Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

S. Á.S. Á.
2026.11.08. 10:01
Willi Orbán 400. meccsét játszotta a lipcsei csapatban (Fotó: Getty Images)
Mint megírtuk, az RB Leipzig 5–2-re nyert az Augsburg ellen szombaton a Bundesligában, Willi Orbán pedig a 400. mérkőzését játszotta a lipcseieknél, és hamarosan Yussuf Poulsen klubrekordját is túlszárnyalhatja.

 

Sima győzelemmel ünnepelte Willi Orbán a 400. mérkőzését az RB Leipzigben. A magyar válogatott védő 2015-ben a Kaiserslauterntől igazolt a lipcseiekhez, szombaton pedig a négyszázadik alkalommal lépett pályára, csapata pedig 5–2-re nyert az Augsburg ellen. A szurkolók külön transzparenssel készültek, és természetesen a klub is köszöntötte a rutinos játékost, aki boldogan nyilatkozott a lefújás után az RB Leipzig hivatalos oldalának. 

„Csodálatos, hogy a szurkolókkal együtt ünnepelhettem, a négyszáz mérkőzés nagy teljesítmény – mondta Willi Orbán. – Nagyon büszke vagyok rá, hogy elértem ezt a mérföldkövet. Sok nagy csatát átélhettem a klub színeiben, de a kaland még nem ért véget. Az Augsburg ellen is megmutattuk, hogy hazai pályán nagyon veszélyesek vagyunk. De nem dőlhetünk hátra, karácsonyig nagyon intenzív periódus vár ránk.”     

Nála többször csak Yussuf Poulsen (425) lépett pályára a lipcseieknél, de hamarosan a dán támadót is túlszárnyalhatja. A válogatott szünet után az RB Leipzig a Schäfer Andrást soraiban tudó Union Berlinnél vendégeskedik, majd a Lenst fogadja a Bajnokok Ligájában, de még ebben az évben játszik a Freiburggal, a Leverkusennel, a Mainzcal, a Manchester Uniteddel, a Kölnnel, és a Dortmunddal is.

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
14 órája

Max Verstappen is köszöntötte Willi Orbánt a 400. lipcsei tétmérkőzése alkalmából

Légiósok
14 órája

A Hamburg két góllal legyőzte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.11.06. 22:27

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:01

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
2026.11.04. 19:07

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
2026.11.01. 19:32

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31