Történelmet írt a Bayer Leverkusen – német bajnok lett!

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.04.14. 19:26
Örömünnep Leverkusenben – bajnok Xabi Alonso csapata (Fotó: AFP)
Az 1904-ben alapított Bayer Leverkusen megnyerte története első bajnoki címét, megszakítva a Bayern München egymás után 11 aranyérmet számláló sorozatát. Xabi Alonso vezetőedző csapata a Werder Bremen 5–0-s legyőzésével biztosította be az aranyérmet a 29. fordulóban, öt körrel az idény vége előtt.

 

A Bayer Leverkusen játékára a Werder Bremen elleni bajnokin nem nyomta rá a bélyegét a nagy tét, az, hogy öt fordulóval a Bundesliga 2023–2024-es idényének vége előtt Xabi Alonso csapata bebiztosíthatja a klub történetének első bajnoki címét.

A Leverkusennek már az első félidőben megvoltak a helyzetei, és a vezetést is megszerezte az idényben 11. gólját szerző, a decemberi sérülése óta először kezdő nigériai Victor Boniface 11-esből szerzett találatával. A gyógyszergyáriak hosszú videózás után jutottak büntetőhöz, mert Harm Osmers játékvezető először továbbot intett Jonas Hofmann esésénél, de a visszajátszásból jól látszott, hogy Julián Malatini buktatta a hazaiak középpályását.

A második félidőben két 22-23 méteres, egymáshoz kísértetiesen hasonlító bombagóllal, a svájci Granit Xhaka és a szünetben csereként beálló Florian Wirtz révén növelte előnyét a hazai csapat.

Így már a 68. percben nyilvánvalóvá vált, hogy Leverkusenben sosem látott ünneplés kezdődhet a lefújás után, hiszen bajnoki címnek még nem örülhettek korábban az 1993-ban Német Kupa-győztes, 1988-ban pedig UEFA-kupa-győztes, a Bajnokok Ligájában egyszer (2002), a bajnokságban pedig ötször ezüstérmes (legutóbb 2011-ben) Rajna menti klub szurkolói.

A drukkerek már a 83. percben ellepték a pályát Wirtz újabb, idénybeli 10. góljánál, de a biztonságiaknak sikerült visszatessékelni őket a ledöntött reklámtáblák mögé. A 90. percben ugyanez ismétlődött meg a spanyol Álex  Grimaldo passzából megint betaláló Wirtz gólja után, azzal a különbséggel, hogy már nem kellett visszatessékelni a drukkereket a lelátóra, mert ekkor már a játékvezető is úgy gondolta, nincs értelme folytatni, és lefújta a meccset.

A Leverkusen tehát 5–0-ra győzött a Werder ellen, bebiztosítva aranyérmet a 29. fordulóban, öt körrel az idény vége előtt. Hiszen 16 pont az előnye a második helyen álló Bayern München előtt, amely sorozatban 11 bajnoki cím után idén biztosan lemarad a bajnoki címről.

A szurkolók, ellepték a pályát, kezdetét vette a bajnoki ünneplés a Leverkusennél, amely a 2022-ben kinevezett Xabi Alonso irányításával ért fel a csúcsra. A salátástál átadására egyébként májusban kerül majd sor.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

NÉMET BUNDESLIGA
29. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Bayer Leverkusen–Werder Bremen 5–0 (Boniface 25. – 11-esből, Xhaka 60., Wirtz 68., 83., 90.)
KORÁBBAN
Darmstadt–Freiburg 0–1 (Doan 36.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
VfB Stuttgart–Eintracht Frankfurt 3–0 (Guirassy 11., Undav 14., Lewelling 37.)
Bayern München–1. FC Köln 2–0 (Guerreiro 65., Th. Müller 90+3.)
Mainz–Hoffenheim 4–1 (Burkardt 47., Mwene 51., Gruda 63., Onisiwo 88., ill. Kaderabek 19.)
Mönchengladbach–Borussia Dortmund 1–2 (Wöber 36., ill. Sabitzer 22., 28. – a másodikat 11-esből)
Kiállítva: Adeyemi (55., Dortmund)
RB Leipzig–Wolfsburg 3–0 (Olmo 13., Sesko 68., Openda 82.)
Bochum–Heidenheim 1–1 (K. Schlotterbeck 90., ill. K. Schlotterbeck 81. – öngól)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Augsburg–Union Berlin 2–0 (Tietz 48., S. Michel 82.)

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Bayer Leverkusen

29

25

4

74–19

+55

79

2. Bayern München

29

20

3

6

82–36

+46

63

3. VfB Stuttgart

29

20

3

6

67–34

+33

63

4. RB Leipzig

29

17

5

7

67–33

+34

56

5. Borussia Dortmund

29

16

8

5

57–34

+23

56

6. Eintracht Frankfurt

29

10

12

7

43–39

+4

42

7. Augsburg

29

10

9

10

47–46

+1

39

8. Freiburg

29

11

6

12

41–52

–11

39

9. Hoffenheim

29

10

6

13

49–57

–8

36

10. Heidenheim

29

8

10

11

42–50

–8

34

11. Mönchengladbach

29

7

10

12

50–56

–6

31

12. Werder Bremen

29

8

7

14

36–49

–13

31

13. Union Berlin

29

8

5

16

25–45

–20

29

14. Wolfsburg

29

7

7

15

34–50

–16

28

15. Bochum

29

5

12

12

34–59

–25

27

16. Mainz

29

5

11

13

30–47

–17

26

17. 1. FC Köln

29

4

10

15

23–51

–28

22

18. Darmstadt

29

2

8

19

28–72

–44

14

 

 

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt: Orbán nagyon jó úton halad a visszatérés felé

Német labdarúgás
6 órája

Szerződést hosszabbított Schäfer András klubrekorder csapattársa

Német labdarúgás
13 órája

A Lipcse csatára a klubrekord-beállítás előtt álló Lőw Zsoltot dicsérte

Német labdarúgás
2025.04.17. 18:48

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
2025.04.17. 14:05

Marco Rose lehet Dárdai Bencéék edzője a következő idényben – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.16. 16:56

150 millió fontot fizetne De Bruyne utódjáért a Manchester City

Német labdarúgás
2025.04.16. 16:34

Négygólos döntetlen a Der Klassikeren, a Bayern nem tudta kihasználni a Leverkusen pontvesztését

Német labdarúgás
2025.04.12. 20:30

Elúszóban a bajnoki cím, a Bayer Leverkusen csak döntetlent játszott Schäfer Andrásékkal

Német labdarúgás
2025.04.12. 17:36
Ezek is érdekelhetik