Bundesliga: óriási potya gól döntött, a Mainz ellen is nyert a Leverkusen

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.02.23. 22:25
Bayer 04 Leverkusen v 1. FSV Mainz 05 - Bundesliga
Csak a szokásos. Újabb győzelemnek örülhetett a Bayer Leverkusen (Fotó: Getty Images)
A Bayer Leverkusen a vártnál nehezebben, 2–1-re legyőzte a Mainzot a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának péntek esti találkozóján.

 

Minden körülmény adva volt ahhoz, hogy folytatódjon a Bayer Leverkusen meseszerű sorozata a Bundesligában. Xabi Alonso csapata saját oroszlánbarlangjában fogadta az utolsó előtti helyen álló Mainzot, vagyis előzetesen semmi sem utalt arra, hogy a hazaiak megszenvedhetnek a találkozón. Granit Xhaka már a 3. percben megszerezte a vezetést a Leverkusennek, a folytatásban azonban mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt a hazaiak eltervezték – öt perccel később Dominik Kohr a semmiből kiegyenlített.

A kapott gól visszavetette a Leverkusent, és szárnyakat adott a lesajnált Mainznak. A vendégek kimondottak jól tartották magukat, bár a hazaiak végig hatalmas mezőnyfölényben futballoztak, ami leginkább a szögletek számában mutatkozott meg. Valami mégis hiányzott ezen az estén Xabi Alonso csapatának játékából, a „gyógyszergyáriak” tompának, fáradtnak tűntek, és sokáig nem is találtak fogást a jól szervezett Mainzon.

Az áttörésre a 68. percig kellett várni, amikor Robert Andrich középre tartó távoli lövését nagyon csúnyán bevédte a Mainz kapusa, Robin Zentner. Ismét vezetett tehát a Leverkusen, innen pedig már nem volt visszaút a Mainznak. A 80. percben ráadásul Jessic Ngankamot kiállította a játékvezető, így a mainziak tíz emberrel fejezték be a találkozót. A hajrában a Leverkusen már tartotta a labdát, és 2–1-re megnyerte a találkozót, újabb lépéssel közelebb kerülve a bajnoki címhez.

NÉMET BUNDESLIGA
23. FORDULÓ
Bayer Leverkusen–Mainz 2–1 (G. Xhaka 3., Andrich 68., ill. Kohr 8.)
Kiállítva: Ngankam (80.)

SZOMBAT
15.30: Mönchengladbach–Bochum
15.30: Union Berlin–Heidenheim
15.30: VfB Stuttgart–1. FC Köln (Tv: Arena4)
15.30: Werder Bremen–Darmstadt
18.30: Bayern München–RB Leipzig (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
VASÁRNAP
15.30: Eintracht Frankfurt–Wolfsburg (Tv: Arena4)
17.30: Borussia Dortmund–Hoffenheim (Tv: Arena4)
19.30: Augsburg–Freiburg (Tv: Arena4)

1. Bayer Leverkusen2319459–16+43 61 
2. Bayern München22162461–25+36 50 
3. VfB Stuttgart22151651–28+23 46 
4. Borussia Dortmund22118344–27+17 41 
5. RB Leipzig22124648–28+20 40 
6. Eintracht Frankfurt2289534–28+6 33 
7. Werder Bremen2285931–34–3 29 
8. Freiburg2285929–40–11 29 
9. Hoffenheim2276938–41–3 27 
10. Heidenheim2276931–38–7 27 
11. Bochum22510726–41–15 25 
12. Wolfsburg22661026–34–8 24 
13. Union Berlin22731221–35–14 24 
14. Augsburg2258931–40–9 23 
15. Mönchengladbach22571036–43–7 22 
16. 1. FC Köln22371215–36–21 16 
17. Mainz23291218–37–19 15 
18. Darmstadt22261423–51–28 12 
A BUNDESLIGA ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek

Négygólos döntetlen a Der Klassikeren, a Bayern nem tudta kihasználni a Leverkusen pontvesztését

Német labdarúgás
2025.04.12. 20:30

Elúszóban a bajnoki cím, a Bayer Leverkusen csak döntetlent játszott Schäfer Andrásékkal

Német labdarúgás
2025.04.12. 17:36

„Az idény végén fogunk majd beszélni erről” – Gulácsi az NS-nek a távozását firtató sajtóhírekről

Német labdarúgás
2025.04.12. 09:43

Lőw Zsolt az NS-nek: „Azt gondolta a klubvezetés, hogy bennem látják a megoldást”

Német labdarúgás
2025.04.12. 08:15

Megvan Lőw második győzelme a lipcsei kispadon – Gulácsi bravúrja is kellett hozzá

Német labdarúgás
2025.04.11. 22:25

Világbajnok középpályás lehet Lőw Zsolt utódja Lipcsében – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.10. 18:07

Lőw Zsolt: Kilencven percig ellenfelek leszünk, de a barátságunk örök

Német labdarúgás
2025.04.10. 14:11

35 éves szakember is az RB Leipzig edzőjelöltjei között – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.08. 09:04
Ezek is érdekelhetik