Hertha: egy lájk többet mond ezer szónál – Dárdai Palkó is kedveli Bobic kirúgását

Vágólapra másolva!
2023.02.02. 13:41
null
Dárdai Palkó kedveli a Fredi Bobic távozásáról szóló hírt (Fotó: AFP – NS-montázs)
Mint ismert, a Hertha BSC szombaton menesztette Fredi Bobicot. A sportigazgató távozásáról szóló hírt a német Bundesligában szereplő klub több korábbi játékosa is kedvelte az Instagramon – köztük a Berlinből 2021 januárjában Székesfehérvárra távozó Dárdai Palkó is – figyelt fel rá a Berliner Kurier.

Dárdai Palkó édesapjának viszonya nem volt felhőtlen Fredi Bobiccal, aki néhány héttel 2021 novemberi menesztését megelőzően is még arról beszélt, a stabilitás érdekében nem kíván edzőt váltani. A folyatás ismert: Dárdai Pált menesztették, 2022 szeptemberében pedig szerződést is bontottak vele.

Dárdai Pál legidősebb fia miután 2022 őszén bemutatkozott a magyar válogatottban, a Transfermarktnak úgy nyilatkozott: „mindenképp az a célom, hogy még játszhassak a Bundesligában, ez nem is kérdés. Még akkor is, ha Magyarországon jól érzem magam, igyekszem fejlődni és továbbra is a német bajnokság a cél a számomra.”

A Berliner Kurier cikke megjegyzi: Bobic távozásával némileg nagyobb az esélye, hogy újra kinyíljon előtte egy ajtó a Herthánál.


Legfrissebb hírek

A visszatérését tervező Bódog Tamás az MLSZ helyében Szoboszlai Dominik édesapjára bízná a magyar utánpótlást

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:18

A Hertha fölényes győzelemmel zárta le rossz sorozatát

Német labdarúgás
2025.03.16. 15:23

Dinasztia – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.12. 06:56

Az Elversberg jól elverte a Herthát

Légiósok
2025.03.02. 16:07

Ifjabb Dárdai Pál Lengyelországba igazolhat – sajtóhír

Légiósok
2025.02.23. 14:24

Szavazzon a XXI. század góljára! – Dárdai Pál, 2006. május 30., Anglia–Magyarország 3–1

Magyar válogatott
2025.02.20. 09:46

Bejelentették a Hertha BSC új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
2025.02.17. 19:00

Dárdai Pál a válogatottról: A legnagyobb áldozatot Leekens hozta, ott senki nem tudott volna segíteni

Magyar válogatott
2025.02.11. 14:12
Ezek is érdekelhetik