Bundesliga: Dárdai Bence a Wolfsburgban folytathatja – sajtóhír

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.03.13. 21:49
Úgy tűnik, megoldódik Dárdai Bence ügye: a Wolfsburg lehet a befutó (Fotó: Florian Plettenberg/X)
Dárdai Bence a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Wolfsburgban folytathatja pályafutását. Legalábbis ha hinni lehet a német átigazolási ügyekben bennfentes Florian Plettenbergnek.

A Sky Sports német kiadásának átigazolási ügyekben jártas újságírója, Florian Plettenberg szerda este az X-oldalán kürtölte világgá a hírt, hogy a Hertha 18 éves magyar játékosa, Dárdai Bence a Bundesligában jelenleg 13. helyen álló Wolfsburgban folytathatja a pályafutását. Plettenberg információi szerint a legifjabb Dárdai fivér ingyen kerül a Wolfsburghoz, amely egy hosszú távú szerződést köt majd vele.

A szakíró ugyanakkor bejegyzésében arra is felhívta a figyelmet, hogy a klubok eddig csak szóbeli megállapodást kötöttek egymással, a szerződést még nem írták alá. Ennek ellenére az üzlet szinte biztosra vehető, sőt, Plettenberg azt is tudni véli, hogy a berlini klub csak csekély kompenzációs díjat kap a játékosáért, akinek a nyáron amúgy is lejárna a szerződése a fővárosi együttesnél.

Dárdai Bence ebben az idényben eddig 14 találkozón lépett pályára a Herthában, egy gól és két gólpassz fűződik a nevéhez. Korábban már írtunk arról, hogy a fiatal játékost a Milan és a Juventus is megkörnyékezte, végül azonban úgy tűnik, a Wolfsburg lesz a befutó. 

Német labdarúgás
2023.10.19. 15:40

Hertha: Dárdai Bence még nem hosszabbított – a Milan és a Juve is figyeli őt

Dárdai Pál legkisebb fiának szerződése a jövő nyáron jár le.

 

 

Legfrissebb hírek

150 millió fontot fizetne De Bruyne utódjáért a Manchester City

Német labdarúgás
2025.04.16. 16:34

Dárdai Bence: Lőw Zsolt nagyon jól összerakta a csapatát

Német labdarúgás
2025.04.12. 12:26

Megvan Lőw második győzelme a lipcsei kispadon – Gulácsi bravúrja is kellett hozzá

Német labdarúgás
2025.04.11. 22:25

Világbajnok középpályás lehet Lőw Zsolt utódja Lipcsében – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.10. 18:07

Németországban ismét téma Dárdai Márton esetleges klubváltása

Légiósok
2025.04.09. 13:55

Tradíció nyomában – Thury Gábor jegyzete

Német labdarúgás
2025.04.05. 07:11

Dárdai Bence: A szüleim megpróbáltak Berlinben tartani

Német labdarúgás
2025.04.04. 14:48

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16
Ezek is érdekelhetik