A Mainztól ősszel távozott Bo Svensson lesz Schäferék edzője

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.05.23. 17:51
Bo Svensson lesz Schäfer Andrásék edzője (Fotó: Getty Images)
Bo Svensson lesz a magyar válogatott Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlin labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A dán szakember korábban a Mainzot irányította, a fővárosiak kispadján pedig azt a Marco Grotét váltja, aki a május elején menesztett Nenad Bjelica helyét vette át ideiglenesen.

Az Union azok után, hogy egy idénnyel korábban negyedik lett a német élvonalban, a mostani szezonban csak az utolsó fordulóban kerülte el az osztályozós helyezést. Svensson 2021-től tavaly novemberig irányította a Mainzot. Akkor a Mainz kilenc fordulót követően nyeretlenül, három pontot szerezve az utolsó helyen állt. A klub nélküle végül a 13. pozícióban végzett.

Svensson játékosként 291 mérkőzésen lépett pályára az FC Köbenhavn, a Mönchengladbach és Mainz csapataiban, továbbá háromszor szerepelt a dán válogatottban is. 2015-ös visszavonulása után a Mainznál kezdte meg edzői karrierjét, ahol eleinte Martin Schmidt segédedzőjeként, majd ifjúsági csapatok trénereként dolgozott. 2021 januárjában lett a Mainz vezetőedzője, és rögtön a klub történelmének legjobb tavaszi Bundesliga-szezonját hozta össze. Az ezt követő két idényben a 8. és a 9. helyen zárt.

Svensson végül 2023 novemberében jelentette be a lemondását, azóta nem vállalt munkát. „Oliver Ruhnerttel és Horst Heldttel szorosan egyeztetve a nyáron döntöttünk az új sportszakmai indulásról, és meg vagyunk győződve arról, hogy Bo Svensson jól illik a klubunkhoz” – mondta Dirk Zingler, az 1. FC Union Berlin elnöke.

„Régóta figyelem az Uniont, és biztos vagyok benne, hogy itt jó feltételeket találok a sikeres munkához” – idézi a klub honlapja Svenssont. – Az egység az, amit az Union sugároz. Alig várom az előttünk álló utat, és mindent megteszek azért, hogy sikeres évadot zárjunk.”


 

 

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
5 órája

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
8 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
22 órája

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
Tegnap, 13:46

Kiesőjelölttől kapott ki a Schäfert nélkülöző Union Berlin

Német labdarúgás
2025.03.02. 18:06

„A terv jó volt” – Gulácsi Péter a Lipcse újabb botlása után

Német labdarúgás
2025.03.02. 12:59

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

Edzője szerint Kleinheisler László egy „hihetetlenül ösztönös” labdarúgó

Légiósok
2025.03.01. 15:18
Ezek is érdekelhetik