Hertha: nem csak egy kapust veszthetnek a verekedés miatt

Vágólapra másolva!
2023.07.18. 10:54
null
Marius Gersbeck csapatkapitány volt az Eintracht Stahnsdorf elleni júliusi felkészülési mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
További intézkedésig nem látogathatja a csapat edzéseit a Hertha BSC verekedésbe keveredő labdarúgója, Marius Gersbeck, akire nem csak kapusként számítanak a berliniek.

 

Mint megírtuk, Marius Gersbeck ellen rendőrségi vizsgálat indult, miután a szemtanúk által alátámasztott gyanú szerint súlyosan bántalmazott Zell am See-ben egy osztrák fiatalembert, akit sérülései miatt kórházba kellett szállítani. A Bild hétfői beszámolója szerint a 22 éves sértett rövid időre az eszméletét is elvesztette, amikor a klub szállása közelében lezajlott utcai ütlegelés során beverte a fejét egy postaládába.

Thomas E. Herrich, a német másodosztályú bajnokság rajtjára készülő klub ügyvezető igazgatója és Benjamin Weber sportigazgató hivatalos közlése szerint az egyébként is súlyos esetet tovább bonyolítja, hogy Gersbeck engedély nélkül hagyta el az Ausztriában edzőtáborozó csapat szállását.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a történtek után Gersbeck – aki egyelőre csak egyéni edzéseket végezhet – egyáltalán a berliniek alkalmazottja maradhat-e.

A Gersbeckkel történtek nem csak a kapusposzton okozhatnak zavart Dárdai Pál csapatában; igaz, hogy a játékos az előző négy idényben a Karlsruhe alkalmazottja volt, csakhogy ezer szállal kötődik a berliniekhez – emlékeztet a Focus.

Tizenévesen a Herthában járta végig a szamárlétrát, remek kapcsolatai vannak a helyi ultrákkal – a Bild szerint utóbbiak az ausztriai incidens során is a közelben voltak… –, és a Bundesligából tavasszal kieső klub eredeti szándéka szerint Gersbeck az egyik emblematikus alakja lett volna a „visszajutási hadműveletnek”, több nyári felkészülési mérkőzésen is ő viselte a csapatkapitányi karszalagot.

Legfrissebb hírek

A visszatérését tervező Bódog Tamás az MLSZ helyében Szoboszlai Dominik édesapjára bízná a magyar utánpótlást

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:18

A Hertha fölényes győzelemmel zárta le rossz sorozatát

Német labdarúgás
2025.03.16. 15:23

Az Elversberg jól elverte a Herthát

Légiósok
2025.03.02. 16:07

Ifjabb Dárdai Pál Lengyelországba igazolhat – sajtóhír

Légiósok
2025.02.23. 14:24

Bejelentették a Hertha BSC új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
2025.02.17. 19:00

Hertha: Dárdai Márton kedden sem edzett a csapattal

Légiósok
2025.02.05. 10:57

Ha nem jön össze a feljutás, Dárdai Márton is távozhat Berlinből – sajtóhír

Légiósok
2025.01.22. 12:05

2. Bundesliga: parádés gól is kellett a Hertha győzelméhez – videóval

Német labdarúgás
2025.01.19. 15:35
Ezek is érdekelhetik