Az Eb közben vált klubot a német védő? – sajtóhír

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.06.22. 09:07
A kétszeres német válogatott Waldemar Anton Stuttgartból a Dortmundhoz igazol (Fotó: Getty Images)
Az átigazolási ügyekre szakosodott olasz újságíró, Fabrizio Romano értesülései szerint távozik a labdarúgó Bundesligában ezüstérmes Stuttgarttól és a BL-döntős Dortmundhoz igazol a német válogatott védő, Waldemar Anton.

Az Üzbegisztánban született, de Németországban nevelkedett Waldemar Anton a Hannoverben mutatkozott be a felnőttek között, majd 2020-ban igazolt a Stuttgarthoz, melynek színeiben remek 2023–2024-es idényt futott, s ő is oroszlánrészt vállalt abból, hogy a csapat végül ezüstérmesként zárja a mögöttünk hagyott évadot a Bundesligában.

Fabrizio Romano most arról számolt be, hogy Anton mindenben megegyezett a Bajnokok Ligája-döntős, de a német bajnokságban csak ötödik Borussia Dortmunddal, amely kifizeti a Stuttgartnak a játékos 22 millió eurós vételárát, Anton pedig négy évre szóló szerződést ír alá.

A német nemzeti csapatban márciusban, Franciaország ellen bemutatkozó 27 esztendős, kétszeres válogatott védő az Európa-bajnokságon még nem lépett pályára, de tagja Julian Nagelsmann keretének.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik