Bundesliga: ismét Edin Terzic a Dortmund vezetőedzője

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.05.23. 16:42
null
Ismét Edin Terzic a Borussia Dortmund vezetőedzője (Fotó: AFP)
Hétfőtől ismét Edin Terzic a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának vezetőedzője – írja az MTI.

A 39 éves tréner először 2020 december közepétől tavaly nyárig irányította az együttest, amellyel megnyerte a Német Kupát. Ezt követően a klub technikai igazgatója lett, hétfőn viszont aláírta újabb vezetőedzői szerződését, amely három idényre szól.

„Ismeri a klubunkat, a környezetet, a keret nagy részét, és tudja, milyen változtatásokat szeretnénk végrehajtani annak érdekében, hogy sikeresek legyünk” – mondta Sebastian Kehl sportigazgató.

A szakmai stáb összetétele a következő hetekben válik véglegessé. A német-horvát kettős állampolgárságú Terzic elődjének, Marco Rosénak azért kellett távoznia, mert bár a csapat második lett a Bundesligában, a nemzetközi porondon nem tudott sikereket elérni.

A dortmundiak játékoskeretéből már biztosan távozik Erling Haaland, aki a Manchester City csatára lesz, de közben érkezik Niklas Süle, Nico Schlotterbeck, Karim Adeyemi és Salih Özcan is.

Legfrissebb hírek

A Bochum legyőzésével három pontra csökkentette hátrányát a Leverkusen

Német labdarúgás
24 perce

A szeptember óta egy meccset sem játszó Lisztes Krisztiánt kölcsönadná a Frankfurt – sajtóhír

Német labdarúgás
Tegnap, 12:28

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
2025.03.26. 10:31

Bő egy éven belül másodszor hosszabbította meg sikeredzője szerződését a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.03.22. 13:27

Gulácsi remek teljesítménye fejfájást okozhat a lipcsei vezetőknek – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.18. 09:35

Az Eintracht Frankfurt játékosa megdöntötte a Bundesliga sebességi rekordját

Német labdarúgás
2025.03.17. 18:10

Gulácsi ismét ott van a forduló válogatottjában a Kickernél

Német labdarúgás
2025.03.17. 09:12
Ezek is érdekelhetik