százalékban a hazaiaké a labda.
33. perc Poulsen megforgatja Schlotterbecket, indítja Nkunkut, aki lefutja Lienhartot, de a szélső jobbal a léc fölé emel az ötös jobb sarkáról.
A Lipcse nem kapott ki előző öt hazai meccsén az SC ellen, egy iksz is volt a négy siker mellett. A hatodik veretlenül letudott meccs klubrekord lenne, korábban csak a Borussia Mönchengladbach és a Mainz ellen volt ilyen hosszú hazai veretlenségi sorozata az RB-nek.
31. perc Orbán elől elfejelik Kampl szabadrúgását, Gvardiol ballal 22-ről egy védőbe lő.
28. perc Schlotterbeck ellöki Poulsent a 16-os előtt, szabadrúgás... kifelé! A hazai kispad tombol. Nem örömében.
A sárga lapjai miatt eltiltott Höfler nélkül az SC ebben és az előző Bundesliga-szezonban is nyeretlen maradt (három döntetlen, két vereség).
25. perc Orbán kap nagyot Hölertől, de nincs ápolás.
A hazai támadások 90 százaléka a bal oldalon fut.
24. perc Flekken hidegvérű cselt mutat be a 16-osán Poulsen ellen.
18. perc Schlotterbeck jeleskedik az ötösén, Klostermann beadását kirúgja, Angelino ívelését nem engedi NKunkunak kapura fejelni. Flekken kapus a nevető harmadik.
15. perc Grifo jobbról jobbal keményen lő középre egy szabadrúgást, de Gulácsi megfogja a labdát az ötösön.
Grifo remekül osztogat középen ma is, az előző három Lipcse elleni freiburgi gólhoz 3 kanadai ponttal járult hozzá, az előző 5-höz meg néggyel! A bajnokságban 5 gólnál tart, ezzel házi gólkirály, Hölerrel egyetemben.
11. perc Schlotterbeck jobbal kapura lő 21-ről, középről, Gulácsiról kijön a labda a bal alsó előtt, de a kapus gyorsan rávetődik a labdára, megelőzve a gólra éhes Demirovicot.
8. perc Gvardiol kisebb sérüléséből felépülve nagyot rúg a felező körül Hölerbe. Megúszta.
6. perc Poulsen indítja Nkunkut a bal oldalon, de szereli őt Gulde, akinek indítása Orbáné.
5. perc Közepes iramú mezőnyjátékkal, izgalmak nélkül.
A hazaiak tiszta pirosban, a vendégek tiszta világoskében.
A lipcsei együttes a negyedik helyen áll a tabellán, de a nyolcadik Köln is ugyanúgy négy pontra van tőle, mint az előtte álló Leverkusen. Otthon kilenc győzelem mellett háromszor kikapott, mégpedig az ősszel a Bayerntől, a Leverkusentől és némileg váratlanul a Bielefeldtől. A Freiburg az előkelő ötödik helyen áll a Bundesligában, s vendégként is pozitív, 5–3–4 a mérlege. Ám helyzetét nehezíti, hogy sem a másodosztályban, sem az élvonalban nem nyert még bajnokit Lipcsében.
RB Leipzig–Freiburg 2018–2019: 2–1, 0–3, 2019–2020: 1–1, 1–2, 2020–2021: 3–0, 3–0, az ősszel: 1–1
JÖTTEK-MENTEK!
A Lipcsétől a Freiburghoz:
2017, Philipp Treu, ingyen
Egy kis örökmérleg: 13 mérkőzés, 6 lipcsei és 4 freiburgi sikerrel, 26, ill. 15 rúgott góllal.
Eltiltott: a freiburgi Höfler.
A hazaiaktól mindenki kívül bevethető, a vendégektől Burkart, Ezekwem és Keitel maródi.
„Ha az utolsó fordulóban rendeznék ezt a meccset, most döntőről beszélnénk, amely a BL-indulásról határoz – mondta a negyedik helyen álló Leipzig 36 esztendős szakvezetője. – Így viszont »csak« egy fontos bajnoki, épp olyan fontos, mint amilyen a múlt heti volt, és amilyen a jövő heti lesz. A Freiburg rendkívül veszélyes a szögletek és szabadrúgások után, nem véletlen, hogy a mérkőzés előtti videózás is hosszabbra nyúlt az átlagosnál. Nagyon sok trükk van az ellenfél tarsolyában, igyekeztünk mindegyikre felkészülni. Sokat dolgoztunk, hogy a negyedik helyről várjuk a meccset, de hiába a jó eredmények, még semmit sem értünk el az idényben. Szerencsére azt látom, hogy ezt a játékosok is tudják.”
A szerdai meccs hősére szombaton újabb nagy feladat vár, a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik hely megszerzése szempontjából kulcsmérkőzés lehet a Leipzig elleni kora délutáni bajnoki. Ami a lipcseieket illeti, Domenico Tedesco hosszú idő után először számolhat szinte a teljes kerettel.
A Freiburg továbbjutása a magyar futball szempontjából is fontos volt, a legjobb négy mezőnyét ugyanis még a Schäfer Andrást soraiban tudó Union Berlin, a három magyar válogatott labdarúgót – Gulácsi Péter, Willi Orbán, Szoboszlai Dominik – foglalkoztató RB Leipzig, valamint a másodosztályú Hamburg alkotja; vagyis hetvenöt százalék az esélye, hogy a májusi fináléban valamelyik magyar labdarúgó kupagyőzelmet ünnepelhet (erre legutóbb 2004-ben volt példa, akkor Lisztes Krisztián szerzett aranyérmet a Werder Bremen játékosaként).
SALLAI ROLAND a Német Kupa negyeddöntőjében szerzett győztes gólt szerda este: a Bochum ellen a kétszer tizenöt perces hosszabbítás utolsó percében villant, miután egy labdaszerzést követően kapura tört, majd a bal alsó sarokba gurított. A támadó vélhetően hatalmas tehertől szabadult meg a találat után, legutóbb ugyanis 2021 augusztusában szerzett gólt klubjában, a Dortmund elleni 2–1-es győzelem óta három gólpassz szerepelt a neve mellett. Szerda este viszont aligha volt nála boldogabb ember a vendégcsapat öltözőjében.
ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A LEIPZIG–FREIBURG MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!