Minden poszton erősít, és újra csúcsra tör a Bayern München

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
Vágólapra másolva!
2024.07.19. 10:30
Ito Hiroki már a Bayernnél edz, a japán belső védő júliusban érkezett a Stuttgarttól a müncheniekhez (Fotó: AFP)
Vincent Kompany pénzt, paripát, fegyvert kap a Bayern München vezetőségétől, hogy minden sorozatban visszavezesse a klubot a csúcsra.

Erősödik a Bayern München. A 2023–2024-es idény rég nem látott kudarcsorozata – a Bayern a 2011–2012-es idény óta először nem nyert trófeát – nem ismétlődhet meg, a bajorok vezetősége az utóbbi hetekben kinyitotta a pénztárcáját. A Granadától már januárban átigazolták 13 millió euróért Bryan Zaragozát, s rajta kívül francia támadó is érkezett még július elején 53 millió euróért Michael Olise személyében. A Crystal Palace-ban nagyszerű idényt futott a ballábas jobbszélső, jelenleg az U23-as válogatottal készül az olimpiára, noha a bemutatkozására várni kell, Serge Gnabrynak és Leroy Sanénak lesz vetélytársa.

A középpálya és a védelem is jelentős ráncfelvarráson esett át, hiszen Joao Palhinhát végre megszerezte a müncheni klub (99 százalékban már tavaly nyáron megtörtént az átigazolás, ám a Fulham akkor kifutott az időből néhány kulcsfontosságú dokumentum elküldésével, így meghiúsult az üzlet), 51 millió eurót fizetett érte, míg a védelembe a Bundesliga-ezüstérmes Stuttgarttól érkezett 23.5 millió euróért Ito Hiroki. A számtalan kölcsönből visszatérő játékos közül kiemelendő Josip Stanisic, aki a bajnok, kupagyőztes és Európa-liga-döntős Leverkusenben 38 mérkőzést játszott az előző idényben, illetve Malik Tillman, aki a szintén bajnokságot nyerő PSV-t erősítette, összesen 40 mérkőzésen lépett pályára az elmúlt évadban, melyeken kilenc gólt szerzett és 15 gólpasszt osztott ki. Az alapcsapat erősségével már tavaly sem volt gond, a Bayern amellett, hogy valamivel gyengébben szerepelt, mint a megelőző idényekben, sokszor elképesztő balszerencséjét okolhatta az eredménytelenségéért.

Vincent Kompanynak nehéz dolga lesz, hiszen ilyen szinten még nem dolgozott edzőként, azonban a klub minden lehetőséget megteremt neki az eredményes munkához. A Real Madriddal hírbe hozott Alphonso Daviesszel egyelőre nem sikerült meghosszabbítani 2025-ig szóló szerződését, ám a Bayern sportigazgatója, Christoph Freund szerint ez nem jelenti azt, hogy nem lesz megegyezés a következő hetekben.

 

Legfrissebb hírek

Erik ten Hag már hétfőn aláír Leverkusenbe – sajtóhír

Német labdarúgás
19 órája

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32

Bundesliga: menesztették az Augsburg edzőjét és sportigazgatóját

Német labdarúgás
2025.05.23. 19:19

Budu Zivzivadzéék kétgólos hátrányból álltak fel a Bundesliga-tagságról döntő osztályozó odavágóján

Német labdarúgás
2025.05.22. 22:30

Gulácsi bekerült a Kickernél az idény álomtizenegyébe

Német labdarúgás
2025.05.21. 10:55

A Manchester City túl drágának találja Wirtzet, kiszáll a versenyfutásból – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.19. 18:07

Gulácsi Péter és Willi Orbán is bekerült a Bundesliga álomcsapatába a WhoScorednál

Német labdarúgás
2025.05.19. 14:33

Lőw Zsolt: Az eredmények nem hazudnak, roppant csalódottak vagyunk

Német labdarúgás
2025.05.18. 10:28
Ezek is érdekelhetik