Német Szuperkupa: „Egyszerűen csak sajnálom őt” – Tuchel Kane-ről

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.08.13. 08:44
null
Thomas Tuchel bocsánatot kért Harry Kane-től és a szurkolóktól a vereséget követően (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az RB Leipzig Dani Olmo mesterhármasával legyőzte a Bayern Münchent a német Szuperkupában. Thomas Tuchel a mérkőzés előtt még boldogan nyilatkozott Harry Kane átigazolása kapcsán, azonban a vereséget követően nem talált magyarázatot csapata teljesítményére. Úgy érzi, olyan, mintha négy hete nem edzettek volna. Marco Rose, az RB Leipzig edzője Dani Olmót és csapata teljesítményét méltatta.

 

A Bayern München azok után, hogy májusban hazai pályán 3–1-re kikapott az RB Leipzigtől bajnoki mérkőzésen, most a német Szuperkupában szenvedett háromgólos vereséget. A klub vezetőedzője, Thomas Tuchel értetlenül állt a sajtó képviselői előtt a mérkőzést követően. „Ez lényegében a legutóbbi, Lipcse elleni hazai meccsünk teljes folytatása. Olyan érzés, mintha négy hete nem csináltunk volna semmit. Nem tudom megmagyarázni. Egyszerűen túl kevés minden téren.”

Tuchel a frissen érkező, első trófeájára hajtó Harry Kane-ről is szót ejtett: „Egyszerűen csak sajnálom őt. Valószínűleg azt hiszi, hogy négy hete nem edzettünk. Semmi köze nem volt ahhoz, amit kitűztünk magunk elé. Ez egy nagyon keserű este, sajnálom.”

A Bayern München edzője szerint mentális problémák lehetnek csapatával, amire jelenleg nincs megoldása. A 49 éves szakember a Kickernek elmondta, hogy ennek ellenére nagy elvárásai vannak Kane-nel kapcsolatban, aki már a Werder Bremen elleni bajnokin biztosan kezdő lesz.

Marco Rose, az RB Leipzig vezetőedzője a mesterhármast szerző Dani Olmót méltatta. „Ő rendkívüli labdarúgó, hihetetlen kvalitásokkal. Ami engem még jobban lenyűgöz, az az, ahogyan ő – immár tapasztalt játékosként – irányítja és edzi is a csapattársait.”

„Már a »labda ellen« is nagyon jó volt a csapat, és az átmenetekben is kiváló volt. A meccs előtt azt mondtam, hogy nem tudom, hol tartunk. Most már van egy kis videófelvételünk, ami jó alap” – idézi a lipcseiek 46 éves trénerét a dz.de.

A következő idény kapcsán Rose elmondta, hogy van még terület, ahol fejlődhetnek, azonban a győzelem lendületet adhat. „A Bayern minőségét kilencven percen keresztül védeni nem lehet. Mélyen álltunk és okosan kontráztunk. De fontos számomra, hogy ezt rendbe tegyük. A Leverkusen ellen nagyon nehéz lesz. A kiváló Olmo mellett Xavi Simons is nagyon jó meccset játszott. A fiúk ma ihatnak egy pohárral” – zárta gondolatait Rose.

NÉMET SZUPERKUPA
Bayern München–RB Leipzig 0–3 (0–2)
München,
Allianz Aréna, 75 000 néző. Vezette: Danker
Bayern München: Ulreich – Pavard (Mazraui, a szünetben), Upamecano, De Ligt (Kim Min Dzse, a szünetben), A. Davies – Kimmich (Goretzka, 78.), Laimer (Coman, a szünetben) – L. Sané, Musiala, Gnabry – Tel (Kane, 63.). Vezetőedző: Thomas Tuchel
Leipzig:
Blaswich – Henrichs (Klostermann, 85.), Simakan, W. Orbán, Raum – Simons (Forsberg, 78.), X. Schlager, Seiwald, Dani Olmo (Fábio Carvalho, 78.) – Werner (Sesko, 64.), Openda (Poulsen, 64.). Vezetőedző: Marco Rose
Gólszerző: Dani Olmo (3., 44., 68. – a harmadikat 11-esből)

 

Legfrissebb hírek

A Bochum legyőzésével három pontra csökkentette hátrányát a Leverkusen

Német labdarúgás
1 órája

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
2025.03.26. 10:31

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Harry Kane dicséri, az angol média egyelőre bírálja Thomas Tuchelt

Foci vb 2026
2025.03.25. 12:04

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Tuchel éles kritikával illette Southgate miatt az angol válogatottat

Minden más foci
2025.03.21. 15:02

Rajtol a vb-selejtező Európában, Tuchel debütál az angol kispadon

Foci vb 2026
2025.03.21. 09:42
Ezek is érdekelhetik