Bundesliga: fordulatos meccsen győzött a VfB az Eintracht ellen

Alig öt perc telt el a két, egyaránt három bajnoki óta veretlen csapat összecsapásából, amikor a vendég frankfurtiak Rasmus Kristensen révén megszerezték a vezetést – az Eintrachtnak ez volt az első félidőben az egyetlen, kaput eltaláló lövése. A Stuttgart a folytatásban nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, s bő húsz perc múlva Kaua Santos kapus hibája után sikerrel is járt – a brazil Ermedin Demirovic elé ejtett egy beadást, a bosnyák pedig köszönte szépen, és az üres kapuba gurított. Nyolc perc múlva jött Deniz Undav, aki egy visszacsel után a hosszú alsóba lőtt az ötös jobb sarkának közeléből, amivel már a Stuttgart vezetett.
A második félidőben már jóval kiegyenlítettebb lett a játék képe, jobban benne volt a levegőben egy újabb frankfurti gól, mint az első 45 percben. Tíz perccel a vége előtt aztán úgy tűnt, a Hoffenheimtől 11 napja igazolt 21 éves spanyol-marokkói csatár, Ayoube Amaimouni első frankfurti meccsén rögtön pontot érő gólt is szerez, csakhogy még volt fordulat a mérkőzésben. A 87. percben érkezett a hazaiak 25 éves dán védője, Nikolas Nartey, és két lépésről a kapuba passzolt Josha Vagnoman beadásából. Nartey első Bundesliga-gólja három pontot ért a VfB-nek, amely így már sorozatban negyedik meccsén maradt veretlen.
Este a Borussia Dortmund fogadta a Werder Brement, és tíz perc játék után a mérkőzés első szögletéből megszerezte a vezetést: Nico Schlotterbeck zavarba ejtő könnyedséggel bólintott 3 méterről a Werder kapujába. A kapott gól megfogta a vendégeket, a házigazdák pedig magabiztosan őrizték az előnyt – kevés helyzettel szép csendben eltelt az első félidő. A fordulás után valamilyen többet birtokolta a labdát a Werder, de sokra nem ment vele, alig jutott el a dortmundi kapuig – miközben a BVB 40 százalék körüli labdabirtoklással is jóval veszélyesebb akciókat vezetett. Ennek eredményeként a 76. percben Marcel Sabitzer megduplázta a hazai előnyt, majd a 83. percben a negyedórával korábban csereként beszálló Serhou Guirassy beállította a végeredményt. A guineai válogatott csatár góljához azért szükség volt a saját tizenhatosán belül labdát vesztő Amos Pieper hibájára is. A Dortmund 81 365 néző előtt lejátszott mérkőzésen ötmeccsesre növelte bajnoki veretlenségi szériáját.
A másik esti mérkőzésen két, a kiesés ellen küzdő csapat találkozott egymással: a Mainz hazai pályán 2–1-re legyőzte a Heidenheimet, ezzel lezárta 12 bajnoki meccs óta tartó nyeretlenségi szériáját, egyben begyűjtötte második győzelmét a Bundesliga jelenlegi kiírásában. Ráadásul elmozdult a tabella utolsó helyéről – letaszítva oda legyőzött ellenfelét. A Mainz fél óra játék elteltével Silvan Widmer révén szerzett vezetést, a második félidő elején Nadiem Amiri duplázta meg a hazaiak előnyét, a végeredményt pedig a 60. percben Stefan Schimmer állította be. ...Bár a heidenheimiek nyilván úgy gondolták, hogy a hátralévő időben még kiegyenlíthetnek, de így már négymeccses a nyeretlenségi sorozatuk.
NÉMET BUNDESLIGA
17. FORDULÓ, kedd
VfB Stuttgart–Eintracht Frankfurt 3–2 (Demirovic 27., Undav 35., Nartey 87., ill. Kristensen 5., Amaimouni 80.)
Borussia Dortmund–Werder Bremen 3–0 (N. Schlotterbeck 11., Sabitzer 76., Guirassy 83.)
Mainz–Heidenheim 2–1 (Widmer 30., Amiri 49., ill. Schimmer 60.)
Hamburg–Bayer Leverkusen – elmaradt
A TOVÁBBI PROGRAM
Szerda
18.30: Wolfsburg–St. Pauli (Tv: Arena4)
20.30: Hoffenheim–Mönchengladbach
20.30: 1. FC Köln–Bayern München (Tv: Arena4)
20.30: RB Leipzig–Freiburg
Csütörtök
20.30: Augsburg–Union Berlin (Tv: Arena4)
| 1. Bayern München | 16 | 14 | 2 | – | 63–12 | +51 | 44 |
| 2. Borussia Dortmund | 17 | 10 | 6 | 1 | 32–15 | +17 | 36 |
| 3. Stuttgart | 17 | 10 | 2 | 5 | 32–25 | +7 | 32 |
| 4. RB Leipzig | 15 | 9 | 2 | 4 | 30–19 | +11 | 29 |
| 5. Bayer Leverkusen | 16 | 9 | 2 | 5 | 34–24 | +10 | 29 |
| 6. Hoffenheim | 15 | 8 | 3 | 4 | 29–20 | +9 | 27 |
| 7. Eintracht Frankfurt | 17 | 7 | 5 | 5 | 35–36 | –1 | 26 |
| 8. Freiburg | 16 | 6 | 5 | 5 | 27–27 | 0 | 23 |
| 9. Union Berlin | 16 | 6 | 4 | 6 | 22–25 | –3 | 22 |
| 10. Mönchengladbach | 16 | 5 | 4 | 7 | 22–24 | –2 | 19 |
| 11. 1. FC Köln | 16 | 4 | 5 | 7 | 24–26 | –2 | 17 |
| 12. Werder Bremen | 16 | 4 | 5 | 7 | 18–31 | –13 | 17 |
| 13. Hamburg | 16 | 4 | 4 | 8 | 17–27 | –10 | 16 |
| 14. Wolfsburg | 16 | 4 | 3 | 9 | 24–36 | –12 | 15 |
| 15. Augsburg | 16 | 4 | 2 | 10 | 17–32 | –15 | 14 |
| 16. Mainz | 17 | 2 | 6 | 9 | 17–29 | –12 | 12 |
| 17. St. Pauli | 15 | 3 | 3 | 9 | 13–26 | –13 | 12 |
| 18. Heidenheim | 17 | 3 | 3 | 11 | 16–38 | –22 | 12 |








