Bundesliga: holland válogatott csatárt igazolt Szalai Attila csapata

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.08.09. 11:56
null
Weghorst megint elhagyta a Burnleyt (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli Burnley egy idényre kölcsönadta a holland válogatott Wout Weghorstot a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hoffenheimnek, amely a magyar válogatott Szalai Attilát is foglalkoztatja.

A kölcsönadásról mindkét klub beszámolt szerdán, azt ugyanakkor egyik fél sem közölte, hogy a megállapodás keretében a német egyesület később véglegesen szerződtetheti-e a csatárt.

A 31 éves Weghorst korábban négy évet futballozott a Bundesligában a VfL Wolfsburg színeiben, tavaly januárban pedig a Burnleyhez igazolt és 2025-ig szóló szerződést írt alá. Az angol csapat aztán kiesett a Premier League-ből, így a holland támadó kölcsönben a török Besiktasban, majd a Manchester Unitedben is játszott, időközben pedig a Burnley a másodosztály győzteseként visszajutott az élvonalba.

A Hoffenheim a legutóbbi idényben a kiesés elkerüléséért küzdött, a jövő hétvégén kezdődő mostani szezonban viszont már más céljai vannak, többek között ezért is szerződtette július végén a 25 éves Szalai Attilát a török Fenerbahcétól.

A Hoffenheim az első bajnoki mérkőzésén jövő szombaton a szintén magyar válogatott Sallai Rolandot is foglalkoztató Freiburgot fogadja.

Legfrissebb hírek

Értékes győzelemmel menekül a St. Pauli a kiesőzónától

Német labdarúgás
2025.03.14. 22:31

Könnyedén nyert a Frankfurt; ritka lassú lövéssel fordított a Hoffenheim, Gift Orban is betalált

Német labdarúgás
2025.02.16. 19:30

Anton öngóllal „segítette” volt csapatát, otthon kapott ki a Dortmund

Német labdarúgás
2025.02.08. 20:25

Bundesliga: remek kezdésének köszönhetően nyert a Leverkusen a Hoffenheim ellen

Német labdarúgás
2025.02.02. 19:28

Kétszer is vezetett, mégsem nyert a Frankfurt

Német labdarúgás
2025.01.26. 17:51

Három gól, két kiállítás, a végén stuttgarti siker Gulácsiék meccsén; hengerelt a Bayern München

Német labdarúgás
2025.01.15. 22:35

Szalai Attila a Standard Liege-ben folytatja – hivatalos

Légiósok
2025.01.12. 11:31

Győzelemmel kezdte az évet a Wolfsburg; folytatódott az Union Berlin rossz szériája

Német labdarúgás
2025.01.11. 17:43
Ezek is érdekelhetik